Én veled, Te vele, Ő velem...

ROMANTIKA A KÖBÖN

Megjöttem, a szokásosnál most hosszabb résszel, mint szoktam:) Az eleje inkább vicces, a vége felé meg romantikadömping áraszt el bennünket:DD Próbáltam kitenni magamért, so remélem kapok egy kis válaszkommentet:) Előre szólok: 6 KÜLÖN ÁLLÓ KOMMENT A MINIMUM, ADDIG NINCS RÉSZ:) Na valamit valamiért:DDD Jó olvasást:)))

 

 

-          Nem lesz semmi baj szöszibogyó. – nyomtam egy puszit az arcára és felborzoltam a haját.

-          Ha te mondod Mel. – mosolyodott el bánatosan és a szemembe nézett. – Neked elhiszem…      

--------------------------------------------

 

Már nagyon kellett pisilnem. Kétségbeesetten próbáltam nagylány módjára viselkedni, de nem tehetek róla. Túl pici a tárolóedény és én mindjárt belehalok. Ráadásul még mozogni sem tudtam, mivel Niall az ölemben hortyogott, Zayn pedig a vállamon szuszogott. Nagyon édesek és tényleg mindjárt megzabálom őket, de konkrétan most jött el az a pillanat, hogy Niall Horan fejét levizelem. Igazi címlap sztori, nemde? Kénytelenek voltunk kocsival menni, mivel a sajtó és a rajongó lányok hadai szétszednek minket. Mármint a fiúkat, de mivel velük vagyok ezért engemet is. Hajnali négykor körülbelül 50 lány sikoltozott a stúdió előtt, míg szeretett bálványaik alvajáró üzemmódban próbáltak beszállni a kocsiba. Aki majdnem kint maradt az Harry szerelmem volt, mivel egy 13 éves kislány kis híján letépte róla az alsónadrágját, amit előszeretettel mutogat mindig. Szóval kellett egy kis operáció, de a fürtös épségben megúszta. Most velem szemben ül, Liammel és Louval egyetemben. Liam szintén aludt, Harry (minő meglepetés) a telefonját nyomogatta, míg Lou egy nagyon szép pizsamában egy pletykaújságot lapozgatott.

-          Miért van rajtad pizsama? – suttogtam neki oda, úgyhogy az álomszuszékokat ne ébresszem fel.

-          Inkább rajtad miért nincsen? – hangzott a fellebbezhetetlen válasz, vagy inkább kérdés, ahogy nézzük.

-          Mikor állunk meg, hogy mosdóba tudjak menni? – suttogtam megint.

-          Úgy két óra múlva. – hangzott a kegyetlen válasz. Harry rám nézett.

-          Női probléma?

-          Mi? – nyögtem ki elpirulva. – Nem. Csak… pisilnem kell. – tisztára, mint egy dedós.

-          Akkor azzal egy kicsit várnod kell. – mosolygott Hazza, én meg már majdnem a gyönyörtől pisiltem be.

-          Perrie… - hallottam Zayn sóhajtását mellettem, mire nyugtatólag megsimogattam az arcát. Szegénykém. Szar érzés lehet a törött szív. 

 

-          Tarts ki Niall! – üvöltötte a nagyon okos Lou.

-          Csendet már, hülyegyerek! – intette le Harry, mire az érintett megsértődött.

-          Nem én zártam be őt! – vágott vissza gyorsan és keresztbe tette a karját.

-          Fiúk, nem akarok közbeszólni, de baromi büdös van. – hallottuk meg Niall hangját.

-          Vissza nem mehetünk. – túrt a hajába zavartan Hazza. – Az újságírók felfalnak minket.

-          Hihetetlen, hogy Paul itt hagyott bennünket. – hallottam meg a morcos hangomat és fázósan megsimogattam a karomat. Tiszta libabőr vagyok. Hazza rám nézett, majd levette a dzsekijét és rám terítette. Ah, de isteni illata van… Igen, itt állunk valahol senki földjén egy benzinkút férfi mosdója előtt, amit a benzinkút hátuljába építettek. Bent vásárolgattunk üdítőket, amikor egy csapat vérszívó paparazzi megtámadott bennünket, úgy, hogy konkrétan levegőt nem kaptunk. Gyorsan kimenekültünk a benzinkút hátuljához, ekkor láttuk, hogy a kocsit is elözönlötték. Nagy bánatunkra a kocsi beindult és elment. Gondolom azt hitték, hogy beszálltunk, ám az alvó Liamen és Zaynen kivűl senkit sem fognak ott találni ezek a gyagyások, szóval nem értettem, hogy Paul hova tette az eszét. Niall közben kitalálta, hogy elmegy vécére, ezért kulcs híján a srácok feltörték a mosdót. Én szerényen felvetettem, hogy Niall pisilhetne a bokorba is, ám a srácok lecsitteltek, hogy az nem egészen lenne jó címlapfotó. Nos, a vécében beragadt Niall, mindenképpen az. Ugyanis bemenni még betudott, kijönni már nem, mivel a zár eltört. Szóval itt álltunk és vártunk a csodára.

-          Mi lenne ha… - motyogta fennhangon Harry, miközben felnézett az ajtó feletti ablakra. – Niall, fel tudsz mászni az ablakhoz?

-          Hát… Ha idehúzom a kukát, akkor igen. – halottuk a tompa választ.

-          Jó, akkor most állj valami biztonságos helyre! – guggolt le a fölre Hazza és felvett egy fél téglát.

-          Te be akarod törni? – nézett rá Lou.

-          Villámgyorsan el kell innen tűnnünk. – vont vállat Hazza.

-          De ez nem lesz hangos? – kérdeztem meg aggódva.

-          Majd sietünk. – Hazza közelebb hajolt az ajtóhoz. – Félrehúzódtál Niall?

-          Igen, dobjad, már tényleg ki akarok menni. – hallottuk a nyöszörgős hangot.  Hazza egy kicsit hátrébb ment, Lou meg megfogta a kezem és hátrébb húzott.

-          Nem komplett. – morogta. Harry ekkor hajított és az ablak rendesen betört, de kicsi volt a lyuk. Viszont nem volt több dolog, amivel be lehetett volna még törni.

-          Innen már meg oldom! – nyugtatott meg minket Niall, mire egy kis zaj után felbukkant a szöszke fej a bezúzott ablaknál. Niall módszeresen kiütögette a téglával még a maradék ablakot, ám ekkor meghallottunk egy férfihangot. Lou gyorsan kinézett és két paparazzi jött felénk gyanútlanul nyílván csak mosdóba.

-          Niall, jönnek, siess!- sürgette meg őt Lou, mire Niall fogta és felcsimpaszkodott az ajtón, majd átlendítette magát egészen hihetetlen módon. A srácoknak el kellett őt kapniuk, mivel a gyerek a nyakát szegte volna, de így szerencsésen megúszta.

-          Menjünk! – sürgetett meg mindenkit Harry, mire, mint az örült futásnak eredtünk. Megint nem volt korszakalkotó ötlet magas sarkúba jönni. A fenét akarok én tetszelegni állandóan… Jó öt percet futhattunk, és a srácok gyönyörűen leelőztek, mire elhagytuk a benzinkutat és már messziről sem lehetett látni. A három srác teljesen kifulladva várták meg, míg én nyakig izzadtan, csapzottan bedöcögtem a célvonalba. A senki földjén voltunk. Illetve egy erdős részen, de olyan elhagyatott volt, hogy nem csodálkoztam volna, ha egy vaddisznó robog el mellettem.

-          És most? – fújtatott Lou.

-          Segítséget kell hívnunk. – felelte Harry. – Kinél van telefon?

-          Kocsiban hagytuk. – válaszoltuk kórusban, mire hirtelen nagy csend lett.

-          Még jó, hogy nálad mindig ott van a telefon. – mosolyogtam el magam megkönnyebbülten. Harry elhúzta a száját.

-          Mi? – nem akartam hallani a választ. – Mindig azt nyomogatod! Szinte már az a barátnőd! – kiáltottam fel kétségbeesetten.

-          Paul megtiltotta, hogy kiszálláskor nálunk legyen a mobil, kivétel, ha már véglegesen szállunk ki. Így nem tudják kicsórni a zsebünkből, mint már annyiszor megtették. – rugdosta a földet Lou.

-          Mi? – teljesen kiakadtam. – Szóval itt vagyunk egy béna erdőben, segítség nélkül, azt sem tudva, hogy hol vagyunk…

-          De tudjuk. – kotyogott közbe Lou. – Egy béna erdőben. – dühösen vállba ütöttem.

-          Ez most nem segít! – fújtattam, mire a földön ücsörgő szöszire tévedt a tekintetem. Tiszta vér volt a keze.

-          Te jó ég, Niall, mi történt veled? – ijedtem meg.

-          Amikor átlendültem az ablakon, egy szilánk megvágta a kezem. – nyögte fájdalmasan a szöszi.

-          Basszus. – ijedt meg Harry és Lou is.

-          Add ide a kezed. – fogtam meg óvatosan a pracliját. Akárhogy néztem szilánkot nem találtam, és a seb sem olyan mély, csak a sok vér közbezavar. – Jó, ez nem vészes, de ki kell tisztítanunk. Keresnünk kell valami házat. Vagy visszamehetnénk a benzinkútra.

-          Nem. – rázta meg a fejét határozottan a három srác. – Nem szabad, hogy újra a nyomunkra akadjanak. Akkor nem szabadulunk tőlük.

-          És ha várunk fél órát?

-          Nem jó. Már biztos lefizették a benzinkutast, hogy jelezzen. Nyílván látták, hogy mennyien vannak a kocsiban. – magyarázta Harry letörten.

-          Jó akkor… - mérgesen fújtattam egyet, majd fogtam és elfordultam a fiúktól, levettem a dzsekit, majd a fölsőmet. Végül egy száll melltartóra rákaptam Harry dzsekijét és a felsőmet visszafordulva Niall kezére kötöztem óvatosan. Mikor megláttam, hogy a három srác szájtátva bámul rám, elkuncogtam magam.

-          Na, mi az?

-          Semmi, csak mégis mit csinálsz? – érdeklődött Lou nagyon érdekes fejjel.

-          Bár nyílt sebbe tilos ruhát beletapasztani, mégis valahogy el kell a vérzést állítani. Épp ezért nem fogjuk belenyomkodni, csak úgy épphogy ráteszem. – magyaráztam készségesen felidézve az egészségügyi ismereteimet.

-          Most már értjük doktornő! – mosolyodott el Harry elismerően. A szívem hirtelen olyan könnyű lett, mint egy lepke. Lehetséges, hogy kezdek tetszeni Mr. Angyalfürtnek? 

 

-          HOL A FENÉBEN VAGYUNK? – toppantottam nagyon mérgesen a lábammal. Nemsokára lemegy a nap, mi meg itt botorkálunk egy csomó fa között. Mert nem, véletlenül sem mentünk a főúton, mert ott tutira megtalált volna minket egy fotós. Erre most úgy eltévedtünk, hogyha akarnánk, se találnánk semmilyen civilizációt.

-          Mel, ne hisztizz már! – állt le Harry dühösen fújtatva. Iszonyat aranyos, amikor kiakad, de perpillanat annyira ideges voltam, hogy nem értem rá szerelmes lenni Mr. Styles -ba.

-          Ne hisztizzek? – hisztérikusan felnevettem. – Gyakorlatilag úgy néz ki, hogy a medvék között fogok megöregedni! Csak mert annyira beteges módon kerüljük az újságírókat!

-          Igen kerüljük őket! – tette csípőre a kezét Hazza – Te nem régóta vagy ebben az egészben benne. Fingod sincs, hogy mivel jár ez az egész. Vagy, hogy milyen negatív sajtót hozna ez nekünk. – rettenetesen kiakadtam. Szerintem felfújják ezt az egészet.

-          Negatív sajtó? Arról te már gondoskodtál! – vágtam vissza gúnyolódva.

-          Ebből hagyd ki Cintiát! – emelte fel most már Harry is a hangját. – Semmi közöd hozzá!

-          Ó, igen te mindenkinek csak ezt tudod szajkózni? Bele gondoltál egy pillanatig, hogy hány embernek kell tartania a hátát a te kis piszkos viszonyod miatt?

-          Rendben Melanie, ítélj el! – tárta szét a kezét Harry. Még sohasem láttam ilyen mérgesnek. – Azt leszarom. Viszont Cintiáról egy rossz szót sem szólhatsz, remélem világos voltam!

-          Óh, végül is, milyen rosszat lehetne mondani egy olyan nőről, akinek gyerekei vannak, kötelezettségei, mégis egy olyan fiúval hempereg, aki a fia is lehetne? – kérdeztem cinikusan.

-          Te… - Harry már annyira felpaprikázódott, hogy meg se tudod szólalni, de aztán csak hamar megtalálta a hangját. – Nézd, kiscsillag, tudom, hogy neked ez nagyon fáj és…

-          Fáj? Mi fáj Harold? – nevettem fel gúnyosan.

-          Tudom, hogy féltékeny vagy. – mosolyodott el pimaszul, majd közelebb lépett. – Azt hitted, hogy nem vettem észre, hogyan nézel rám, meg ilyenek? Nagyon rosszul színészkedsz Melanie.

-          Tessék? – hirtelen rákvörös lettem. Végig tudta? – Hülyeségeket beszélsz.

-          Ugyan már. Annyira átlátszó vagy. – gunyorosan végig mért. – De tudod, én egy ilyen lánytól semmit sem akarnék. Aki ennyire nem tiszteli a másik döntését, vagy életét. Te is csak ugyanúgy beleszólsz a mások életébe, ahogy ezek a riporterek. Mégis ki a fene vagy te, hogy alig egy hét ismertség után, te leribancozd azt a nőt, akit szeretek? Fogalmad sincs az egészről édesem. Fogalmad sincs. Azért mert neked még nem volt egy normális kapcsolatod sem, nem kéne más életében keverned a szart. Főleg nem az enyémben…

-          Harry. – tette Lou a vállára a kezét.

-          Most hagyjál! – rántotta el magát Hazza, majd visszanézett rám. – Nyílván a szüleid nagyon büszkék lehetnek arra, hogy…

-          Harry! – szólt rá most már nyomatékosabban Lou. – Így nem beszélünk egy lánnyal sem!

-          De én miért tiszteljem őt? – fordult meg Harry. – Ő sem tisztel engem.

-          Akkor is. Nézz már rá! – biccentett felém. – Mindjárt sír! – igaza volt. Nagyon erőlködtem, hogy ne könnyezzek, de nem ment. Lassan elkezdtek gurulni az árulkodó jelek. A három fiú meg csak nézett rám. Harry dacosan, Lou aggódva, Niall meg együttérzően. Annyira kellemetlen volt a beálló kínos csend, hogy sarkon fordultam és elindultam valamerre. Fogalmam sem volt, hogy merre. Egyik fiú sem szólt utánam, ami nagyon bántott. De nem annyira, mint amiket Harry mondott, ami valljuk be, valamennyire jogos volt. Sajnos rossz szokásom, ha hisztizek, akkor minden problémámat rávetítem az első emberre, akit megtalálok. De általában nagyon hárpia módon. Bántott, ahogy Harryvel beszéltem, de az még jobban, ahogy ő reagált. Pedig csak a ribanc-barátnőjét védte meg, de akkor is. A lábam már erősen tiltakozott, az egész napi séta miatt, szóval fogtam és leültem egy fa elé. Valószínűleg egy csomó hangya fog bemászni a bugyimba, de nem érdekel. Ez van. Vajon Harry meg tudja azt bocsájtani, ahogy beszéltem vele? Végeredményben tényleg nincs közöm semmihez sem, csak… Igaza van, féltékeny vagyok. Ekkor megéreztem egy puha kezet a vállamon.

-          Leülhetek? – én csak bólintottam egy aprót. Niall óvatosan befészkelte magát.

-          Nagyon fáj? – simogattam meg a kezét finoman.

-          Hát… inkább a miatt aggódom, hogy nehogy begyulladjon. – válaszolt halkan, majd rám nézett. – És neked nagyon fáj?

-          Micsoda? – kérdeztem bambán.

-          A szíved. – kérdezte halálosan komolyan. Annyira aranyos volt. De tényleg. Én csak belefúrtam magam a mellkasába.

-          Egy kicsit. – hazudtam. – Inkább az bánt, ahogy Harryvel beszéltem.

-          Ugyan már. – hajolt közelebb Niall. – Harry csak túlreagált egy hisztit.

-          Nem. – ráztam a fejem. – Csúnyán beszéltem arról a nőről, akit szeret.

-          Harry is tudja, hogy túlreagálta. Ő küldött azonnal utánad. – válaszolt Niall. Én megdöbbenve néztem rá. Tessék? Harry aggódott?

-          De miért?

-          Mert tudja, hogy egy lányt sohasem szabad megbántani az érzéseivel. Harry nem egy szent, de a dolognak erre a részére mindig próbál ügyelni. – Niall szórakozottan játszott egy hajtincsemmel. Én nem tudtam válaszolni. Ez a gyerek mindig tartogat meglepetéseket.

-          De akkor miért nem ő jött ide?

-          Mert nem akarta, hogy még jobban sírjál. – annyira jól estek Niall szavai, meg az, ahogy ölelt. Annyira szeretem ezt a fiút. Mármint Niallt. Nála kedvesebb sráccal még életemben nem találkoztam.

-          Srácok, bocsi a zavarásért… - szólt közbe Lou. Felnéztünk és ott állt Harryvel egyetemben. Én gyorsan elkaptam a tekintetem róla. -… de megtaláltuk a főutat. Szerintem most már ideje stoppolni, mielőtt ránk esteledik végleg. 

 

-          Ostoba, felelőtlen, idióta hülyegyerekek vagytok mindannyian! – üvöltözte Paul. Mi csak ültünk a hotelszobában megszeppenve. Találtunk egy kocsist, aki elvitt minket a közeli határhoz, mivel már nagyon közel volt, és odaadta a telefonját. Mázli, hogy a fiúk fejből tudták Paul számát, aki villámgyorsan értünk jött.

-          Nem akarok közbeszólni, de tényleg észrevehettétek volna, hogy a hatból négy ember hiányzik! – szúrta közbe Lou. – Ja, meg hogy kettő plusz ember van, aki nem oda való. – később kiderült, hogy Paulék azt hitték, hogy beszálltunk, mivel valaki ténylegesen beszállt az autóba, de ők nem néztek hátra, így azt sem láthatták, hogy két rajongó leányka szállt be, akik az út hátralevő részében kismillió képet csináltak közösen az alvó Zaynről és Liamről. Jó húzás.

-          Ti meg észrevehettétek volna, hogy bajban vagytok és segítséget hívhattatok volna! – Paul homlokán az erek annyira kidagadtak, hogy már azt néztem mikor durran ki.

-          De mégis hogy? – tárta szét a kezét Harry. Most először hallom a hangját a veszekedésünk óta. Azóta folyamatosan kerüli a tekintetemet.

-          Talán nem a budit kellett volna szétverni! – dohogott Paul. – Mi lett a kiskalandotoknak az ára? Niall annyira elvágta a kezét, hogy most jó pár hétig nem gitározhat.

-          Akkor viszont énekelhet! – szólaltam meg bátortalanul, mire a kis szöszinek mellettem felcsillant a szeme.

-          Nem. Nem fog színpadra lépni. – a levegő megfagyott. Hallottam, hogy Niall mellettem elfelejt lélegezni.

-          Tessék? – hajolt előre Lou. – Most ez komoly?

-          Mint egy szívroham. – bólintott komoran Paul. – Énekelni semmiképpen nem énekelhet, gitározni meg most már nem tud. Sajnálom gyerekek. Nem én döntöttem így.

-          De ez most rohadtul nem igazságos! – pattant fel Harry. – Ha te nem, akkor mi most azonnal beszélünk Simonnal!

-          Igen! – állt fel Lou.

-          Ő hagyta jóvá. – hangzott a válasz. A fiúk tanácstalanul összenéztek. Niallra néztem, akinek az arcán legurult egy könnycsepp, de gyorsan letörölte, nehogy a többiek észrevegyék. Közelebb kúsztam hozzá és szorosan megöleltem. Úgy, mint ahogy ő engem az erdőben.

-          Akkor nem fogunk fellépni. – emelte meg a tétet Harry, mire Lou azonnal bólogatni kezdett.

-          Szerződésetek van. Ha azt megszegitek nem csak egy csomó pénz, hanem elbuktok a lemezszerződéstől is. Ezt akarjátok? – kérdezte halkan Paul. Látszott rajta, hogy ezt most tényleg nem ő akarja így. A fiúk meg sem bírtak szólalni. – Most menjetek a szobáitokba aludni. - Niall óvatosan lefejtette a kezemet magáról és felállt. Szótlanul elindult kifelé. Harry és Lou megint összenéztek, majd egy szó nélkül ki mentek ők is. Paul rám nézett.

-          Ez rád is vonatkozik.

-          Kinek áll ez érdekében? – álltam fel.

-          Tessék? – kérdezett vissza Paul.

-          A tini lányok hőbörögni fognak, ha nem látják Niallt a színpadon. A fiúk is nagyon elcsigázottak lesznek és így nem fognak jó bulit csapni. Ez kinek éri meg?

-          Akkor mond meg Mel, hogy mégis mi a fenét csináljunk? A kezét elvágta a gyerek, így nem tud gitározni.  Mégsem ültethetem oda a kanapéra, hogy akkor ott ücsörögjön!

-          De énekelni tud! – tettem csípőre a kezem. – Nem csúsztathatnátok el ezt az egész bevétel növekedést, meg hírblokkolást a helyzetet tekintve? Ők a One Direction! Öten vannak benne! Ha csak négyen lépnek színpadra, akkor az valami más!

-          Sajnálom. – horgasztotta le a fejét Paul. Érzem, hogy valamit titkol. – Én ennél többet nem tehetek.

-          De igen. A semminél minden több. Paul, mit nem mondotok el? – Paul rám nézett. – Nem vagyok hülye. Tudom, hogy van valami más indok is. Mi az?

-          Te inkább most csak tedd a dolgodat. Ne kérdezősködj. És most spuri aludni. – nagyon határozott volt az arca. Tudtam, hogy most nem szabad tovább feszíteni a húrt. Köszönés nélkül mentem ki. Nagyon nem tetszik ez az egész. És nagyon büdös is a helyzet. Mindegy, majd holnap kiderítem. Most már nagyon fáradt voltam. Sóhajtva benyitottam a szobámba. Szerencsére egyedül alszom. Nagy megdöbbenésemre Harry ült az ágyamon.

-          Harry? – néztem rá kíváncsian, majd eszembe jutott a vitánk. Semmi kedvem folytatni.

-          Csak szeretnék bocsánatot kérni. – állt fel és közelebb jött hozzám. Én annyira meglepődtem, hogy megszólalni se tudtam. – Tényleg olyan dolgokat vágtam a fejedhez, amiket nem szabadott volna. Ne haragudj!

-          Mire gondolsz? – nyögtem ki.

-          Arra, hogy azzal élcelődtem, hogy tetszem neked. Ez tiszteletben kellett volna tartanom.

-          De ezt te mégis honnan veszed? – vörösödtem el. Hazza nevetve közelebb húzott magához.

-          Onnan, hogy mindig így reagálsz a közelemben. Meg hogy mindig próbálsz flegmázni, de nem jön össze. Ja és mindig elvörösödsz.

-          Ez nem igaz. – próbáltam tiltakozni, de hirtelen elkábultam az illatától. Hiába túráztunk ma egész nap, mégis… olyan pasis volt az illata.

-          De igen. – ingerlően közelebb hajolt hozzám. A szánkat csak pár milliméter választotta el egymástól. Az orrunk már összeért. – Ha nem tetszenék neked, akkor most nem hagynád ezt a pillanatot. – súgta. Teljesen elvesztem a tekintetében. Nem tehettem róla. Megcsókoltam. Meglepetésemre hagyta. Sőt. Visszacsókolt. Egyszerre izzadtam le és emelkedtem a levegőbe. Nem hiszem el, hogy ez velem történik. Alig két órája még üvöltöztünk egymással. Most meg itt becézi az ajkaival az enyémet. Rettenetesen finom íze volt. Édes. Nagyon. Ekkor óvatosan elszakadt tőlem, és hátralépett. Én csak néztem rá. Harry oldalra biccentette a fejét.

-          Figyelj. Tiszteletben tartom az érzéseidet, de akkor te is tartsd tiszteletben az enyémeket. Amik máshoz fűződnek. – úgy éreztem magam, mint akit leforráztak.

-          De… de az előbb… - dadogtam.

-          Az legyen egy lezáró valami, rendben? Én Cintiába vagyok szerelmes, de nem akarom, hogy miattam emésztődj. – finoman megfogta a kezem és egy puszit lehelt rá. Én nem tudtam megszólalni. – Akkor kvittek vagyunk?

-          Kvittek? – nyögtem ki.

-          Tiszteletben tartjuk egymás érzéseit? – nézett rám esdeklőn Harry. Én csak megtettem az egyetlen helyes mozdulatot. Bólintottam. Harry elmosolyodott és az ajtó felé indult. Mielőtt kinyitotta az ajtót visszanézett.

-          Amúgy irigyellek.

-          Engem? – ugyan ki irigyelhet most engem? Én vagyok a föld legszerencsétlenebb lánya.

-          Igen.  – bólintott.

-          Mert?

-          Mert nemsokára te leszel a világ legjobban szeretett nője. – azzal kisétált. Tessék? És mégis ki lesz, aki szeretni fog engem? Mert én nem látok jelöltet. Nem. Harold csak szívat engem. Vagy nem. Nem tudom. De az előbb az a csók… a lábaim megadták magukat a gravitációnak és lehuppantam a földre. Tétován megsimogattam az ajkaimat, amiket még az előbb Harry érintett. Annyira meseszerű volt az egész. És nem ám borzalmas, vagy nyáltenger. Nem. Persze, hogy csodálatos volt. Ilyen az én formám. Ahogy megdörzsöltem a karomat észrevettem, hogy még mindig Harry kabátja van rajtam. Olyan finoman érintettem meg, mintha ő lett volna. Vajon mi dönti el, hogy kibe szeretünk bele? Az első pillanattól kezdve megfogott. Annyira, hogy még titkolni sem tudtam, ahogy a mellékelt ábra mutatja. Ekkor kopogást hallottam az ajtómon.

-          Gyere. – válaszoltam halkan. Reméltem, hogy Niall az. De nem. Lou volt.

-          Bocsi, hogy ilyenkor zavarlak… De nem láttad Zaynt?

-          Nem. Mert? – kapartam fel magam a földről.

-          Nincs a szobájában. Sőt sehol sincs. Eltűnt… - szuper. Még valami?

-          Mondom, hogy nem volt bent. – toppantottam hisztisen. Paul csak összevonta a szemöldökét. – Háromszor megnéztem! – elkeseredetten turkáltam a már zsíros hajamban. Totál lepukkant állapotban voltam. Ami nem is csoda az elmúlt nap eseményeit tekintve. Egy kocsma előtt állok Paullal és Mikekal. Mi hárman indultunk el megkeresni Zaynt. Valószínűleg Perrie utáni bánkódásában úgy döntött, hogy csavarog egyet. De hát mivel több milliárdos szerződés van az édes kis pofijára, ezért nem eshet baja. A fiúk akármennyire is akartak jönni, nem jöhettek. Nekik ki kell magukat pihenniük. Én nem vagyok annyira értékes ember, mint ők, ezért nekem is jönnöm kellett. Mike egy biztonságis, és a mai nap vesztese, mert őneki is itt kell vacognia hajnali egykor.

-           De akkor hol lehet ez a fiú? Ez a falu nem olyan nagy. – morogta Paul, majd felhívott valakit és elvonult. Mike unottan visszaült a kocsijába és lehunyta a szemét. Óje. Én meg rohadjak idekint, mi? Unottan kezdtem el szemlélni a békésen alvó házakat. Ekkor megláttam egy hidat. Igen, itt valami folyó szeli ketté a falut. Láttam a hidat, amikor jöttünk. Jó nagy. És milyen szép lehet, így este.

-          Előre megyek a hídhoz! – kocogtattam meg Mike vállát, aki csak fintorgott egyet. Én csak sóhajtva elindultam. A lábaim majd leszakadtak én meg mindjárt bealszok, annyira álmos voltam. De jól esett ez a csend. Londonhoz képest, ahol mindig nyüzsögnek a villamosok, a buszok és még hajnalban is rohangálnak az emberek sietősen… Lassan odaértem a hídhoz. Lenéztem az alattunk lévő folyóra, ami félelmetesen hömpölygött. Nem lehet jó poén beleesni. Vajon milyen folyó lehet ez? Nehéz volt kitalálnom, tekintve, hogy a falu nevét sem tudom. A lábam csak vitt magától, ekkor észrevettem, hogy nem vagyok egyedül. Körülbelül öt méterre két alak ült előttem, de mivel totál sötét volt, és a hidat csak egyetlen lámpa világította nem sokat láttam. Viszont a jellegzetes férfihangot felismertem.

-          Zayn? – szólaltam meg, mire a beszélgetés elcsöndesedett. Az egyik alak felállt és közelebb jött.

-          Melanie?

-          Te jó ég, Zayn! – könnyebbültem meg és gyorsan megöleltem. – Miért mentél el a hotelből? Tudod, hogy mekkora bajban vagy most?

-          Úgy éreztem mennem kell. Nem volt jó kedvem. – a szemei csillogtak és nagyon nyugodt volt az arca. Ez nem a zaklatott Zayn. Vajon mi történt vele?

-          De ez akkor sem megoldás. – fürkésztem tovább az arcát.

-          Tudom. Jaj, várj, hadd mutassak be valakit! – közelebb húzta a mögötte álló lányt. Nagyon szép volt még így hajnali egykor is.

-          Szia! – köszönt a lány. Aranyos akcentusa volt. Próbáltam tippelni, de nem jöttem rá honnan valósi. Fix, hogy nem francia, azok nem így ejtik ki.

-          Mel, ő Berrie, Berrie ő Melanie, vele együtt dolgozom. – mutogatott Zayn. Berrie adott két puszit. Kicsit szégyenlős volt, de nagyon bájos.

-          Örülök, hogy megismerhetlek. – próbáltam nagyon udvarias lenni, de rettenetesen kába voltam. Nagyon elfáradtam.

-          Berrie Magyarországról jött, direkt a mi koncertünkre. Amúgy Londonban vendégeskedik egy barátnőjénél, csak most eljöttek a francia koncertekre.

-          És hogyan futottatok össze?

-          Igazából szó szerint összefutottunk, mivel Zayn belém botlott és majdnem elesett! – nevetett fel a lány. Ah, én is akarok ilyen édes akcentust. Zayn szemeit figyelve hatásos.

-          Áh, értem. És azóta beszélgettek?

-          Igen. – bólintott Zayn.

-          Ne haragudjatok, de most már tényleg későre jár. – szabadkozott a lány.

-          Haza kísérünk. – ajánlotta fel Zayn azonnal, de Berrie hátrébb lépett.

-          Nem kell. A híd másik végénél lakok az első házban. Nem lesz semmi bajom.

-          Hülye vagy, ha azt hiszed, hogy engedem, hogy egyedül haza sétálj ilyenkor! – tiltakozott Zayn és megfogta a lány kezét, de ő elhúzta.

-          Aranyos vagy, de körülbelül 50 méter és ott vagyok a panzióban. De tényleg köszönöm ezt az estét. – nyomott egy puszit Zayn arcára majd elsietett. Zayn csak nézett utána. Én türelmesen vártam, hogy megszólaljon.

-          Te hiszel az angyalokban Melanie? – kérdezte nagyon halkan.

-          Az angyalokban? Nem hiszek! – nevettem fel. Zayn csak megbűvölten nézett a már tovatűnt lány után.

-          Szerintem én most találkoztam eggyel.

-          És Perrie? – kérdeztem vissza halkan.

-          Ő még mindig fáj, de… de most nem tudom. – összezavarodva nézett fel rám. Én csak nyugtatólag a vállára tettem a kezem.

-          Azért nem tudod, mert még egy óra és zombivá változunk. Hajnali egy múlt édesem. Végkimerülésben fogtok engem eltemetni! – közöltem vele az állapotomat, mire Zayn elmosolyodott.

-          Tényleg, ti hol is voltatok? Elég nagy muri volt belőle, hogy nem voltatok meg.

-          Hosszú történet. – ásítottam. – Nagyon hosszú. Nézzük még egy darabig a sötétet, vagy elindulhatunk visszafelé?

-          Találkoznom kell vele. – nézett vissza eltökélten Zayn.

-          Majd holnap a koncerten. – indultam meg a kocsi felé.

-          De hogy fog megtalálni? A számát sem adta meg! – nézett rám kétségbeesetten.

-          Nem adta meg a számát?

-          Nem. Azt mondta, hogyha ez tényleg a sors, akkor összefutunk még egyszer és majd akkor megadja. – ehh. Magyarán lekoptatta őméltóságát, aki ezt egy romantikus gesztusnak fogja fel.

-          Én most csak annyit tudok, hogy a sors egy puha ágyba kíván engem látni. Szóval életem, lóduljunk már, mert tényleg összeesek! – Zayn csak szelíden mosolyogva belém karolt és segített menni. Ami pedig a szívügyeket illeti, teljesen össze vagyok kavarodva. Majd holnap ráérek gondolkozni.

-          Szerinted összeillenénk? – ah, istenem… 

------------------------------------------

Naaa??? Jó fej voltam?? Elárulom a titokzatos lánnyal való dolog folytatódni fog;) És azt is elárulom, hogy Harry-Mel féle dolognak még koránt sincs vége....:D Szóval, kinek mi a véleménye??:) 6 komii a minimum:DD na csók, Nety XOXO