Sose csókolózz hajnalban a bárpulton tök részegen
Na megjött a friss rész! Előre szólok, ez most nem vicces, hanem inkább érdekes rész lesz. Most ilyen hangulatom volt. Nagyon remélem, hogy nem fogtok megnyúzni amit Zayn és Harry karakterével teszek:DD én a való életben is ilyen életszerűnek képzelem el a srácokat:D
-
Hé, nagyfiú. Mi lenne, ha most keresnénk egy bárt
és jól leinnánk magunkat? – kérdeztem halkan. Zayn felpillantott.
-
Azt most nagyon jól esne.
-
Akkor go! -
a fene tudja mi lesz ebből az italozgatásból. Igazából csak szolidaritásból
részegedem le. Sőt szerintem nem is fogok, mert ilyenkor mindig eszembe jut
anya. Csak néha olyan jól esik egy kicsit elengedni magam. Persze Ronnie
utálja, ha ezt csinálom. De amiről nem tud, az nem fog fájni neki…
01:12AM
-
Van fogalmad róla, hogy ez mekkora hülyeség volt?
– meg sem várva a válaszomat, határozottan betuszkolt a kocsi anyósülésére,
majd rám csapta az ajtót. Émelyegtem. Mindenfélét összeittam. Az a mázlim, hogy
én részegen mindig emlékszem a dolgokra és tudom koordinálni azt, hogy mit
teszek. Maximum egy kicsit nagyobb szájú vagyok és túl őszinte.
-
Mel! -
dugta előre a fejét Zayn. Ahogy hátranéztem láttam a szemén, hogy neki bizony
megártott a mai nap. – Nem mondtad, hogy van egy ikertesód, aki egy az egyben
úgy néz ki, mint te! – vigyorgott bambán.
-
Zayn, ülj vissza a helyedre! – szállt be Niall a
kocsiba.
-
Értettem kapitány! – rikkantotta a srác, majd
elkezdett a kocsi plafonján matatni és kinyitotta a tetején lévő ablakot, majd
felpattant az ülésre, de azzal a lendülettel be is vágta a fejét. Niall már
fordult hátra, hogy visszarántsa, de a fekete hajú srác gyorsabb volt.
-
Hé, emberek! – kiáltotta hangosan. Mivel London
egyik legnépszerűbb szórakozó negyedében voltunk azonnal lett közönsége. –
Szerintetek jó pasi vagyok? – húzta fel egoistán a szemöldökét.
-
A legjobb! – sikította oda valaki.
-
Zayn, ülj be! – rángatta Niall a gatyáját, de DJ
Malik erősen kapaszkodott a kocsi tetejébe.
-
Bármelyik csajt megkaphatom! – üvöltötte. – Mert
én vagyok Zayn Malik! A PASI! – több vaku is felvillant. Ekkor már nekem is
leesett, hogy ebből baj lehet, ezért szédülve hátrafordultam én is.
-
Zayn, kérlek, gyere vissza.
-
TUDJÁTOK MIT? PERRIE BASSZA MEG ADAMT. Aztán
éljenek boldogan bánom is én! TE TUDOD, MIT VESZÍTESZ EL! – az arab fiú
teljesen szét volt esve. Már beszélni is alig tudott.
-
Na jó, muszáj mennünk! – fordult előre aggodalmas
fejjel Niall. Kinéztem az ablakon. Elég nagy tömeg gyűlt körénk. Niall gyorsan
beindította a kocsit és rálépett a gázra. A hirtelen lendülettől Zayn
hátraesett, így visszakerült a helyére. Niall gyorsan behúzta az ablakot és
rányomta a gyerekzárat.
-
Na! – morgolódott Zayn. – Mi bajod van ember? –
Niall nem válaszolt semmit. Láttam rajta, hogy mérges.
-
Hova megyünk? – fordultam vissza. A szőke herceg
csak jó néhány másodperc múlva szólalt meg.
-
Hozzánk.
-
Nekem haza kell mennem! – jelentettem ki, habár
tudtam, hogy Ronnie meg fog fojtani.
-
Ilyen állapotban nem engedlek haza. – felelte
csendesen a fiú. Zayn mögöttünk valakivel beszélgetetett, de annyira motyogott,
hogy nem értettem belőle semmit.
-
Semmi bajom! – grimaszoltam.
-
Bűzlesz a piától és járni sem tudsz rendesen.
Anyud rendesen kiakadna.
-
Hah. – horkantam fel. – Na, ez az, ami engem
egyáltalán nem izgat. Az öreglány befoghatja.
-
Melanie! – szólt rám Niall szigorúan. – Ő az
édesanyád. Tisztelettel beszélj róla. – Deva Ju érzésem volt. Mintha Ronnie
hallanám.
-
De utálom.
-
Dehogy utálod! – csattant fel a szöszke fiú. Most
már tényleg ideges volt.
-
Én jobban tudom! – vágtam vissza. Niall rám
hagyta. Mondjuk, lehet, hogy azért, mert beállt egy kapu elé. Előkapta a
telefonját.
-
Itt vagyunk. – morgott bele, mire az ajtó felnyílt
és ő beállt. Odabent Liam ücsörgött egy dobozon. Nagyon fáradtnak nézett ki.
-
Sziasztok! – köszönt rekedt hangon mosolyogva.
-
Szia. – morogtam vissza, ahogy szálltam ki, de
megszédült velem a világ.
-
Várj! – futott át az oldalamra Niall és megragadta
a karomat, majd határozottan elindult az ajtó irányába, ahonnan Lou lépett be.
Láttam rajta, hogy morcos.
-
Gyönyörűek vagytok! – gúnyolódott, miközben hátra
nézett Liamra, aki Zaynek próbált segíteni. Lou rám nézett. – Ez mégis mire
volt jó?
-
Majd fent! – zárta le gyorsan a témát Niall. –
Menj Liamnak segíteni. A lépcsőzés nehéz lesz. – Lou csak felsóhajtott és
odament hozzájuk. Niallnak igaza volt. A lépcső nem egy szórakoztató dolog.
Főleg, ha nem találod el a lépcsőfokokat. Az srác végül megunta és a két
karjába vett. Én csak szorosan átöleltem a nyakát. Többre nem emlékszem.
07:45 AM
-
Melanie! – rázott fel valaki gyengéden.
Fájdalmasan kinyitottam a szemem. Niall volt az, kezében egy pohár víz meg egy
Aszpirin. Életmentő. – Ezt vedd be most, és gyere a konyhába. Gyorsan. – bár a
hangja aggasztó volt, annyira fájt a fejem, hogy most kisebb gondom is nagyobb
volt ennél. Gyorsan lenyeltem a pirulát. Tudtam, hogy most le fognak szidni.
Reméltem, hogy az állásom megmarad. Ahogy felültem az ágyban, láttam, hogy egy
pasi póló van rajtam és egy alsónadrág.
-
Ez ki ruhája? – kérdeztem rekedt hangon.
-
Az enyém. – válaszolt a srác, miközben kinyitotta
az ablakot.
-
Hogy került rám? – kíváncsiskodtam.
-
Amikor felhoztalak, nagyon rosszul lettél és
összehánytál mindent. Kénytelen voltalak megfürdetni.
-
Tessék? – kerekedtek el a szemeim.
-
Ne haragudj! – válaszolta gyorsan. – Csak Dani és
El nem volt itt, és nem akartam, hogy még rosszabbul legyél. De nyugi nem
leskelődtem. – tette hozzá.
-
Többiek? – váltottam témát zavaromban.
-
Zayn és Harry kivételével kint a konyhában. Tényleg
menjünk. – nyújtotta a kezét, amit elfogadtam. – Majd utána megmosakodsz. –
szóval szörnyen nézek ki. De jó. Igazából annyira fájt a fejem, hogy nem is
nagyon érdekelt. Inkább kíváncsi voltam, hogy mi vár a konyhában. Ott ült a
kettő srác, és ahogy beléptünk villantottak egy halvány mosolyt. Gondolom,
engem hibáztatnak, ami az este történt.
-
Jobban vagy? – kérdezte kedvesen Liam miközben
leültem melléjük. Lou elém rakott szótlanul egy bögre teát, ami még gőzölgött.
-
Igen. – válaszoltam udvariasan – És kösz a teát. –
Lou csak bólintott. Ekkor vettem észre az előttük lévő újság címlapját.
-
Jesszus. – szaladt ki a számon és felvettem a
lapot. Címlapon voltam, ahogy Zaynnel a bárpulton állva csókolóztunk. Felette
szalagcím: Vajon mit szól ehhez Perrie? Lou kivette a kezemből az újságot.
-
Ne olvasd el. Egy rakat szemét.
-
De… - dadogtam. – Ezt hogy? És ilyen gyorsan?
-
A sajtó 10 perc alatt el tudja jutatni a híreket a
világ bármelyik részére. Hajnalban már tele volt veletek a net. – magyarázta el
Liam. – Niall is ez alapján talált rátok. Paul is keresett, csak ő a másik
szórakozóhelyen.
-
Nagyon nagy a gáz? – kérdeztem csendesen a fejemet
fogva.
-
Hát… - Niall összenézett a fiúkkal. – Majd
megoldjuk, ne aggódj.
-
Kezdhetek csomagolni, igaz? – kérdeztem könnyes
szemmel, miközben a fejem majd szétdurrant.
-
Dehogyis. – rázta meg a fejét Lou. – Most ilyenért
nem leszel kirúgva, ezt Paul is elmondta. Viszont jól le lesztek baszva Zaynnel
a részéről. Ami persze most jogos.
-
Vissza tudsz emlékezni, hogy mit csináltatok? –
hajolt közelebb Liam.
-
Ez miért fontos? – néztem rá, miközben
beleszürcsöltem a teámba.
-
Mert majd magyarázkodnunk kell a sajtónak, és Zayn
nem hiszem, hogy emlékszik bármire is. – vakarta meg a fejét Niall. Csak most
néztem, hogy mind a három fiú arca nagyon nyúzott. Szép éjszakájuk lehetett.
-
Zaynnel is baj volt hajnalban? – kérdeztem, mire
Lou és Liam egyszerre sóhajtottak fel.
-
Zaynt háromszor kellett visszahozni a lakásba,
mert egyfolytában kiment, hogy valami Adamet megverjen. – dőlt hátra Liam.
-
És összehányta a nadrágom. – fintorgott Lou. – Jó
masszív italokat ihattatok.
-
Fú… - hányinger fogott el és eszembe jutott, ahogy
Zayn sorba rendelte a töményeket, majd belém diktálta.
-
Emlékszel valamire Mel? – fogta meg a karomat
Niall.
-
Hát… a lényegre igen. – néztem rájuk
bizonytalanul.
-
Akkor halljuk. – rázta meg a haját Lou.
10:49PM
-
Köcsög biztonságiak! – üvöltött hátra Zayn,
miközben botorkáltunk az utcán.
-
Hagyd már, csak a dolgukat végzik! – legyintettem,
miközben próbáltam betájolni, hogy merre vagyunk. Zayn annyi piát rendelt, hogy
valami szörnyű. És ami a legrosszabb, mind el is pusztítottuk. Körülbelül
délután négykor érkeztünk ide a JellyBo-ba. Azért jöttünk ide, mert itt már
napközben is buli van. Lefoglaltunk egy boxot, azt jól elröhögcséltünk
mindenen. Csak aztán túl sokat ittunk és fogadtunk Zaynnel, hogy elmeri-e
csábítani az egyik csajt, aki a kétméteres pasijával ült a közelünkben. Nos, az
akcióból az lett, hogy a godzilla meg Zayn összeverekedtek ezért a biztonságiak
kivágtak minket.
-
Simán legyűrtem volna a csávót, ha nem jön rám az
a másik majom! – mérgelődött Zayn.
-
Most merre? – próbáltam lezárni a témát.
-
Nem értem miért kell ebből ekkora témát csinálni!
– dohogott a Szépszemű. – Csak szórakoztunk.
-
Zayn! – fogtam meg az illuminált állapotban lévő
fiú karját és magam felé fordítottam. – Menjünk haza?
-
Ne! – rázta a fejét. – Nem akarok!
-
Akkor hova? – sóhajtottam. Még nem voltam rosszul,
de tudtam, hogy még pár pohár és lesz itt nemulass. Ekkor vakuztak. – Gyere! –
fogtam meg határozottan a fiú kezét. Halálosan idegesítettek, hogy muszáj
mindent lefényképezni. Csak remélni tudtam, hogy ezek csak rajongók.
12:54PM
-
Szerinted miért sárga a hold? – kérdezte meg tőlem
ezt a nagyon fontos kérdést Zayn, miközben magához rántott.
-
Tessék? – üvöltöttem vissza és felfelé mutattam –
Nem hallok semmit!
-
Gyönyörű vagy! – üvöltötte nevetve Zayn. Én csak
egy bódult mosollyal nyugtáztam, majd lenéztem a lábam alá. Körülbelül a
tizennyolcadik poharat törhettem szét. De nem érdekelt. Rég éreztem ennyire jól
magam egy bárpult tetején.
-
Zayn! Csókold meg! – hallottunk meg egy hangot a
tömegből. Zayn felnevetett és kajánul rám nézett. Visszamosolyogtam, miközben
tovább ringatóztam a dübörgő zene ütemére. A vakukat már rég megszoktam.
Igazából már a tömeg is csak egy összefüggéstelen folt volt. Lehet, hogy még
sem kellett volna annyit inni. Megbicsaklottam, de Zayn gyorsan utánam kapott,
ami nagy teljesítmény volt, tekintve az állapotát.
-
Köszönöm Superman! – vihogtam fel.
-
Csókot! Csókot! – skandálta előttünk a tömeg. Zayn
nevetve magához húzott és megcsókolt. Nem húzódtam el, sőt igazából élveztem
is. Ekkor valaki megrángatta a lábamat. Lenéztem, erre egy nagydarab biztonsági
őr gyorsan leszedett a pultról.
-
Hé! – tiltakoztam, és hátranéztem Zaynre, akit
szintén lehúztak. – Engedjen el! – kiáltottam rá a fickóra, aki rám se nézett,
csak erősen markolva a karomat a kijárat felé vitt. Próbáltam kirángatni
magamat a kezéből, de túl gyenge voltam. Kint egy nagyon mérges Niall várt ránk
egy kocsival.
-
Cső Niall! – vigyorogtam. – Mizu?
-
Köszönöm! – fordult a pali felé, majd a kezébe
nyomott egy bankót. Közben Zayn is megérkezett, aki épp Hannah Montana
slágerrel tarolt, egy kissé hamisan.
08:30AM
-
Ennyi? – érdeklődött Liam.
-
Röviden. – sóhajtottam. Igazából, bár tudtam, hogy
rosszat csináltunk nem bántam meg. Mármint néha kellenek ilyen esték, amikor
direkt ilyen dolgokat teszünk. Levezetni a stresszt.
-
Elárulnál valamit Mel? – Lou tényleg ki volt
akadva. – Hogy a fenébe jutott eszetekbe, hogy már délután elmenjetek piálni?
-
Hát… Zayn egy kicsit kiborult. Perrievel beszélt
tegnap és…
-
Mondjuk akkor már mindent értek. – nézett Liam a
srácokra. Lou csak elhúzta a száját.
-
… lelépett bulizni az exével. Zayn nagyon kiakadt,
mire felajánlottam, hogy elmehetünk valahova.
-
Csodás. – morogta Lou.
-
De azt érted, hogy mennyire felelőtlen dolog volt
ez? – kérdezte meg Liam.
-
Ugyan már fiúk! – tiltakoztam. – Mindenkivel
előfordulnak ilyen dolgok.
-
De ezt te még nem érted! – csattant fel Lou. –
Zayn híres. Most pont Harry hülyeségei miatt nem szabad botrányt csapnunk!
-
Milyen hülyeségei? – érdeklődtem.
-
Majd elmondjuk. – legyintett a srác. – A lényeg,
hogy baromira idiótán viselkedtetek, és te voltál végig a józanabb.
Vigyázhattál volna Zaynre.
-
Szerintem nem csináltunk semmi rosszat. – emeltem
fel dacosan az állam.
-
Te tényleg ennyire güzü vagy? – mérgelődött Lou. –
A bandára is kihat ez az egész balhé. Most hogy Zayn nemcsak a barátnőjét
csalja, hanem még verekedik is meg részegen dorbézol, nyílván jó színben tűnünk
fel és nem elkényeztetett sztárokként, akiknek a fejébe szállt a siker.
-
Jó rendben. – adtam meg magam. Valamennyire azért
igaza volt. – Akkor most mit csináljunk?
-
Megvárjuk Pault. – támaszkodott előttem Niall és
megdörzsölte a szemét. – Majd ő megmondja.
-
Amúgy Harry hol van? – érdeklődtem.
-
Na, az meg
a másik hülye! – csapott Lou az asztalra, majd felállt. – Átmegyek megnéztem
Zaynt.
-
Veled megyek. – ajánlotta fel Liam, majd
mindketten kimentek.
-
Hol van? – értetlenkedtem.
-
Hát… - vakarta meg fejét Niall. – Elvileg egy
barátjánál.
-
De…?
-
De szerintünk… nos, van egy nő, akivel szokott
intim kapcsolatot létesíteni, bár most elvileg már szakítottak. De nagyon úgy
tűnik, hogy mégis ott volt. – sóhajtotta. Nekem meg tőrt döftek a szívembe.
-
Tessék? Azt mondta, hogy nincs barátnője…
-
Mert nincs. Ez nem egy olyan kapcsolat. –
fogalmazott kurtán.
-
Mi? Niall! Ne kelljen már mindent kihúznom
belőled! Kérlek!
-
Szóval… a nő 32 éves és családja van. Harry
amolyan szeretője neki. – az állam valahol az asztal alatt elveszett. Ezt
valahogy nem néztem ki Hazzából.
-
Fúj. – nyögtem ki.
-
Már sokan próbáltuk leállítani, de hát Harry
egyértelműen az idősebb nőket pártolja. Ez ellen nem lehet mit tenni. –vonta
meg a vállát a szöszke fiú, majd figyelmesen megnézte az arcomat.
-
Ez a hír rosszul érintett téged. – jegyezte meg.
-
Nagyon éles elméjű vagy. – morogtam. Niall
elmosolyodott.
-
Min mosolyogsz? – néztem rá kissé barátságtalanul.
-
Azt, hogy a vak is látja, hogy mennyire oda vagy
érte.
-
Mi? – hirtelen elakadt a hangom. – Ez nem igaz!
-
De! – nevetett Niall. – De igazából szerintem
közölünk mindenki vak, mert csak én vettem észre.
-
Mit? – háborogtam.
-
Azt, hogy még a hangod is megváltozik! – kuncogott
a fiú. – Meg dobálgatott a hajadat. Meg a melledet.
-
Hazugság. – fortyogtam.
-
Nem az! – adott egy puszit az arcomra a srác, majd
nyújtózkodott egy nagyot. – Végül is Hazza jó pasi. Néha én is ráizgulok.
-
Hülye! – nevettem el magam. Ekkor kicsapódott az
ajtó és Lou rohant be rajta.
-
Gyertek gyorsan! Zayn legurult a lépcsőn! – a
fejemben megszólaltak újra a vészharangok.
------------
Légyszi ne kövezzetek meg!:D Tudom, hogy most ez nem a szokásos vicces rész volt, de kell ilyen is:)) És nyugodjatok meg végül mindegyik fiú boldog lesz;) With Love, Nety XOXO
xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Síííííííííírok basszus síííííííírok!:D:DDD
VálaszTörlésLegurult a lépcsőn.xDDDDDDDDDDDDDDD Zayn béébii:D:D az de állat:D:D
Ohh megcsókolt. egyelek meg. :$
Harry-Harry. te meg az idős nők... kell olyan is:D:D
ajj hajj még otthon is lesz egy balhé. bleöö... de Zayn akkor is nagy király:DDDDDDDDD <3
köszöntem ;) Pusziii :) <3
:DDD igen Melcsike:DD megragadtad a lényeget:DD az uccsó mondatot:DD imádlak mondtam már?:DD<3
Törlésiiiiiimáááádom kedves nety!
VálaszTörlésAhjj ahhj ez nem fest túl jól. a jövendő beli pasim miket csinál. :DDDD
ImádoM!
Puszi
becksie
:))))) és ha tudnád milyen romcsi lesz:P örülök, hogy imádtad:DD azt hittem kiakadtok erre a részre:D
Törlésúristen de betegek. részegen úristen :D Zayn meg legurul a lépcsőn. Niall még mindig cuki, Lou meg olyan gondoskodó aminek én inkább Liam-et képzelem, de jó ez így :) Harry meg hát öhm. hát igen, ő Harry Styles :)) jó lett.
VálaszTörlés:DDDDD köszönöm édes:DD igen én is Liamat képzelem a gondoskodónak, de most így jött a fonál:)(L)
TörlésITT ABBAHAGYNI?! KOMOLYAN!
VálaszTörlésezt most nem teheted meg velem!!! elég hardparty lehetett mit ne mondjak.. Niall iszonyat cuki volt, majd megzabáltam, Lou-t meg majdnem fölrúgtam. na jó nem :D de a vége istenkém.. Hazza Hazza... cc... nem szép dolog.. HOZD HAMAR MERT MERT MERT NEM TUDOM MICSINÁLOK MAGAMMAL HA NEM HOZOD:(((( :D ♥
hihiiihi:DDD ma este már írok részt esküszöm:P:D hardparty volt annyi biztos:DDDD IMÁDÁS<3
Törlésegy bajom van: MRT ILYEN ROVID????? chhh :DD
VálaszTörlésmert szeretlek:D
Törlésdrága nety, még mindig imádom az írásaidat bár most hagytam itt először kommentet:) p.s: remélem nem akarod kórházba juttatni zaynt ;P
VálaszTörlés:DD majd meglátod drágám:DDD:3
Törlés