TÁVOLI CSILLAGOK
Szerintem már nincs értelme szabadkoznom, hiszen hány hónapja is volt az utolsó rész...?:D Mondhatnám, hogy most azért rakok fel új részt, mivel pár hete volt Melcsi (a bolondos barátném, aki ihlette a főszereplő lányt) névnapja; karácsony miatt; újév miatt; mert egyáltalán úgy illik folytatni a blogot négy hónap után, vagy bármilyen más indok miatt, mégis nem tudok konkrét indokot mondani. Egyszerűen van folytatás és kész:D
Nyilván rengetegen elvesztettétek a fonalat. Nos.. ez az én hibám és sajnálom, de remélem azért ,,icuripicurit" fog tetszeni a mai rész.
Előző részek tartalmából - most már inkább összefoglalom, hogy valamennyire átláthatóbb legyen:
- Mel egy teljesen átlagos csajként, nem átlagos családi háttérrel kezd el a fiúknál dolgozni asszisztensként és ahogy várható biztos, hogy kavarni kezd először Harryvel, majd Niallel valahol Zayn is befigyel (huhhh nem semmi a kiscsaj, mi?:D)
- Megmagyarázhatatlan dolgok, fenyegetések és egy késelés után rájön a banda, hogy valami nagyon nem okés.
- Sok szöszmötölés után felgyúl a fény, hogy a probléma forrása a múltban található, de még azt kibogozni sem egyszerű.
Jelenleg:
- A csapat közösen állomásozik egy szállodai szobában, mivel Mr. Anonim még mindig bosszúszomjas és lehetetlen kiszámítani a következő lépését.
- Niall elrabolta a saját kisfiát Noaht, így Mel hamar anyukává vált, ami jó ráhangolódás a jövőre, hiszen már amúgy is terhes. Upsz.
- Harry és Mel között tisztázódtak az érzelmi dolgok. Elvileg.
- Niall megkapta Leila (a csaj aki miatt áll az egész balhé, Noah anyukája, tisztázatlan körülmények között elhunyt) kis emlékes dobozát, amiben megtalálták a naplót.
- A naplóban sok csúnya dologra is fény derült, így Niall miután kitombolta magát felszívódott, magára hagyva a kétségbeesett Melaniet, aki tökéletesen átérzi a helyzet drámaiságát.
- Harry szokása szerint megint több dolgot tud, mint amennyit kéne és ez kezdi felbosszantani a hősnőnket ezért elküldi a fenébe. Aztán rájön, hogy mennyire sebezhető a srác és harcias Teréz anyuként az oldalára áll, hogy elkapják Mr. Anonimot.
- Természetesen Ronnie, Mel bátyja is előkerül a történetben, de az eddig jó fej, lelkiismeretes mindig vicces bátyóból, ijesztő, agresszív állat lesz, aki Leila naplóját akarja minden áron.
- Harry és Mel egy anyakönyvi kivonatra bukkannak a naplóban. Talán ez lenne a megoldás kulcsa?
*Harry: - Mi lenne ha a sok gondolkodás, futkározás meg életveszély helyett inkább visszabújnánk a takaró alá? Tudok még ott újat mutatni... ;)
-
Melanie te zseni vagy. – suttogta Harry elismerően. –
Egy anyakönyvi kivonat.
-
Noahé? – érdeklődtem.
-
Nem… - csóválta a fejét zavarodottan Harry. – Leiláé…
-
Tessék? Minek rejti el valaki Leila anyakönyvi kivonatát
a lány saját naplójába? Mintha azt akarnák, hogy ez is a sírban maradjon. – nem
értek én már semmit.
-
Valami szokatlant kell rajta keresni.. Nézd! –
mutatott az apa rubrikára Harry. – Greg Nordston. Ismerős a neve? – nézett rám,
de én csak megráztam a fejemet. Harry közelebb húzta magához a laptopot, amit
Hannah adott kölcsön nekünk. Rendőrségi adatbázis is volt rajta, tehát elvileg
minden angol állampolgárra rá lehet keresni. Bepötyögte a nevet és alig húsz
másodperc múlva kiadta a találatot képpel együtt. Velem hirtelen fordult egy
nagyot a világ.
-
Hé, mi van? – észlelte Harry, hogy lesokkolódtam. –
Mégis ismered?
-
Ez az apám. – nyögtem ki. – De miért hívja magát Greg
Nordstonnak?
*Harry: - Ezt már nem értem...
-
Az apád nem meghalt? – pislogott rám Harry.
-
Erről te honnét tudsz? – még mindig sokkban voltam, de
kezdett zavarni, hogy Harry mindenről tud.
-
Az mindegy.
-
Nem, nem az. – farkasszemet néztem a kisfürtössel, aki
zavartan elkapta a tekintetét. – Válaszolj!
-
Emlékszel arra a napra, amikor téged sároztunk be Hannah
előtt, és bezártak a börtönbe? – adta meg magát.
-
Ó, nem is emlékszem már, hogy mikor csuktatok be… -
morogtam rosszkedvűen. Az az éjszaka még mindig nagyon fájó pont az életemben.
-
A lényeg… - köhigcsélt Harry zavartan. – Előtte te és
Zayn találkoztatok Ronnieval.
-
Igen. – bólintottam értetlenül. Nem tudom hova akar
kilyukadni.
-
Nos, én rögtön utánad találkoztam Ronnieval.
-
Tessék?
-
Ő keresett meg. – összezavarodtam. – Elmondott egykét
dolgot a múltadból. Hogy apád katona volt és meghalt. Akkor mondta el azt, hogy
ő is benne van ebben az egészben. Mármint Ronnie. – nem tudtam megszólalni.
-
Ezt hogy érted? – suttogtam.
-
Nem tudok igazából semmit. Azért jött, hogy
figyelmeztessen arra, hogy Mr. Anonim el akar téged kapni.
-
Engem? – ledöbbentem. Hogyan kerülök bele én egy immár 18
éve tartó történetbe?
-
Igen… Nem tudom, hogy miért, de valamiért fontos vagy
neki.
-
De hát Crystal Mr. Anonim, nem? Nem is ismerem őt…
-
De ha tényleg apád ez a fickó, akkor már meg van a
kapcsolódási pont!
-
Ha tényleg Leila apja Greg, akkor mi Leilával…
testvérek vagyunk. – kezdtem izgatott lenni. Éreztem, hogy valami nagyon
fontosra rátaláltunk, és valami kezd kirajzolódni, de egyenlőre még csak
halvány vonalak voltak meg.
-
Féltestvérek. – bólintott Kisfürtös, és rám
mosolygott. Szerintem ő is olyan izgatott lett, mint én.
-
Jó, akkor tegyük össze amit tudunk. Én 19 éve
születettem, Leila pedig – rápillantottam az évszámra. – 17 vagy 18 éve.
Vagyis, ha apámnak viszonya volt ezzel a nővel, akkor az még bőven akkor volt,
amikor velünk élt.
-
Talán a szeretője volt, csak utána teherbe esett ezért
fordult komolyabbra a dolog.
-
De apu különleges osztagban szolgált. Soha sem volt
ideje még ránk sem… Hogy lett volna ideje rájuk? Folyton a munkájának élt. –
értetlenkedtem.
-
Lehet, hogy Crystalt a munkája során ismerte meg.
Talán együtt szolgáltak. – tippelgetett Harry.
-
Te hülye vagy? Hogy szolgálhattak volna együtt?
-
Nézd, én kavartam Crystallal. Tudom, hogy nagyon ügyes
és gyors. Baromira értett a fegyverekhez, amit akkoriban még különc dolognak
tartottam, de most már kezd a helyére kerülni a dolog. És ne felejtsd el, hogy
ez a nő nagyon ravasz. És okos. Hetek óta rettegésben tart mindenkit és olyan
terjedelmes kapcsolati hálója van, hogy biztos, hogy nem két perc alatt
építette fel.
-
Jó tegyük fel, hogy együtt szolgáltak, kavartak aztán
ugye megjött Leila. A nő megzsarolta?
-
Lehet. Vagy apád tényleg szerette.
-
Ne mondj ilyet. – fordítottam el a fejemet. Próbáltam kívülállóként tekinteni az egész helyzetre, de túl fájdalmas volt. Harry együtt érzően megfogta a csuklómat és megsimogatta.
-
Muszáj még erősnek maradnod kicsi lány. – suttogta. –
Tudom, hogy nagyon nehéz, de itt vagyok rendben? Együtt megoldjuk és a vége
számodra mindenképpen jó lesz.
-
Hogy lehetsz ebben ennyire biztos? – vontam fel a
szemöldököm.
-
Melanie, te jó ember vagy. És az ilyen angyaloknak,
mint neked mindig van egy kedvezőbb lehetősége. Eléggé összekutyultam már így is
az életedet. Tisztában vagyok vele, hogy Niallt szereted, és én nem is fogok
már közbe avatkozni, de attól még csendesen a háttérben rajonghatok érted és
megpróbálhatok minden erőmmel azon lenni, hogy újra boldog légy. És majd amikor
eléggé idős leszek és az unokáim pedig a szerelemről kérdeznek elmondhatom,
hogy nem minden szerelem akkor szép, amikor beteljesül, hanem vannak olyan
szerelmek, amik attól maradnak szépek és tiszták, ha csak távolról éljük meg.
Mint a csillagok. Fényesek, tiszták és szépek, de sohasem fogjuk tudni
megérinteni őket. – lágyan megsimogatta az arcomat és letörölt egy árulkodó
könnycseppet, amiről fogalmam sem volt, hogy mikor buggyant ki a szememből. –
Melanie, minden erőmmel azon leszek, hogy helyre hozzam ezt az egészet,
rendben? Úgyis nagy része pont nekem köszönhető.
-
Harry, hogy tudsz ilyen édes lenni? – mosolyogtam el
magam és hozzábújtam gyengéden. Ne értsétek félre… Még mindig hiányzik Niall,
aggódom érte és igen, még mindig szerelmes vagyok belé, de attól függetlenül,
nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy egy olyan mosolygós angyalt elküldött elém, aki a Harry
névre hallgat. Még akkor is, ha ez az angyal egy kicsit perverz, és huncut és
ahelyett, hogy ebben a szép pillanatban a hátamat cirógatná, inkább a mellem
felé tévedtek az ujjai, amit egy határozott mozdulattal eltoltam magamtól.
-
Na szóval… - húzódott el egy pajkos félmosollyal az arcán. Szerintem élete
végéig ilyen kis huncut marad. Valószínű még az idősek otthonában is majd a
néniket fogja kergetni kerekesszékben. - Amit tudunk az az, hogy apádnak két élete volt
vagy van. Az egyikben szerepeltek ti, a másikban pedig Crystalék.
-
De akkor miért játszotta el 14 éves koromban, hogy
meghalt? Ott hagyott minket egyedül. – kezdtem dühös lenni apára.
-
Akármi is az, utána nevet is változtatott. Meg
teljesen eltűnt a közéletből.
-
Nem… - ráztam a fejemet. – Az álneve van Leila
anyakönyvi kivonatában is.
-
Akkor lehet, hogy nálatok volt az ,,ál-élete". – nézett
rám morfondírozva Harry. Nem tehettem róla, de ez nagyon rosszul esett. De
inkább befogtam azt a nagy szám.
-
De vajon miért kellett neki felvennie egy másik ember
személyiségét és életét 14 éven keresztül? – Noah eközben elszundított a
padlón. Felkaptam nehogy felfázzon. – Beszélnünk kell anyáddal.
*Mel: -...
-
Ez egy idióta ötlet. – morogtam rosszkedvűen. – Nem
kellene idejönnünk. Nem is biztos amit tudunk, arról nem is beszélve, hogy ide
hozzuk a rossz fiúkat is.
-
Ne légy naiv. Egészen biztos vagyok benne, hogy
tudják, hogy hol lakik a családod. Ha bántani akarták volna őket már rég
megtették volna… - Harry bekopogtatott az ajtón. Pár másodperc múlva kinyitotta
anyu az ajtót. Lefagyott a mosolya és a tekintete aggódóvá vált.
-
Szia anyu. – léptem be unottan. A tesóim természetesen
sehol. Aztán eszembe jutott, hogy suliidő van.
-
Elnézést a zavarásért Mrs. Gerson, de lenne pár
kérdésünk, amit csak maga tudna megválaszolni. – szabadkozott Harry udvariasan
figyelmeztető pillantásokat vetve rám.
-
Hát gyertek nyugodtan, csak vasalnék közben. –
köszörülte meg anyu a torkát, mire csak felvontam a szemöldököm. Eszembe
jutott, amit nem is olyan régen Niall mondott, hogy anyu megváltozott. Már
megint Niall… Vajon merre lehet? Itt bénázzuk el az időt feleslegesen, miközben
ő lehet, hogy bajban van. Nyugtalanul leültem a kanapéra. Végül anyu nem
kezdett vasalni, hanem leült velünk szemben.
-
Hozhatok valamit inni?
-
Nem kérünk, köszönjük. – mosolygott rendületlenül
Harry, miután én nem válaszoltam.
-
Van már valami hír a bátyádról? – tördelte a kezét
anyu csendesen. Bevillant, ahogy Ronnie a falhoz szorított és agresszíven
követelte a naplót. Vajon miért kellett neki? Mi érdeke származik ebből? Lehet,
hogy tudta az anyakönyvi kivonatot. Akkor viszont tudja azt is, hogy ki az a
Ben. Elsápadtam. Lehet, hogy a bátyám mégis csak rossz oldalon áll?
-
Semmi hírünk róla még sajnos. – csóválta a fejét
Harry. Anyu gyengéden a térdemre tette a kezét.
-
És te? Már vannak reggeli rosszulléteid? – simogatta
meg együtt érzően a lábamat. Már kezdtem bólogatni, amikor belém hasított egy
gondolat, ami ki is kívánkozott belőlem.
-
Te erről honnan tudsz?
-
Tessék? – lepődött meg. Anyu nem tudhatott a
terhességről. Szándékosan nem beszéltem neki, sőt Niall sem. Megbeszéltük, hogy
csak a szűk kör tudhat róla. Akkor most ez mi?
-
Honnét veszed, hogy vannak reggeli rosszulléteim?
-
Hát nem terhes vagy? – kérdezett vissza értetlenkedve.
Felpattantam, mintha tűkön ültem volna.
-
Honnét tudsz erről? – emeltem fel a hangomat.
-
Mel… - próbált csitítani Harry, bár gyanakodva
figyelte anyut.
-
Ne emeld fel a hangod! – szólt rám erélyesen anya,
mire tátva maradt a szám. Nehogy már neki álljon feljebb! – Már a múltkor
tudtam, hogy az vagy. Egy nő jelleme ilyenkor teljesen kicserélődik. Lágyabb
lesz, érzékenyebb. Noahhal is úgy bántál, mintha a saját kisfiad lenne. Előtörtek az anyai
ösztönök belőled. Hidd el, ezt egy másik anya megérzi. – annyira kedvesen és
lágyan beszélt, hogy nem tehettem róla a sírás kerülgetett. Annyira hiányzik az
az érzés, mikor nem tartozok senkinek se felelősséggel, hanem csak egyszerűen
gyerek vagyok. Most is csak bebújnék a paplan alá és átaludnám ezt az egészet.
És ezek az ijesztő emberek, akik bántani akarnak minket reggelre köddé vállnak,
mint az árnyék, mikor rájuk süt a nap. – Akár tetszik, akár nem az édesanyád
vagyok Melanie. Tudom, hogy sok megbocsáthatatlan hibát követtem el, de próbálok
változni. Nagyon akarok. Hiányoztok. Niall kerített nekem egy pszichológust,
aki csodákat művel és eljárok egy anonim alkoholisták csoportjába is. Már három
hónapja egy kortyot sem ittam. Nagyon nehéz, de titeket végérvényesen
elveszíteni még nehezebb lenne. Szégyellem amiket tettem. Amikor rád támadtam,
hogy adjál pénzt. Amikor, ott hagytalak benneteket, pedig nem volt senki, aki
vigyázzon rátok. Csak annyira feleslegesnek éreztem magam. Üresnek. Apátok
volt, az, akit nagyon szerettem. Amikor ő meghalt… - anyu hangja elvékonyodott
a visszatartott sírástól. Automatikusan ökölbe szorult a kezem… ha megtudom,
hogy apa él, biztos, hogy kilököm az első kamion elé. – nem volt semmi sem a
helyén hosszú évekig. De ott a kórházban, amikor Niall állandóan bejött és
mesélt rólatok, egyszerűen nem akartam mást, csak veletek lenni. Mindenkinek
meg van a saját keresztje Melanie. Nekem az ital az. Szégyellem magam. És dühös
is vagyok. – lágyan felemelte az államat és a szememet kereste. – Tudom, hogy
még képtelen vagy rám anyaként nézni, de kérlek csak adj egy esélyt… már olyan
régóta kérlek erre… kérlek. – ismételgette önmagát anyu, miközben lágyan megsimította az orcámat. Nem tudtam megszólalni, csak bólintottam egy aprót.
Kezdek idegösszeomlást kapni. Visszaültem szótlanul a helyemre. Harry
megköszörülte a torkát. Ahogy ránéztem, láttam, hogy megérintette. Olyan jó
szíve van ennek a fiúnak.
-
Szóval miért jöttetek? – ült le velünk szembe anya.
Mivel képtelen voltam egyáltalán még az alapvető emberi kommunikációkra is,
ezért Harry szólalt meg.
-
Nos, igazából lenne egy pár kérdésünk. Mégpedig a
férjével kapcsolatban.
-
Az elhunyt férjemmel. – pontosított anya. – Özvegy
vagyok.
-
Tudom. – bólogatott sűrűn Harry. – Csak arra lennék
kíváncsi, hogy ismerősen cseng-e önnek Greg Norsdton neve.
-
Igen. – bólintott anya. Meglepődtünk mindketten.
-
És honnan, ha szabad megkérdezni.
-
Mivel Ben különlegesen kiképzett kommandós volt, így
nagyon sok veszélyes helyen járt és nagyon sok veszélyes akcióban vett részt.
Éppen ezért több álneve is volt. Ez volt az egyik.
-
Akkor ez csak álnév? – suttogtam és megkönnyebbült
sóhaj hagyta el a számat.
-
Igen, de… - anyu összehúzta a szemöldökét. – Miért
olyan fontos ez most?
-
Asszonyom, engedjen meg egy indiszkrét kérdést. – tért
ki a válaszadás alól Harry. – Nem tud arról, hogy Ben valaha is megcsalta önt?
– anyu szótlanul vizsgált minket, de az arcán átsuhant egy keserű árny. Mintha
eszébe jutott volna valami.
-
Apának volt viszonya? – döbbentem meg.
-
Apád nagyon sokat volt tőlünk távol. - köszörülte meg a torkát anya. – És előfordult
nem is egyszer, hogy voltak bizonyos afférjai, de mindig hozzám jött haza. Egyik
sem tartott sokáig, és mindig hazajött.- felemelte az állát. Anya annyira büszke
nő maradt még ennyi év után is. Apa régebben mindig azt mondta, hogy ez a
tulajdonsága volt az, amibe ő annak idején beleszeretett. Hogy nem adta magát
könnyen és nem is lehetett vele akárhogyan bánni.
-
Ezt úgy érted, hogy mindenkivel kavart úgy, hogy
miközben mi itt voltunk? – háborodtam fel.
-
Nézd kicsim… Te még fiatal vagy. Egy nap rájössz, hogy
minden férfinak vannak bizonyos igényei, amiket muszáj betölteni. És ha nincs
ott az a személy, aki betölthetné, akkor keresnek maguknak másikat.
-
Azt ne mond, hogy ez így korrekt. – totál kiakadtam.
Egy pasi nem állat, hogy ösztönlény legyen és csak enni meg baszni tudjon.
Igenis, legyen már tartásuk.
-
Édesem… Ezek nem megcsalások voltak. Csak a testi
szükségeit elégítette ki, de lélekben mindig hűséges volt hozzám. – bandzsítva
figyeltem anyámat. Most vagy így tartja életben a saját önbecsülést, hogy ilyet
behalandzsázik magának, vagy komolyan gondolja.
-
És volt esetleg olyan afférja, ami hosszabb ideig
tartott? – szólt közbe Harry, mert látta, hogy mindjárt jön egy jó kis Mel
hiszti.
-
Egyetlen egy. Miatta majdnem elváltunk. – bólintott
anya őszintén, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
-
Ezekről én miért nem tudtam? – suttogtam. Ha normális
hangerővel beszéltem volna, biztos, hogy akkorát üvöltöttem volna, hogy az
alattunk lakó megint beperel minket csendháborításért.
-
Gyerek voltál Mel. Most is az vagy. De… elég volt a
titkokból. Félreértés ne essék, nem akarom, hogy rossz emberként gondolj
apádra, mert nagyon jó ember volt. De azok az emberek, akik sokat vannak távol
a családjuktól nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen akár hosszú hónapokra
kieshetnek a család intim környezetéből. És egy férfinak kellenek azok a
bizonyos meghitt, bensőséges mozdulatok, pillanatok, amiket csakis egy gyengéd
női kéz tud megadni. – annyira kiakadtam, hogy nem tudtam megszólalni. A
tulajdon anyám megbolondult, ami nem újdonság, de na. – Tudom, hogy ezt még nem
érted. De egy nap megfogod. Nem kell, hogy olyan férfival élj együtt, aki
hasonló munkakörben mozog, mint valaha apád. Ha nem bírod elviselni, ami
egyáltalán nem baj, válassz olyan férfit, aki hazajön a munkaidő után.
-
Hogy hívták azt a nőt? – kérdezte meg óvatosan Harry.
-
Crystal. Crystal Tesdin. – annyira tudtam, hogy ennek
a ribancnak fogja a nevét mondani. – De miért vagytok erre kíváncsiak? – Harry
kérdőn ránéztem, mire bólintottam. Elé raktam Leila anyakönyvi kivonatát. Nem
akartam őt összetörni, de muszáj megtudnunk mindent amit csak lehet. Anya
értetlenkedve fogta meg a kezébe a kicsiny iratot és először nem is tudta, hogy
mit nézzen rajta. Ám egyszer csak megnyúlt az arca.
-
Erről tudsz valamit? – kérdeztem meg halkan.
-
Ez lehetetlen. – rázta anyu egyre hevesebben a fejét.
– Lehetetlen. Azt mondta, hogy rávette, hogy elvetesse. Így jött haza. –
összevissza beszélt.
-
Tudtál a gyerekről? – vissza kellett fognom magam.
-
Hazajött, hogy teherbe ejtette azt a ribancot, de
olyannyira nem gondolta komolyan vele a kapcsolatot, hogy rávette, hogy vetesse
el. – fejtette ki az előbbi mondatait. – Tehát Crystal megszülte? – nézett
kérdőn rám.
-
Igen. Leilának hívják. Ő Noah édesanyja. – bólintottam
egy aprót, mire anyu elfordította a fejét, mintha egy hatalmas pofont kapott
volna.
- Végül is már oly mindegy… Apád isten nyugosztalja már
meghalt. – anyu próbált uralkodni az indulatain, de láttam, hogy hatalmas
erőfeszítésekbe kerül ez neki. Úgy láttam, ahhoz, hogy megoldjuk ezt a
problémát muszáj a múltban vájkálni, mivel ott van valahol a megoldás.
-
Anyu… - fogtam meg a térdét. – Most elmondok neked
néhány dolgot, de muszáj erősnek maradnod, rendben? – anyu tekintete aggódóvá
vált.
-
Megpróbálok.
-
Az a helyzet, hogy Noah édesapja Niall. Niall és Leila
körülbelül két éve összegabalyodtak és így lett a kisfiú. Csak a kapcsolat
ráment Crystal elviselhetetlen személyiségére.
-
Azt nem csodálom. Utálatos egy nőszemély. – sziszegte
anyu. – Egy zsarnok.
-
Ismeri őt? – szólalt meg Harry.
-
Volt pofája apád temetésén megjelenni és nem átallott
zokogva átölelni a sírkövét. Azt hittem, hogy menten megölöm. – csóválta anyu a
fejét. – Apátok sokat mesélt róla.
-
A lényeg, hogy Leila a hivatalos verzió szerint
megszülte a babát, majd nem sokkal a szülés után elviekben öngyilkos lett,
mégpedig Harry meg Crystal viszonya miatt.
-
Te is kavartál Crystalal? – lepődött meg anyu, mire
Harry zavarba jött. – Mondjuk szép nő és van egy stílusa, ami nagyon vonzóvá
teszi.
-
A lényeg, hogy Harry még akkor elvileg Leila barátja
volt, de csak azért, mert Crystal megkérte, hogy tupírozza fel a lány
önbizalmát, aki nagyon oda volt még azért, mert előtte pár hónappal Niall
megcsalta.
-
És Harry belement… - érdekes módon anyu tudta követni
a kusza magyarázatomat, pedig hatalmas káosznak tűnt még nekem is
-
A lényeg, hogy amikor megtudta, hogy Harry és az
anyukája összeszűrte a levet, Leila öngyilkos lett. Elvileg. Ugyanis egyre
nagyobb rá a sansz, hogy megölték. Mégpedig valószínűleg a saját anyukája.
-
Ezt honnét veszitek? – nézett mindkettőnkre anya. –
Honnét vagytok ennyire biztos benne, hogy nem öngyilkos lett?
-
Sokáig én is úgy tudtam, hogy saját kezűleg végzett
magával. – tördelte a kezét Harry. – Ám nemrégiben a velünk dolgozó rendőrök
megtalálták a lány sírját és felnyitották. A testén egyértelműen látszódnak,
hogy valaki annak idején erőszakosan ölte meg.
-
Édes istenem. De ha valaki meghal, akkor szoktak jönni
helyszínlelők, még ha öngyilkos lett akkor is. Hogy kizárják az idegenkezűséget.
-
Valószínűleg anno lefizetett erre embereket, vagy
hamisított. Fogalmam sincs a dolognak erről a részéről. – szabadkozott Harry.
-
Tehát, amit tudunk, hogy Leila halott. – összegezte
anyu. – Mi történt ezután?
-
Pár hónapja a fiúkat elkezdte valaki követni és
folyamatosan ártani nekik, ám csak pár hete drasztikus a dolog. És minden nyom
arra mutat, hogy Crystal áll az egész mögött. – folytattam. – Mr. Anonimnak
hívatja magát és nagyon elvetemült. Először mindenki azt hitte, hogy csak
Niallön akar bosszút állni a lánya haláláért, ám mikor engem és Harryt
elrabolt…
-
Mit csinált? – vágott közbe anyu.
-
Elrabolt.
-
Elrabolt? Téged? Az a ribanc? – anya pillanatok alatt
mérges lett. – Ha meglátom megölöm azt a kígyót.
-
De már jól vagyok. – szólaltam meg olyan gyengéd
hangon amennyire csak tudtam. – Amikor találkoztunk egyértelmű volt, hogy
valamiért engem is elakar kapni. Minden jel erre mutat, hogy én, Harry és Niall
kellünk neki.
-
Adok én neki olyat, ami nem kell neki… - anyu nem bírt
ülve maradni. Rettenetesen dühös volt.
-
Leila írt egy naplót. – folytatta Harry. – Ez az
anyakönyvi kivonat benne volt elrejtve. Rákerestünk Greg nevére és létező
személyként közölte a rendőrségi nyilvántartás Ben arcképével. – Anyum
megdöbbenten nézett Harryre.
-
Mondjátok, hogy most csak vicceltek, kérlek… -
könyörögve nézett ránk.
-
Nem vagyok benne biztos, hogy élne, vagy nem is tudom,
de ez a része zavaros, ahogy az egész múlt is. – álltam fel én is. – Épp ezért
jöttünk ide. Reméltük, hogy mondasz valamit, ami segít elindítani.
-
Nem tudtak hazaküldeni holttestet. – suttogta anyu.
-
Tessék?
-
Nem küldtek haza holttestet. Mondván, hogy
megsemmisült a harc közben. Csodálkoztam is, hiszen csak lőtt sebe volt. De
igazából ennyivel lezárták és még egy per után sem tudtam mit kezdeni. Soha
többet nem láttam az arcát. – kapta a szája elé a kezét anyu. Láttam, hogy
megremeg az egész aprócska nő.
-
Úgy néz ki a mostani nyomok alapján, hogy Ben életben
maradt és Crystallal kezdett új életet. De valami történhetett, hiszen, amikor
én megismertem őket, akkor Crystal egyedül álló volt. – morfondírozott Harry.
-
Ez az egész nem áll össze. – csóváltam a fejemet. – Ha
apu még tényleg él, soha nem engedné, hogy engem bántson az a nőszemély…
-
Ha apád élne, sohasem engedte volna, hogy ennyire
elfajuljanak a dolgok ebben a családban. – szólalt meg keserűen anya.
-
Maradjunk abban a tudatban, hogy Ben életben van és most
ott van Crystal mellett. Hiszen Niall megerősítette, hogy Crystalnak barátja
van. Ő találkozott is vele.
-
De akkor apu miért hagyja Crystal ámokfutását?
-
Talán nem is tud róla… vagy már nincs mellette, nem
tudhatjuk, hogy ki Crystal barátja.
-
Nekem ez magas. – morogtam elégedetlenül. Úgy érzem minél inkább belemerülünk a témába, annál inkább összezavarodunk.
-
Tegnap találtam egy dobozt, tele van apátok régi
papírjaival, feljegyzéseivel mindennel. Én túl gyengének éreztem magam, hogy
kinyissam, de hátha van benne valami használható. – kapott anyu a fejéhez. Kirohant
a szobából, mi meg Harryvel összenéztünk.
-
Jó ötlet volt elmondani neki mindent? – kérdezte
csendes tőlem a kisfürtös.
-
Nem láttam más megoldást. – válaszoltam őszintén. –
Egyszerűn annyira zsákutcában vagyunk, hogy az hihetetlen…
-
Jó, de anyukád eléggé labilis személy. – fogalmazott
óvatosan Harry. – Most is folyamatosan küzd az alkohol ellen. Nem félsz attól,
hogy visszaesik?
-
Nem tudom, erre nem gondoltam. – nyeltem nagyot, pedig
Harrynek igaza volt. Mielőtt Harry megszólalhatott volna, anyu beviharzott egy
nagy fekete kartondobozzal.
-
Tessék. Itt van benne minden.
-
Akkor most múltkutatás. – elhúztam a számat. Egyrészt
bennem volt egy fajta izgatottság, hiszen lehet, hogy megoldódnak a problémák,
ha találunk valamit, másrészt féltem attól, hogy olyan információk bukkannak
fel, amik egy örök életre megutáltatják velem az apukámat.
-
Nincs sok időnk. – pillantott nyugtalanul Harry a
karórájára. – Nemsokára kész a csapda, de mi még sehol. Igyekeznünk kell.
*Liam: - Sokszor fájdalmasabb a múlt, mint egy tucat csipesz.
-
Csődben voltunk? – döbbentem meg, mikor a banki
kivonatokat néztem.
-
Én sem tudtam róla. – ráncolta a szemöldökét anya,
pedig ott álltak feketén-fehéren a behajtói követelések. Hatalmas elmaradásaink
voltak, ám apu halála előtt két nappal minden ki lett egyenlítve. Sőt még
megtakarításunk is maradt a papírok szerint.
-
De erről te hogyhogy nem tudtál? – néztem anyura
kérdőn.
-
Mert egy számlát sem kaptunk soha. Ezeket a dolgokat
mindig apád intézte. Méghozzá interneten, így kivonatot sem láttam soha. Mi
mindig csak megkaptuk a számlára a pénzt, hogy rendesen eltudjalak titeket
látni. És nem kevés pénzt kaptunk. – tördelte anyu a kezét.
-
A kérdés csak az, hogy honnan kapott ennyi pénzt
egyszerre? – morfondírozott hangosan Harry. – Fogadni mernék rá, hogy nem
legálisan.
-
Ennyi volt az éves keresete. – bólintott anyu zavarodottan. – Lehetetlen, hogy előre kapott volna fizetést, vagy bármi. – ekkor
egy fénykép akadt a kezembe. Legszívesebben apró darabokra téptem volna. Három
személy volt rajta. Apu, Crystal és egy férfi. Mindhárman boldogan és büszkén
néztek a kamerába. Crystal keze apu mellkasán pihent. Anyu is szótlanul
figyelte a kis fényképet. Láttam rajta, hogy megremeg az ajka.
-
Ki ez a férfi? – szólalt meg Harry.
-
Bob Silver. Apád legjobb barátja volt. – válaszolt
anyu. – Kisgyerek kora óta ismerték egymást. Sokszor volt itt nálunk is, ám egy
nap valamin nagyon összevesztek és soha többé nem beszéltek. Még nagyon kicsi
voltál amikor ez történt. Apád akkor nagyon megtört, de soha nem mondta el,
hogy min vesztek össze. De rész vett Ben temetésén. – magyarázta anyu halkan.
Harryvel egymásra néztünk izgatottan. Nem tudom, de valahogy úgy érzem, hogy
találtunk valamit. És ha valaki, akkor Bob tud segíteni a további infókban,
mert ebben a dobozban fényképeken kívül már mást nem találunk.
-
Hol lakik Bob?
*Niall: - Sose hagynám, hogy nélkülem menjen tovább a sztori... De azért egy szallonás rántottával megdobhatnál kicsim!
-
Anya igazán nem kell velünk lenned. – morogtam. Anya
rábízta a szomszéd nénire a gyerekeket és most velünk jött. Harry egyre
idegesebben nézte az óráját, mert kezdtünk kifogyni az időből. Anyu
ragaszkodott hozzá, hogy velünk jöjjön. Azt mondta vigyázni akar rám és Noahra,
aki békésen aludt még mindig a babahordozóban. Bekopogtunk az ajtón, miután
anya még csak nem is óhajtotta lereagálni a mondandómat. Pár másodperc múlva
egy mackós testalkatú, ugyanakkor csupa izom férfi nyitott ajtót. Gyanakodva
méregetett minket, ám mikor anyut meglátta tátva maradt a szája.
-
Lily?
-
Szervusz Bobby. – mosolygott rá anya, majd megölelte a
férfit.
-
Megváltoztál. – a férfi hitetlenkedve nézett végig a
nőn. – De valahogy mégsem. A szemed ugyanaz.
-
Óh, köszönöm. – nevetett fel anya elengedve a füle
mellett Bob reagálását az agyon gyötört testére vonatkozóan. – Te viszont
semmit sem változtál.
-
Gyertek beljebb. – a nagydarab férfi félszegen állt
félre, de anyámról le sem vette a szemét. Mivel sajnos olyan génekkel
rendelkezem, előre látom, ha romantika van készülőben. Ezért utálnak velem
sorozatokat meg filmeket nézni, mert mindent előre kitalálok. És ezt a fickót
nem szeretném anyám mellett látni. Így hát csúnyán meresztettem rá nagy gülü
szemekkel, hogy eszébe se jusson.
-
A mosdó arra van. – intett nekem egy kedves mosollyal
oldalra, nekem meg megakadt a levegő. Harry mellettem kuncogni kezdett azon a
mély hangján, én meg durcázva vettem tudomásul, hogy nem jó az ijesztő arcom.
-
Hadd mutassam be a kislányomat. – mosolygott továbbra
is anyu. – Biztos emlékszel még Melaniere.
-
Melanie? – a fickó nagyon meglepődötten mért végig,
aztán olyan hirtelen megölelt, hogy csak hármat tudtam pislogni.
-
Ő pedig itt Harry Melanie egyik barátja. – folytatta
anyu a bemutatást. – A pici pedig Noah, egy ismerősünk gyermeke. – Harry
telefonja ekkor élesen megszólalt megzavarva a csendet. Mikor meglátta a számot
nagyon ideges lett. Kiment a szobából.
-
Na és mit kerestek nálam? – nézett ránk kedvesen Bob.
– Adhatok valamit inni?
-
Nem kérek, köszönöm. – utasítottam el a gáláns
ajánlatát még mindig durcásan, ám ekkor Harry belépett a szobába és sietősen
elkapta a kezemet, majd kiráncigált. Anyuék meglepődötten néztek utánunk.
-
Mi történt? – nyögtem nagyokat. Csuda erős szorítása
van ennek a fiúnak.
-
Niall volt az. – levegőt is elfelejtettem venni.
-
És mit mondott? – olyan hevesen dobog még mindig a
szívem a torkomban akármennyiszer meghallom a nevét. Egyszerűen csak szeretném
megölelni, megcsókolni és elmondani neki, hogy mennyire szeretem. Harry szeme
megállt rajtam és elidőzött, pedig én majd felrobbantam. – Mond már!
-
Ne haragudj csak… Ilyenkor olyan gyönyörű vagy. –
nyögte ki, mire érdekesen néztem rá.
-
Mikor?
-
Amikor szerelmes vagy. – egy pillanatra beállt a csönd
közénk. Nem szabad hagynom, hogy ez a pillanat elfajuljon, úgyhogy újra
megkérdeztem.
-
Kérlek, Harry. Mit mondott?
-
Azt, hogy minden oké vele. És hogy… - habozott
folytatni. Én szó szerint remegtem.
-
Mit mondott? Mi hogy?
-
Hogy most menekül apukád elől. – a föld szó szerint
megfordult körülöttem. Igen, sejthettük, hogy édesapám is benne van. De
elképzelhetetlenül rossz ezzel szembesülni.
-
Biztos benne, hogy ő az apukám? – suttogva
támasztottam a falat, ekkor egy meleg test hátulról megölelt és egy puszit
adott a nyakamra.
-
Nagyon sajnálom, de igen. – ahogy hozzám ért kitört
belőlem a zokogás. Annyira hiányzott az érintése, az illata, a hangja… mindene.
Harry tapintatosan visszament anyuékhoz egyedül hagyva minket.
-
Ne haragudj. – fordultam meg még mindig sírva. – Ne
haragudj, én… ne haragudj. – olyan szorosan ölelt Niall, hogy végre
biztonságban éreztem magam. Nem akartam, hogy elmenjen. Hogy itt hagyjon.
-
Nem mondom, hogy nem esett rosszul. De gondolkodtam.
És ha hosszú távban gondolkodunk tudom, hogy helyesen cselekedtél. Csak
hirtelen eldurrant az agyam, hogy megint közös titkotok van, amiből kizársz
engem. Ne sírj már ennyire kérlek… Nagyon szeretlek és ez az ami számít. – a
szemei… édes istenem, teljesen készen vagyok. – Noah?
-
Odabent. El sem engedem.
-
Köszönöm. – adott egy puszit a homlokomra. – Később
mindent átbeszélünk, de nagyon sürget az idő. És a helyzet az, hogy Crystal
úton van ide.
-
Ide? Miért? – lepődtem meg és megint félni kezdtem.
-
Bobért. Tud valamit, ami fontos.
-------------------------------------------------------------------------------
Tudom, tudom rövidecske, de hát na... legalább van :) Na hogy tetszett? Nekem kicsit kaksi lett ez a rész, de remélem azért valamennyire bejött a szitu;)
Na csók mindenkinek♥