Én veled, Te vele, Ő velem...

CSAPDA

Meglepetééééés:) Annyira mondjuk nem, hiszen mindenki számított rá, hogy feltolok ma valami részt:D Olyan édes üzeneteket kapok tőletek itt, a fészen vagy twitteren, hogy némelyiktől behalok♥ Úgyhogy nagyon köszönöm, de tessék nem feladni a kommentelést;))

A mai rész inkább Melanie-Zayn-Niall között fog mozogni, mint általában:D Meglátjuk, hogyan viseli Mel a Niall mentességet, illetve, hogy Zayn meddig bírja ki a hisztis liba mellett:D Persze Niall sem unatkozik... A végén szokás szerint csattanó lesz, úgyhogy már izgatottan várom a véleményeket:DD 

Na csókolok mindenkit, a komment-pipa páros a kedvencem♥

Elöző részekben történt: 

-          Mi a baj? – fordult hátra aggódva Styles.

-          Nem tudom. – motyogtam. – Rossz előérzetem van. – zavarodottan bámultam a bejárati ajtóra. – Nem kéne bemennünk. (Melanie)

--------------------

-          Nem tudom.  – válaszoltam egykedvűen. – Mel miért nem mondta el nekem?

-          Szerintem csak összezavarodott. Igazából mi sem beszéltünk róla sokat. Teljesen megijedt és gondolkozásra volt szüksége.

-          De gyerekünk lesz. – suttogtam makacsul. – És ez fontos dolog... (Niall)

--------------------

-          Nekem sem. – néztem fel rá. – Nagyon nem! Menjünk ki, kérlek! – ekkor Harry arca megnyúlt, ahogy a hátam mögé vetette a tekintetét. Nagyon megijedt.

-          Te itt? – mire megfordulhattam volna, hogy megnézzem kit látott valaki hátulról fejbe vágott erősen, úgyhogy előre estem.

-          Ne! – hallottam meg Harry kiabálását, de valakivel elkezdett dulakodni. Én még egyet kaptam a fejemre.  (Melanie)

--------------------

-          Rosszul. – lihegte az a barom Michael. Fogalmam sincs, hogy minek alkalmaztam. Egy hatalmas ökör. Annyi az előnye, hogy annyira ostoba, hogy a végletekig lojális marad.

--------------------

-     Így kénytelen vagyok őt valahogy kivonni a képletből. De szívósabb a csaj, mint gondoltam. Még Cintiát is ki tudta játszani. Göndörke tekintete tisztulni látszott, majd a tágra nyílt pupillákból tudhattam, hogy felismert.

-          Szervusz Styles. – léptem közelebb vigyorogva. – Nosztalgiázni támadt kedvem. Velem tartasz? (Mr. Anonim)

--------------------

-          Azt mondta, hogy szeretné, ha végre eldöntenéd, mit akarsz. Hogy mit tervezel a babával, és mit tervezel a közös jövőtökkel. Azt is mondta, hogy csak akkor jön vissza, ha végre határoztál, addig nem. Niall-mentességet kaptál. (Melanie)

--------------------

 

*Zayn: - Melanie már négy napja nem szexeltem.

 Azt hiszed érdekel a hisztid?

- Keresd meg nekem, kérlek! – könyörögtem Zaynnek, de őt nem hatotta meg. Tovább nyomogatta a telefonját. Mérgesen kihúztam a kezéből és a falhoz vágtam.

-          Te hülye vagy? – akadt ki villámgyorsan és felkapta, hogy megnézze az szerelmét. Vagyis Iphone-át. Nem tudta eldönteni, hogy most leüvöltse a fejem, vagy duzzogva magamra hagyjon hátha szerencséje lesz, és Mr. Anonim kinyír. Ezért csak nagyon halkan jegyezte meg, bár a hangja remegett. – Betörted a képernyőjét.

-          Te meg nem hozod ide Niallt. – vontam vállat.

-          Melanie, eszednél vagy? Néha egy olyan beképzelt picsa vagy, hogy az valami hihetetlen. – mérgelődött.

-          Majd veszel egy újat. – flegmáztam. Szörnyen rossz kedvem volt. Inkább érezném magam halálos veszélyben, minthogy unalomban azzal a tudattal, hogy parkoló pályára tettek. Helikopterrel átszállítottak egy londoni kórházba, és egyelőre, amíg több infó nem érkezik, Hannah nem indítja meg az eljárást ellenem, amiért engedély nélkül hagytam el a várost. Habár még abban is több izgalom lenne. A bátyámról semmi hír azóta sem. Az is lehet, hogy meghalt. És akkor… Nem, ebbe bele se merek gondolni. Nem akarom, hogy halott legyen. Végül is az is perceken múlt, hogy én nem lettem az. Lehet, hogy ő már lapátra lett téve. Anyámékról sincs semmi hír. Hannah büntetésből teljes hírzárlatot rendelt el. Egész nap egy kórházi szobában tengődöm és Zayn van mellettem. Túl komolyan veszi azt az ígéretét, hogy nem hagy magamra. A szobához tartozik egy kis fürdőszoba is, így élőben hallgathatom, hogy Mr. Malik mi jót csinál a vécében. Még az ajtaját is nyitva hagyja közben. Mondjuk, szerintem komikus lenne, ha valaki éppen az életemre akarna törni és Zayn lehúzott gatyával robbanna ki onnan. Egyedül fürdésnél csukja be az ajtót, de az kb. 10 percig tart és akkor rendőr vigyáz rám. Utálom ezt a helyzetet. Harry még mindig sehol. Igazából megörülök ettől a helyzettől. Már annyiszor volt bent Hannah, de csak ugyanazt tudtam mondani neki. Nem láttam a támadó arcát. Hallottam, hogy többen voltak, de nem láttam senkit. Csak arra koncentráltam erősen, hogy a babát védjem. A közös babánkat Niallel. Még mindig sehol a kis szöszim. Könyörögtem Zaynnek, hogy kerítse elő, de semmi. Egyszer, amikor felriadtam álmomból, hallottam, hogy Zayn vele beszél telefonon. Szinte idegrohamot kaptam, hogy megkaparintsam a telefont, de Zayn kegyetlen volt és kinyomta. A mobilt meg eldugta jó mélyre a zsebébe. Így bosszúból most betörtem neki és legalább csak rám figyel.

-          Egész nap vigyázok rád. – próbált higgadt maradni, de láttam, hogy mindjárt megfojt. – Mást sem csinálsz, mint hisztizel, nyavalyogsz és sopánkodsz. Pasiból vagyok. Napok óta nem láttam senkit rajtad kívül. Még Berriet sem. Mégis egy hálátlan dög vagy.

-          Dög a jó édes anyukád. – fortyantam fel dühösen és átfordultam a másik oldalamra. Zayn jobbnak látta, hogyha békén hagy. Jól tette. Csak Niallnek van érzéke azonnal lehiggasztania engem. Mondhatnám, hogy eldöntöttem mit akarok, de nem tudom. Ennek a babának nincs más lehetősége csak én. De… Niall képes lenne felnőni végre és apaként viselkedni? Mi a garancia, hogy egyszer csak nem unja meg és nem lép le? Végül is csak tizenkilenc. Ilyet nem várhatok el tőle… Nem tudom, hogy mennyi ideig gondolkozhattam. De ahhoz elég ideig, hogy Zayn elaludjon mellettem a kanapén. Szegénykém, legalább kaphatott volna egy normális ágyat. De ő maga száműzte az ötletet. Azt mondta, hogy akkor úgy elaludna rajta, hogy még atomrobbanás sem ébresztené fel. Halkan kikászálódtam az ágyból és közelebb mentem hozzá. Mélyen aludhatott, de nyugtalanul. Láttam az arcán a feszültséget. Lehet, hogy tud már fejleményeket, csak nem meri velem megosztani. A telefonja kikandikált a zsebéből. Ha most kivenném, felhívhatnám Niallt. És akkor megfűzhetném, hogy ez a Niall-mentesség egy ostobaság. Pedig valahol belül mélyen éreztem, hogy Niall most sokkal érettebben viselkedik nálam. De nem érdekelt. Amilyen óvatosan csak tudtam kihúztam a mobilt. Zayn nem ébredt fel. Visszasurrantam az ágyba. Lágyan megsimítottam a törött képernyőt. Valamennyire így is lehet látni, ami ki van írva. A kérdés csak az, hogy milyen néven van beírva? A fiúknak szokásaik elnevezni egymást valami full hülye néven. Zayn telefonkönyve egy káosz. Csöcs1, Csöcs2, Csöcsös, Csöcsöző… De találtam még NeveddfelHisztisNunit is. Te jó ég… Talán az SMS-nél többre megyek. Csak felismerem Niall írás módját. Hopp ezt még én írtam neki… PicsogósLiba? KOMOLYAN EZ A NEVEM? Na ezért még kap. Ezt az SMSt pedig még Niall telefonjáról írtam neki. Írkuki. Na, jól van. Ezek betegek. Kikerestem a telefonkönyvből és tárcsáztam. A torkomban dobogott a szívem, míg kicsöngött. És azt hittem, hogy szívrohamom lett, mire meghallottam azt az édes hangját.

-          Halló? - próbáltam valamit mondani, de tudtam, hogy megszólalok, lerakja. És azt nem akartam. Most egyszerre csinálunk egy dolgot mindketten. Kicsit olyan, mintha együtt lennénk.

-          Halló? Zayn mi van? Megint beleejtetted a vécébe? Hahó? – Niall kezdett türelmetlenné válni.

-          Én vagyok, ne tedd le, kérlek! – nyomtam el egy szuszra és a számba haraptam. – Ne rakd le, kérlek… - könyörögtem. Hallottam, ahogy felsóhajt.

-          Melanie. Kértelek valamire.

-          Nem, Niall, nem kértél! Elmentél és itt hagytál! – csattantam fel, mire Zayn felriadt. Nagyon mérges lett, amikor meglátta, hogy telefonálok.

-          Eldöntötted, mit akarsz?

-          Azt, hogy… legyél itt. Velem. – dacosan néztem vissza a szótlanul ácsorgó Zaynre. Nem tudta eldönteni, hogy mit csináljon.

-          És csak mostanra, vagy a továbbiakban is? – olyan furcsán hangzott ez a kérdés.

-          Tessék? Ezt hogy érted?

-          Nem döntöttél el még te semmit. – hangzott a csalódott válasz és szétkapcsolta a vonalat. Megrökönyödve néztem a telefonra. Ám mielőtt újra felhívhattam volna Zayn kikapta a kezemből.

-          Ne verj át engem többet, kislány! – nézett rám szigorúan. – Különben nem tudlak megvédeni!

-          Ki kell innen jutnom Zayn! – térdeltem fel. – Kérlek, segítened kell.

-          És mit csinálnál? Esetleg megvárnád, hogy bajom essen, mint Harrynek?

-          Most miért mondod ezt?

-          Maradj nyugton, kérlek. Fogalmad sincs, hogy mi folyik odakint.

-          Tessék? Micsoda?

-          Aludj, Melanie. Aludj. – fordított nekem hátat. 

Egy szobában vagyok. Egy takaros, meleg szobában. Látszik, hogy ezt egy család használja. És nem is tévedtem sokat. Kíváncsian léptem előre. Vajon, hogy kerülök én ide? Hol van Zayn? Ekkor egy picike kisfiú beszaladt és teli szájból vigyorgott rám. Nagyon édes volt, ahogy a szöszi kis haja felmeredt összevissza. Teljesen olyan mosolya van, mint Niallnek… Imádnivaló. Mosolyogva leguggoltam hozzá, ám ekkor ő elszaladt. Belépett a szobába egy idősebb nő. Nem volt öreg, de fiatal sem. Olyan anyu korabeli. Látszott, hogy amikor fiatal volt, nagyon szép lehetett. Most sem volt csúnya, sőt. Az évek a ráncait méltóságteljessé tették. A nő morgolódott valamin, de nem értettem a lényegét, mert csak maga elé motyogott. Különös volt, hogy nem vett észre. Felkapta a kisfiút, aki folyamatosan engem nézett mosolyogva. A nő is felém tekintett, de a szemeiben bambaság volt. Mintha nem látna engem. Nem értem. Próbáltam megszólalni, de nem jött ki a hang a torkomon. Ez érdekes. Tapsolni próbáltam, de semmi hangja sem volt. Jézusom, mintha egy rémálomban lennék. A nő leültette a kanapéra a picit, amikor belépett egy harmadik ember is a szobába. Hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. Ugyanaz a mosoly, ugyanazok a vonások, az illat, minden. Odahajolt a nőhöz és megcsókolta.

Ekkor felriadtam nyakig izzadtan és csapzottan. Kapkodtam a levegőt. Zayn szótlanul ücsörgött a kanapén, de amikor meghallotta a zihálásomat, akkor közelebb jött aggódva.

-          Mi a baj?

-          Apa… Apa él. – dadogtam. Zayn felvonta a szemöldökét.

-          Honnan veszed?

-          Láttam. Egy szobában. Most az előbb. – összevissza mutogattam. Zaynnek nem kellett megszólalnia. El tellett még pár másodperc, amikor rájöttem, hogy csak egy álom volt. De mégis láttam őt… Az apukámat. Annyira életszerű volt.

-          Most csalódott vagy? – a hangja nagyon lágy volt, és kedves. Szerintem megsajnált.

-          Igen. Nem. Nem tudom. – felnéztem rá. – Annyira valóságos volt. De hülyeség. Hiszen lelőtték Kairóban.

-          Így van. – bólintott egyet fáradtan. Nekem lelkiismeret furdalásom támadt.

-          Miért nem pihensz le egy kicsit?

-          Hogy megint ellopd a telefonom? – mosolyogta el magát. – Kösz nem. Megígértem Niallnek, hogy vigyázok rád.

-          Nem fogok semmit sem csinálni. – Zayn kételkedő fejét nézve gyorsan hozzátettem. – Ígérem. Rendőrök vigyáznak rám amúgy is. Ha baj lesz, akkor meg hozzád vágom a nővérhívót oké?

-          Köszönöm. – mosolygott fáradtan és eloldalgott. Én viszont nem tudtam aludni. Csak az járt a fejemben. Hogy milyen valóságos volt az egész. De ez csak egy álom volt. Sajnos. Ahogy megfordultam valami keményet éreztem az oldalamnál. Odanyúltam és észrevettem, hogy Zayn véletlenül itt hagyta a telefonját. Bár átfutott a fejemen, hogy van még egy esélyem Niallt felhívni, mégis haboztam. Ránéztem a hullafáradt Zaynre, aki feszengve próbált kényelmesen elhelyezkedni a kanapén. Nem csinálhatom ezt vele. Halkan becsúsztattam a készüléket a párnám alá. Ha Niall hív, akkor felveszem. Úgy már korrekt, nem? 

 

*Niall: - Küldöm a képeslapot édes... Ha velem maradsz ilyen mókákban lehet részed♥

Niall szemszöge:

Nem tudtam aludni. Inkább sétáltam London utcáin álmatlanul. Azért az nem véletlen, hogy Melanie három büdös napja nem tudott dönteni. Ha annyira akarna, akkor már rég mondta volna. De annyira jó volt ma hallani azt a csilingelő hangját. És annyira édes volt. Ahogyan könyörgött, hogy menjek oda. De annak nincs értelme, hogy megint onnan folytassuk ahonnan abbahagytuk és megint civakodjunk ugyanazokért a dolgokért. Az sem véletlen, hogy mostanában ennyire ökör vagyok vele. Nem lehet az kifogás, hogy megvisel engem az, ami most körülöttünk történik. A probléma nyilvánvaló nekem is. Harry még mindig közöttünk áll. Talán úgy, hogy Melanie nem is veszi észre. És ez a történet már nagyon unalmas. Ha Harry megbántja hozzám rohan, de amint Styles fütyül, már csak magamat ölelgetem. Harry… Vajon vele mi lehet? Ki vihette el? Azonnal lelkiismeret furdalásom támadt, hogy megint őt hibáztattam, de hát na… Annak idején ő kezdte el ezt a játékot. Mondtam neki, hogy valaki sérülni fog. Ő megígérte, hogy Melanienak nem lesz semmi baja. Hát igen, mert én lettem a lelki nyomorék. Itt van egy nő, aki a gyermekünket várja, ám mégsem tud dönteni arról, hogy mi legyen velünk. Amint kiderült számára is, hogy terhes ahelyett, hogy velem ült volna le beszélni, elment a göndörkével. Megint elkomorult az arcom. Vajon Harry életben van még? Sosem szabadott volna a saját kezünkbe venni ezt az ügyet. Pillanatokon múlt, hogy Mel nem lett halott. Betértem egy éjjel-nappaliba. Muszáj valami édeset vennem. Valami fagyi félét. Csokisat. Nagy nehezen kikaptam egyet a fagyasztóból. A bolt lézengett az ürességtől, az idős nő a pultban meg unottan olvasgatott egy újságot. A fagyihoz jól jönne egy tejszínhab is. Most leszarom a diétát. Ahogy lekaptam a polcról valaki hirtelen belém jött. Egyszerre fordultunk meg és az arcomról lefagyott a mosoly.

-          Crystal? – ismertem föl benne Leila anyját. Crystal csak hidegen végig mért és a szeme megállapodott a kezemben tartott fagyin és tejszínhabon.

-          Móka lesz mára? – a hangja bántóan gunyoros volt. Mint pár napja, amikor rám csapta az ajtót, hogy nem nézhetem meg Noaht.

-          Egyedül mókázom. – vontam vállat flegmán és elnéztem mellette.

-          Meg lett volna a választásod, hogy ne legyél egyedül. – mosolyogta el magát. Tipikus felsőbbrendűségi mosoly. Utálom az ilyet. Kezdett felrémleni bennem, hogy mi késztetett rá, hogy megcsaljam Leilát.

-          Crystal tudom, hogy neheztelsz rám, és jogosan, de még egyszer szeretnélek megkérni, hogy hadd találkozhassak Noahhal.

-          Meglett volna arra is az esélyed. – sziszegte vádlón. – Elszúrtad, úgyhogy magadra vess.

-          És Leilával legalább beszélhetek? – emeltem fel a kezemet megadva magamat.

-          Nem akar látni. Úgyhogy leszel szíves békén hagyni a családunkat. Már elég fájdalmat okoztál. – a szeme hirtelen könnyes lett. Én lepődtem meg a legjobban, hogy ennek a nőnek vannak érzései.

-          De Tobynak sikerült begyógyítania, vagy nem? – folytattam habozva a kérdezősködésemet. Muszáj kicsikarnom belőle információkat. Én nem Leilára, hanem Tobyra gyanakszom, de a többiek ellentmondanak nekem. De Leila nem lehet Mr. Anonim. Ahhoz túl ártatlan.

-          Tobyval már másfél éve nem találkoztam. – a nézése nagyon hideg volt. Úgy éreztem megfulladok.

-          Minden rendben van? – lépett oda hozzánk egy középkorú férfi. Nagyon magas volt és erős testfelépítése volt. Nem szeretnék tőle pofont kapni.

-          Persze, Greg. – tette bizalmasan a mellkasára a kezét Crystal, tudtomra adva, hogy nem csak baráti viszony van közöttük. – Niall épp fizetni akart, nem?

-          De. Hogyne. Viszlát. – köszöntem el gyorsan hátra sem nézve. Letettem a pultra a fagyit meg a tejszínhabot. Az idős nő unottan gépelte be a pénztárgépbe az árukat. Csak minél gyorsabban ki akarok innen menni! Ekkor megakadt a szemem a pult mögött a földön egy friss, bontatlan napilap csomag címlapján. Elhűltem, amikor megláttam a címet.

-          Elnézést! Azok a mai újságok? – böktem feléjük.

-          Igen. Most érkeztek a nyomdából. Kér egyet? – szerintem mindjárt bealszik, de én csak bólintottam. A nő unottan átnyújtotta én meg fizetés után szinte kirobbantam a boltból. Ez nagyon nem jó. Nagyon nem.

 

*Harry: - Harry Stlyes vagyok és ne szórakozz velem... Mi a többi szövegem?

Harry szemszöge: 

Fáradt vagyok. Éhes. Hihetetlen, hogy megtalált ennyi idő után. Hihetetlen, hogy bosszút akar állni. Hiszen ő is annyira hibás, mint én.  Ehhez a dologhoz két ember kell. Nem tudom, mióta tartanak fogva. Egy szobában kell ücsörögnöm egész nap, ahol csak egy matrac van a földön és egy vécé a másik sarokban. Még tükör sincs, ablak sem, semmi. A világítást egy villanykörte oldja meg. A kapcsoló kint van a szobán kívül és a körtét pedig nem érem el, mert nagyon magasan van. De már belefáradtam a próbálkozásba. Ekkor kinyílt az ajtó. Egy alacsony srác jött be rajta.

-          Egyél. – dobta le a matracom mellé azt a kosztot, amit jó indulattal sem lehet kajának nevezni.

-          Toby… - fogtam könyörgőre a dolgot. – Mit kell tennem ahhoz, hogy kiengedjél innen?

-          Nem mész ki. – vigyorogta el magát. Nyilvánvalóan élvezte a helyzetet, hogy most ő van fölényben.

-          És meddig akartok itt tartani? Egyáltalán Ő miért hozott ide? – folytattam a kérdezősködést.

-          Kérdezd meg tőle. – vont vállat a srác, majd elindult kifelé.

-          Toby! Ő mikor jön vissza?

-          Majd egyszer. – kezdtem feladni, hogy bármit megtudok tőle. Mielőtt a srác becsukta volna maga mögött az ajtót odaszólt nekem. – Hé, Harry!

-          Igen?

-          Szarul nézel ki.  – azzal rám csapta az ajtót. 

 

*Zayn: - Melanie is inkább Niallel balhézik ahelyett, hogy engem mosdatna le... Nem tudja mit hagy ki...

Melanie szemszöge:

 

Arra ébredtem, hogy a nap már besüt az ablakon. Egész éjszaka nyugtalanul forgolódtam. A kanapéra sandítottam, ahol Zayn frissen megborotválkozva, üdén és fitten ott ült és újságot olvasott.

-          Randid lesz Berrievel? – kérdeztem meg rekedtes hangon. Felkapta a tekintetét, és amikor rájött, hogy csak hülyülök elmosolyogta magát.

-          Jó reggelt, hercegnő. – ledobta maga mellé az újságot és közelebb hozott hozzám egy tálcát. – Itt a reggelid. – hányingerem támadt. Ilyen hamar kezdődnének a reggeli rosszullétek?

-          Most nem megy Zayn. – fintorogtam. – Bocsi…

-          Nincs semmi baj. – vette el előlem és odanyomott a kezembe egy teát. Hálásan belekortyoltam, bár a rosszullét csak nem akart elmúlni. – Csak ami jól esik.

-          Mit olvastál?

-          Semmi jó hírt. – komorult el az arca. – De erről neked is tudnod kell. – ment vissza az újságért. Egyszerre voltam kíváncsi és aggódó. Talán megtalálták Ronnie hulláját?

-          Felolvasom. – köszörülte meg a torkát. – Elrabolták Harry Stylest! Hetek óta téma a sok megmagyarázatlan történés a népszerű brit fiúbanda, One Direction körül. Először megkéselték Niall Horant, majd a management váratlanul halasztja meghatározatlan időre a banda feladatait, interjúit és fellépéseit. Lapzártánk után jött az információ, hogy Harry Styles napok óta nincs is társaival, mivel négy nappal ezelőtt váratlanul rátörtek egy Linz-i nyaralóházban, ahol barátnőjével tartozódott, majd erőszakkal elvitték fekete maszkba öltözött emberek több szemtanú szeme láttára. A rendőrség már nagy erőkkel nyomoz az eltűnt fiú után, ám eddig sikertelenül. A rajongók természetesen kétségbe vannak esve, hiszen blalblabla… - tette le az újságot Zayn.

-          Kiderült. – suttogtam.

-          Sikerült Mr. Anonim terve. Nyilvánosan leckéztet meg bennünket.

-          Szerinted ezt akarta elérni?

-          Egy pszichopata, Mel. A pszichopaták meg már csak ilyenek.

-          Istenem, vajon mi lehet Harryvel? – szorul el a torkom.

-          Ez egy nagyon jó kérdés. – meg sem próbált megvigasztalni. Tudta, hogy felesleges lenne. Nem tudna. Ekkor belépett egy nővér és Zayn fülébe suttogott valamit.

-          Mindjárt jövök. – nem nézett a szemembe, hanem kirohant. Még rendőrt sem küldött be a maga helyére. Vajon hova megy? Utána megyek. Nem bírok most csak itt ülni és gondolkozni azon, hogy vajon hogyan ölték meg Harryt és Ronniet. Ahogy felálltam megéreztem, hogy miért mondja a legtöbb nő azt, hogy terhesnek lenni a legnagyobb áldás és átok egyszerre. Istenem, mindjárt hányok. Szerencsére, csak az infúziós tű volt bennem, maga a zacskóról le volt csatlakoztatva. Kiléptem az ajtón és legnagyobb megrökönyödésemre Niall ott veszekedett a folyosó közepén Zaynnel.

-          Nem szabadott volna megtudnia! – túrt bele bosszúsan a hajába Niall. Istenem, mindjárt letaperolom.

-          Valamikor meg kellett tudnia.

-          Kerülnie kell a stresszt!

-          Ezért adagolom neki apránként, folyamatosan az információkat. – tette a barátja vállára a kezét Zayn. – Nem tudhat meg mindent egyszerre, de örökre sem tarthatod itt bent! Egyszer ki kell innen engedned.

-          Tudom. – a fiú fáradtan lenézett a lábára. – De még nem biztonságos. Lehet, hogy Mr. Anonim csak kivár. Hogy mikor lankad a védelem és akkor támad be.

-          Tessék? – hallottam meg a saját hangomat. A két srác ijedten kapta felém a tekintetét. – Bent sem kellene lennem, csak bent tartasz, mert neked az úgy jó? – tettem csípőre a kezem.

-          Nem zártad be magad mögött az ajtót, igaz? – nézett vészjóslóan Niall a behúzott nyakú arabra.

-          Nem. Elfelejtettem.  –pislogott bocsánatkérően a megszeppent srác.

-          Ne tereld a témát! – léptem közelebb mérgesen. – Adsz egy ultimátumot, aztán bezársz! Mégis miféle megoldás ez?

-          Melanie így biztonságban vagy te is, meg a kicsi is!  - csattant fel. – Mostanában elégszer voltál már önfejű. Itt az ideje egy kicsit belátóbbnak lenned.

-          Nekem kell belátóbbnak lennem? Mi a fenét képzelsz magadról Niall Horan?

-          Azt, hogy dönthetnél végre! – válaszolt mérgesen a fiú. – Nem pedig mindig Harry engedélyére kéne várnod. – ez az indoka meglepett.

-          Te még mindig féltékeny vagy? – képedtem el.

-          Egyáltalán enyém az a gyerek? – megfagyott a levegő. Nem tudtam megszólalni. Zayn elhúzta a száját. Niall keményen a szemembe nézett.

-          Ugye ezt most nem kérdezted komolyan? – vittem le a hangomat szándékosan halkra. Tudtam, hogy most nincs az a magas decibel, ami kifejezhetné, hogy mit gondolok ebben a pillanatban Niall Horanről.

-          Nem lehetek biztos. Végül is, mi mindig védekeztünk.

-          Csak egyszer nem. – válaszoltam. – Emlékszel a baráti szexünkre?

-          Azt mondtad tablettát szedsz!

-          Igen ám, csak akkor már két hete nem vettem be. Elfogyott és elfelejtettem új receptet kérni.

-          És ez nem jutott eszedbe amikor szexeltünk és megkérdeztem használjunk-e gumit? – mérgelődött a srác. Akármilyen hihetetlen tényleg kiment a fejemből és az volt bennem, hogy még mindig rendesen szedem. Elvileg így is kellett volna minimálisan hatnia, hiszen még nem ürült ki teljesen a szervezetemből, de hát, na… Ez a baba nagyon akart jönni.

-          Elfelejtettem.

-          Elfelejtetted? – tette fel gúnyolódva a kérdést.

-          Igen. – csattantam fel. – A nagy hév hatására.

-          Melanie. – a fiú zaklatottan hátat fordított. Eléggé szerencsétlenül éreztem magam. Ez tök béna kifogás. Niall visszanézett rám. – És az esemény utáni tabletta?

-          Nem gondolkoztam Niall. Túlságosan lekötött akkor még Harry. – vallottam be őszintén. Amint kimondtam a mondatot, akkor rájöttem, hogy mekkora butaságot mondtam. – De ezt tudnod kellene Niall. Hiszen ott voltál mellettem és tudtad, hogy hogyan érzek iránta!

-          Az a baj, hogy még mindig úgy érzel. – csóválta a fejét csalódottan a srác.

-          Niall, ez butaság! – markoltam meg a karját. – Tudod, hogy szeretlek!

-          Akkor miért nem döntesz?

-          Honnét tudjam, hogy készen állsz-e egyáltalán egy baba érkezésére? Hogy nem hagysz engem is ott?

-          Nem hagylak. Ezt megígérhetem. – nézett a szemembe.

-          Niall, én… - haboztam. Az ígéret sosem garancia. Szeretnék Niallel lenni és hinni neki, de tényleg zavaros minden. 

-          Akkor mit szeretnél Melanie?

-          Hogy érted, hogy mit szeretnék? – hogy lehet ilyen helyzetben ilyen hülye kérdéseket feltenni?

-          Látod? Még mindig nem érted. – szedte le a kezeimet magáról, azzal elindult kifelé.

-          Ne, Niall várj, kérlek!

-          Elfelejtettél védekezni. – horkantott fel Niall, majd megfordulva farkasszemet nézett velem. – lehet, hogy még nem késő, hogy közöljem veled… Ha így folytatod, kurva szar anya leszel, Melanie. – azzal elsétált. Nem tudtam megszólalni. Éreztem, hogy sírok. Hogy mondhat ilyet? Hogy alázhat meg folyamatosan így? Miért nem érzi, hogy szeretem?

-          Menjünk vissza. – fogta meg a kezemet lágyan Zayn és visszahúzott a szobába. Még mindig nem térdem magamhoz. A lábaim megadták magukat és leültem a falnak támaszkodva. Már patakokban folytak a könnyeim.

-          Melanie felfázol. – nézett rám a fiú.

-          Nem érdekel.

-          De a babának is ártasz ezzel.

-          Ezt te nem értheted. – kezdtem el csendesen sírni. Zayn csak aggódva figyelt, miközben leguggolt mellém. – Én nem akarom ezt a babát…

-          De mégis te magad mesélted, amikor bántottak az volt az első, hogy próbáltad védeni a hasad környékét. – a hangja nagyon lágyan szólt. Kezdem úgy érezni, hogy az egyedüli embert, akit tényleg érdekel a sorsom az Zayn.

-          De ha megtartom a babát, akkor Niallt vesztem el. – suttogtam. – És azt nem akarom…

-          Miért veszítenéd el?

-          Nem hallottad? Ő nem akarja a babát.

-          Dehogynem.

-          De akkor miért mond ilyeneket?

-          Nem veszíted el. De neki teljes mértékben igaza van.

-          Akkor tényleg el kell vetnem a babát. Szar anyukája lennék neki.

-          Nem abban. – mosolyogta el magát a srác. – Anyának tökéletes lennél.

-          Akkor miben van igaza?

-          Hogy fel kell nőnöd a feladathoz Melanie. Legyél végre nagylány és mond ki, hogy Niallt akarod és vele szeretnél maradni felnevelve a gyereketeket.

-          De én mondom!

-          De akkor mond úgy, hogy el is higgye. És tényleg le kell zárnod magadban Harryt.

-          Miért jön mindenki Harryvel? – mérgelődtem. – Már rég nem téma.

-          Mégis hozzá futottál, amikor Niall elől menekültél. – ez a mondat valahogy eltalált. Talán ezért értelmezheti félre Niall az érzéseimet. – És most állj fel. Ráérsz egy kicsit később rendbe rakni az életed. 

Újra a szobában vagyok. Ugyanabban. De a kicsi fiú, meg az a nő sehol. Viszont apu ott ül a kanapén. A szeme csukva van és pihen. Látszik, hogy fáradt. Remegő lábakkal közelebb léptem hozzá.

-          Apu? – szólaltam meg, de ő nem hallotta. Kinyújtottam a kezemet, hogy megérintsem, de nem tudtam megfogni. Ahogy nyújtottam a kezemet, egyre messzebb került tőlem. Aztán kinyitotta a szemét és átható tekintettel rám nézett.

-          Nem ismerlek. 

 

Felriadtam. Megint leizzadtam, pedig nem is volt olyan ijesztő az álom. De ahogy apu nézett… Már másodszorra álmodok vele. Mi a csuda? Érdekes módon a rossz érzés megint nem akart elmúlni. Rásandítottam a kanapéra, de Zayn nem ült a szokásos helyén. Aztán majdnem szívrohamot kaptam, amikor egy rendőr megfogta a vállam.

-          Kisasszony!

-          Basszus. – kaptam a szívemhez a kezem. – Maga normális, ember?

-          Nem, asszonyom! – úgy mondta, mintha a hadseregben lenne. – Én rendőr vagyok.

-          Aki lemaradt az evolúciónak annak a részéről, amikor az agy fejlődik ki. – húztam fel cinikusan a szemöldököm.

-          Parancsol? – nem értette.

-          Nem érdekes. Hol van Zayn?

-          Előre ment. Kérem, vegye fel a köntösét. – adta a kezembe a ruhadarabot. Értetlenül néztem rá.

-          De miért?

-          El kell innen tűnnünk. Mr. Anonim éppen lerohamozni készül a kórházat.

-          Te jó ég! – kaptam a szám elé a kezemet.

-          Bizony. – bólintott komoran. – Most derült ki, hogy Styles halott. Agyonverték.

-          Tessék? – elfelejtettem levegőt venni. Harry meghalt?

-          Siessünk. – emelt fel a fél karomnál fogva és szinte elráncigált. Még a köntösöm is az ágyon maradt. Annyi lélekjelenlétem még volt, hogy kihúztam Zayn telefonját a párnám alól. De valahogy nem fogtam fel mi történik körülöttem. Jézusom, Harry… Könnyek peregtek végig az arcomon. Hihetetlen ez az egész… Csak azért történik mindez, mert nem voltunk képesek felfogni a helyzet jelentőségét és azt hittük, hogy egyedül is megoldhatjuk. Mire feleszméltem már egy kocsiban ültünk. A rendőr egy kicsit agresszíven vezetett. Persze nem rendőrautóban ültünk, hanem egy civil járműben. Gondolom azért, hogy ne keltsünk feltűnést.

-          Hol van Zayn? – olyan lassan mozgott a szám, mint egy hullának. A tag nem válaszolt, csak felhívott valakit menet közben.

-          Itt van velem. – szólt bele a telefonba köszönés nélkül. – Igen. (…) Az ágy alá. (…) Nem, főnök, semmit. (…) Rendben. – azzal le is rakta a kagylót. Szinte végig repesztettünk az utakon. Nem tetszik, hogy nincs itt Zayn. Napokig nem mozdult mellőlem, most meg csak itt hagyna?

-          Mi a neve? – kérdeztem meg a rendőrt.

-          Michael.  

 

*Harry: - Jó újra látni, édes... 

Fél óra autókázás után Michael lassított. Unottan kinéztem az ablakon. Igazából úgy tűnik, hogy egy kisvárosban vagyunk. Mondjuk nem nagyon érdekelt. Végig az zakatolt a fejemben, amit Michael mondott Harryről. Hogy agyonverték. Vajon mennyit szenvedhetett előtte? És mire gondolhatott közben? Tudtam, hogy nem lett volna szabad beengednem abba a házba. Sokkal határozottabbnak kellett volna lennem. Végig sírtam az utat, így könnyek már ténylegesen nem is folytak a szememből. Hányingerem volt és minden bajom. Zayn pedig ezért megfizet, hogy itt hagyott ezzel a félnótással egyedül. Pont ő tudná megmenteni az életemet, mi? Akármit kérdezek tőle, hallgat, mint egy kuka. Valószínű megint olyan szobába megyünk, amit a múltkor béreltek Niallék. Szórakozottan forgattam a kezeim között Zayn telefonját.

-          Tessék. – dobott hátra vezetés közben Michael egy hatalmas, kinyűtt kardigánt rám sem nézve. – Vedd fel. Ne mondják, hogy rosszul bántam veled.

-          Megtisztelő. – morogtam. A kardigán tiszta fosszínű volt, de jó érzés volt belebújni. A zsebébe toltam a mobilt és becipzáraztam. Michael ekkor megállt és kissé zaklatottan nézett ki az előttünk tornyosuló házra. Körülnéztem. Valószínűleg a város szélén vagyunk, hiszen mellettünk már valami kis erdő kezdődik. Ideális búvóhely, ugyanakkor, ha valaki tudja, hogy hol vagyunk, akkor simán betörhet hozzánk úgy, hogy senki ne vegye észre. Ekkor az ajtóban megjelent egy alacsonyabb fickó. Helyesnek helyes volt, de mégis… Valami furcsa tekintete volt. Nem tudtam ezt mire vélni. Mondjuk régebben apu mondta, hogy a legnagyobb pszichopaták mennek el mindenféle titkos ügynöknek, mert csak ők bírják ezt az életmódot.

-          Zayn hol van? – köszörültem meg a torkom.

-          Odabent. – szállt ki Michael és átsétált az én oldalamra, majd kinyitotta nekem az ajtót. Bátortalanul kiszálltam. Ahogy sétáltunk a helyes pszichopata felé az elvigyorogta magát. Elkezdtem feszengeni és ezt ő észrevette.

-          Ne félj, kislány. – villantotta rám a fogsorát. – Niall már odabent vár türelmetlenül. – megtorpantam. Niall biztos, hogy nem vár odabent. Még akkor sem, ha üldöznek meg ilyenek. Megmondta, hogy Niall-mentességet kapok és Zayn vigyáz rám. De Zayn miért nem jön ki? És vajon ez az alak miért hazudna Niallről? Cseszd meg. Ez egy csapda.

-          Hohohó. – kapta el a karomat mikor oldalra lendültem egy hatalmasat rándítva rajta. Az éles fájdalomtól felsikítottam, mire ő befogta a számat és beráncigált Michaellel együtt a házba. Próbáltam csapkodni meg rugdosni, de túl erősek voltak, nekem meg még az infúziós tű is benne volt a kezemben. Végül belöktek egy homályosan kivilágított szobába, ahol nagyon büdös volt.

-          Engedjenek ki! Barmok! – kezdtem el kétségbeesetten dörömbölni a rám csapott ajtón, de hiába. Ekkor magam mögött mocorgást hallottam meg. Hirtelen olyan halálfélelem fogott el, hogy remegve simultam neki annak a piszkos ajtónak. Most engem is agyon fognak verni?

-          Melanie? – hallottam meg egy rekedtes, elgyötört hangot. De ezt a hangot ismerem…

-          Harry. – fordultam meg ledöbbenve. Szinte sokkolt a látvány. Harry nagyon rossz állapotban volt. Látszik, hogy napok óta be van zárva ide. De ez a szag elviselhetetlen. Viszont most csak annyi jutott el a tudatomig, hogy a kis göndör él. Bár ki tudja meddig..

      

 

  ----------------

Wow. Húú. Azta... Na  vélemények? 

Csók, puszi: Nety voltam♥ xxxx

 

*Lou: - Amíg nem kapok kommenteket bajszos maradok...

*Liam: - Kérlek, kíméljétek meg bajszos Tomlinsontól a világot! 

Következő rész tartalmából:

-          Szeretem Niallt. – közöltem vele határozottan.

-          Tudom. – bólintott. – És engem is. – elnémultam. Olyan egyszerűen mondta ki, annyira természetesen. Mintha azt mondaná, hogy Angliának királynője van. Vagy, hogy az ég kék. És az volt a legborzasztóbb, hogy valahogy hitelesek voltak a szájából a szavak. Hogy a fenébe érezhetek én még iránta valamit?

-          Ez nem szerelem. – fürkésztem a szemét.

-          Persze hogy nem az. – mosolyogta el magát. Úgy éreztem magam, mint egy naiv ötéves kislány. – Ami köztünk van Melanie az csupán vágy. Nem több. Viszont annak eléggé erős...