Létezik szerelem első látásra?:o
Na itten az első rész:)) Ebben megismerhetjük Melanie-t és a családját, illetve a fiúk is felbukkannak a végén:) Rettenetesen izgulok és remélem tetszeni fog nektek;) Jó hosszú rész lesz, annyit elmondhatok:))
- Ross,
azonnal gyere vissza! – üvöltöttem
hasztalan a kisöcsém után. A maradék méltóságomat összeszedve próbáltam utána
rohanni miközben igyekeztem nem elesni a kezemben lévő megtömött szatyorral meg
az édes kishúgommal, Alisha-val. Mérgelődve szedtem a lábaimat, ám a
magassarkúm nehezített a tempón. Utálok
úgy kaját vásárolni, amikor itt vannak a tesóim. De egyszerűen nem tudtam ma
másképp megoldani. Ma megint voltam állásinterjún, de megint ugyanaz volt a
válasz. Van tapasztalata? Már csak grimaszolni tudok erre a kérdésre. 19 éves
vagyok, a gimit most tettem le. Sehol sem dolgoztam még, csak fagyis lányként
meg még szórólapot is osztogattam. Ezek
mind diákmunkák voltak. De most, hogy anyu bekerült a rehabra muszáj valahogy
boldogulnunk Aaronnal. Aaron, vagy ahogy mindenki hívja Ronnie, az én idióta
bátyám, aki imád focizni. Sőt, élsportolóként is űzte a labdarúgást. Tényleg
imádta, de amikor tizenhat éves volt, megjött a hír, hogy aput lelőtték
Kairóban. Akkor minden megváltozott. Mindig is tudtuk, hogy apunak veszélyes
munkája van, mint különlegesen kiképzett kommandós, de titokban a szívünk
mélyén mindig abban reménykedtünk, hogy minden egyes küldetéskor hazajön. Aztán
jött a telefon. Máig emlékszem anyu arcára. Előtte épp veszekedtünk, mert nem
akart elengedni azzal a sráccal randizni, aki tetszett nekem. Persze oltári
nagy hisztit csaptam, de nem nagyon hatotta meg őt. Pedig Josh isteni srác
volt! Ha megcsókolt, akkor mindig úgy éreztem, hogy én vagyok Rose a
Titanicból, amikor Jackkel ott állnak a hajó orrán és intenzív nyelvleckét
adnak egymásnak. Jó, annyiban igaza volt anyának, hogy Josh 21 volt, tehát 7
évvel idősebb nálam. Szóval visszatérve a hívásra anyában eltört akkor valami.
Nem tudom, hogy mi, de mi azóta is próbáljuk elállítani azt a gátat. Alkoholista lett. Nem is akármennyire. Hiába
volt négy gyereke, nem tudta összeszedni magát. Nem volt képes rá. Apu volt
élete nagy szerelme. Amikor mérgesen kitörök otthon anyu hülyeségei és balhéi
miatt, a bátyám csendesen csak annyit válaszol, hogy:
- Mindenki
másképp gyászol. – ezt én
értem is. De szerintem egy anyának, ha tudja, hogy négy kölyök számit rá, akkor
illene összeszednie magát. Nos, a mi anyánknak nem sikerült. Sőt, egy részeg
dorbézolás alkalmával összeszedett még egy gyereket. Így most van egy másfél
éves kishúgom Alisha. Őt követi a hétéves Ross és a kilencéves ikrek Tommy és
Ben. Szóval hatan vagyunk testvérek. Én is abba akartam hagyni a sulit, mint
Aaron, de nem engedte. Azt mondta, hogy
szeretné, ha legalább én tovább tudnék tanulni. Igen, ő befejezte. A focista álmairól
is le kellett mondania. Egyelőre. Rengeteg munkája volt már, most perpillanat
pizza futárként tevékenykedett. Sajnos a
sárgacsekkek gyűlnek, szóval SOS-be kell egy állás. De eddig nem sok sikerrel
jártam…
- Megvagy! –
kaptam el győzedelmesen a csoki maszatos kisfiú karját, aki bűnbánóan nézett
rám. –
Ross, ha még egyszer elfutsz mellőlem, akkora pofont kapsz, hogy megkukkantod a
hold sötétebbik felét! Stimm? London nem játszótér!
-
De ott
ment a Pókember! – mutogatott sírósan a tér felé, miközben
megpróbált elhúzni.
-
Majd
visszajön. – grimaszoltam, miközben elrángattam
visszafelé, ami tegyük hozzá nem kis meló volt tekintve a kezemben lévő szatyor
és gyerekmennyiséget.
-
De én
most akarom! Légyszi Mely!!! – kezdett hisztizni Ross. Az az idióta
Pókember. Most lesz a mozikban a mittudomén hányadik része, ezért tele van
plakátozva vele az egész város, pluszba ilyen dinka piros ruhába öltözött
fickók szaladgálnak London szerte, hogy az én életemet jobban megnehezítsék.
-
Figyelj! –
húztam közelebb magamhoz Rosst. -
Pókember azért futott el arra gyorsan, mert szegény túl sok pudingot
evett, ezért megy a hasa. Most igazán nem illendő zavarni…
-
Tényleg?
–
Ross gyanakodva szemlélte az arcomat – Honnét tudod?
-
Megsúgta
miközben utánad rohantam. – kacsintottam rá. Ross szerintem nem hitte
el, de lenyugodott. Végre elindulhatunk hazafelé. Hál istennek öt perc alatt
hazaértünk.
-
Sziasztok!
–
üvöltöttem be, mire az ikrek unott fejjel felnéztek a tévé mellől. –
Ó, nem kell segítség. Elbírom egyedül is! – mosolyogtam gúnyosan, mire Tommy kapcsolt és
odabaktatott hozzám segíteni. – Ross, vidd be Alisht a járókájába.
-
De hol a
csokim? – gyorsan a kezébe nyomtam, mire elégedetten
elcipelte Tündérkét. Igen, mi csak így hívjukJ
-
Mi lesz a
kaja? – nézegette a szatyor tartalmát Tommy.
-
Krumpli
hússal. – pakoltam ki fáradtan a cuccokat.
-
De mindig
csak az van! – kezdett el hisztizni a szöszke királyfi.
-
Mert csak
azt tudok csinálni – legyintettem meg a homlokát. –
Inkább azt meséld el, hogy kiteregettetek már?
-
Aham.. –
láttam a fején, hogy kamuzik. Aztán gyorsan felnézett rám. – Apa mikor jön haza?
-
Nemsokára.
–
válaszoltam csendesen. Az ikrek négy
évesek voltak, amikor apu elment. Tommy mai napig nem hiszi el, hogy apu
meghalt. Az is igaz, hogy amikor történt a dolog, nem mondtuk el azonnal a
kicsiknek. Inkább, azt hantáztuk, hogy most nagyon-nagyon sokáig lesz távol.
-
Melanie! –
üvöltötte ki Ross a szobából – Tündérke berobbantott egy hatalmasat!
-
De jó
nekem. – mondtam grimaszolva és bevágtam hisztisen az
üres zacskót a helyére. Mikor lesz már egy kis nyugtom?
1
hét múlva:
-
Van
tapasztalata? – nézett fel rám a fickó unottan a szemüvege
felett. Gyorsan szívtam egy mély levegőt, majd mosolyogva elfordítottam egy
kissé a fejem és rávágtam.
-
Persze!
-
És milyen
kereskedelmi cégeknél dolgozott eddig? – nem hagytam, hogy az ezer wattos vigyort
levakarja az arcomról.
-
Óh,
rengetegnél. – legyintettem. – Például van az a kereskedelmi cég, ami a
várost tele plakátolja mindenféle hirdetéssel… na ott!
-
Mi
pontosan a neve? – ásított
egy hatalmasat.
-
Proxy
Media. – vágtam rá.
-
Mikor is?
-
Három
hónappal ezelőttiig.
-
Milyen
kár, hogy az már egy éve becsődőlt. – nézett végre rám a fickó és mielőtt bármivel
kivághattam volna magam kettétépte az önéletrajzomat. – Köszönjük. – és
mielőtt háromig elszámolhattam volna az ajtó másik oldalán találtam magam.
Mikor ráeszméltem, hogy most mi van elöntött a düh. A francba miért rontom el
mindig? Megszólalt a telefonom. Idegesen felkaptam és nagy léptekkel elindultam
kifelé az épületből.
-
Igen?
-
Szia,
húgi én vagyok. – szólt bele vidáman Ronnie. –
Na, sikerült?
-
Szerinted?
–
köpködtem ki magamból mérgesen a szavakat. – Egy undortó hájpacni ült bent és egyből
utált engem!
-
Szóval
nem jól. – összegezte az eredményt az én nagyon okos
bátyám.
-
Zseniális
észrevétel Columbo. Súgták vagy magadtól találtad ki? –
gúnyolódtam egy sort. Már kint sétáltam az utcán.
-
Hűha,
valaki morcos. – kuncogott Ronnie.
-
Csak
tudnám, mitől van ilyen fene jó kedved. – morogtam. Ekkor valaki utánam fütyült:
-
Jó a
tolatóradarod babe! – kiáltotta utánam egy perverz.
-
Akkor jól
nézd meg, mert több ilyet úgy se látsz! – fordultam hátra kacsintva majd a meghökkent
arcot látva grimaszoltam egyet. – London tele van hülyékkel… -
fáradtan megdörzsöltem a szememet.
-
Na, akkor
most mondok valamit, amitől végre jobb kedved lesz.
-
Nekem? –
keserűen felnevettem. – Ronnie már mindenből elegem van.
-
Szereztem
neked munkát. – gyorsan köhögnöm kellett, mert félrenyeltem.
-
Tessék? –
hüledeztem. – Mit kell
csinálnom?
-
Asszisztens
leszel. Itthon majd elmondok mindent. Na, siess. – azzal
lerakta.
Este
kicsivel éjfél előtt:
-
Talán nem
állásinterjú előtt kéne becsiccsentenem! – üvöltöttem Stefy fülébe.
-
Ember
végre lesz munkád! Ezt meg kell ünnepelni! – ordibált vissza az én öribarim. Én csak
drámaian sóhajtottam egyet majd elmosolyodva körbenéztem a tömegen. A Rolly
annak ellenére, hogy kedd este van, tömve volt. Mondjuk ez nem csoda. Ha azt
nézzük, hogy a turisták kedvenc szórakozóhelye Londonban, akkor már minden
érthető.
-
Elmegyek
piáért! – olvastam le Stefy szájáról, mire
bólintottam. Stefy el is tűnt, én meg megálltam az oszlop mellett. Kis fekete
mini volt rajtam, a hajam pedig laza copfba volt fogva. Rengeteg helyes pasi
mászkált körülöttem. Sőt néhányan szélesen mosolyogva végig néztek rajtam.
Ekkor valaki hátulról belém jött.
-
Jaj, ne
haragudj! – mentegetőzött azonnal. Mérgesen
megfordultam. Egy nagyon helyes göndör hajú srác állt előttem. –
Tényleg bocs! Meglöktek! – én nem tudom mi történt velem, de ahogy bele
néztem a szemébe elgyengültem. De eskü, mintha a lábaim pudingból lettek volna.
Ez nagyon furcsa. Legutoljára 13 évesen érezhettem így.
-
Semmi… -
kétségbeesetten kerestem a szavakat, de a fejemben csak egy üres tér kongott. A
srác szerencsére nem vette észre a rövidzárlatot és kezet nyújtott bugyi
olvasztó mosollyal az arcán.
-
Ööö Joe
vagyok! Személyedben kit tisztelhetek?
-
Mel. – ennél többre képtelen lettem volna.
-
Óh, ne
haragudj, de van valami a szádon – hajolt előre aggódva, így közelebbről is
megszagolhattam az illatát. Becsinálok... Aztán eszembe jutott, amit mondott.
Jézusom, ugye nem herpesz? Ijedten kaptam a szám széléhez, de semmit sem
éreztem – Várj, hadd segítsek. – azzal
hirtelen megcsókolt. Gyakorlatilag elveszítettem a fonalat, de a pillangók a
gyomromban szétszedtek. Létezik szerelem első látásra?
-
Ne
haragudj! – húzódott el mosolyogva a srác. – Remélem
nem bántad! – a fejem paradicsom színben pompázott.
Körülbelül úgy nézhettem ki, mint egy tátogó paradicsom. Legrosszabb
rémálmaiban fordulhat ez elő… Ugye csak alszok?
-
Oké Hazza
megnyerted a fogadást, használd egészséggel! –
hallottam egy magas hangot mellettünk. Meglepetten odafordultam és egy csíkos
fölsős srác vigyorogva megpaskolta Joe vállát, aki büszkén mosolygott. –
Azt hittem a csaj pofon fog vágni. – Intett
felém a fejével. Hogy mi? Milyen fogadás? Joe látva értetlen fejemet
bocsánatkérően elvigyorodott.
-
Fogadtunk,
hogy meg merlek-e csókolni. Remélem nincs harag. – Tessék?
Kellett jó húsz másodperc mire felfogtam. Fogadtak?
-
Köcsög! – eredt meg a nyelvem mire Joe és Mr. Csíkos
meglepetten néztek rám. – Kurva jó poén volt, gratulálok. – nem tudom, hogy mire voltam dühösebb: arra, hogy a kisfürtös csak
szórakozott egyet, vagy az hogy amilyen érzéseket kiváltott belőlem ez alatt a
tíz perc alatt. Frusztrált, hogy nem tudom magamat koordinálni. És ilyen nem
gyakran fordul elő velem. – Mégis honnan vetted a bátorságot erre?
-
Figyelj,
tényleg ne haragudj, csak egy ártalmatlan móka volt… - emelte
fel a kezeit Joe, de közbevágtam.
-
Talán a
homlokomra van írva, hogy QURVA? – mérgesen feljebb húztam az orromat.
-
Nem
dehogyis, csak…
-
Kímélj
meg ettől, kérlek! Pöcs. – azzal peckesen otthagytam. De igazából a
szívem még mindig nagyon kalimpált. De miért? Most láttam életemben először ezt
a szép szemű idegent… Korábban senki nem volt rám ilyen hatással. Mondjuk
valahonnan nagyon ismerős. Kezdek beparázni. De az milyen már, hogy az a srác,
aki ilyen hatással van rám csak úgy lesmárolja a csajokat a buli közben? Egy
igazi himringyó.
-
Hé, édes
mi ez a fej? – Stefy hollófekete haja került elém.
-
Semmi –
húztam a számat. – Csak egy kretén megtalált. –
azzal lehúztam a barátnőm kezében tartott pohár tartalmát. –
Bulizzunk!
Másnap két perccel kilenc után:
A
fenébe, fenébe, fenébe… a cipőm kopogott a hosszú folyosón. Itt lesz ez az
ajtó. Gyorsan megálltam, hogy egy kis levegőt vegyek és ne full leizzadtan
robbanjak be a terembe. Kilencre kellett volna ideérnem, de szépen kiütöttem
magam a tegnapi bulin. Mondtam, hogy nem szabadna… na, mindegy, most már hiába
mérgelődök. Ráadásul az irodát se találtam. London belvárosának egyik eldugott
utcájában volt. Idegesen vettem egy nagy levegőt és benyitottam. Egy kisebb
fajta tömeg fogadott. Igazából oda sem figyeltek rám. Ekkor valaki alulról
belecsimpaszkodott a lábamba. Meglepődve lenéztem és egy kisbaba.
-
Hát te,
de cuki vagy. – mosolyogtam el, ekkor valami neki repült a
fejemnek. Egy galamb. Mi?
-
Vigyázz,
Kevin repül! – rikkantotta egy ismerős hang. Felnéztem, és
láttam a Matróz szemében, hogy felismert. Meglepődött mosollyal odasétált
mellém. Én megkukultam. Ha ő itt van, akkor…
-
Ó biztos
te vagy Melanie! – lépett
mellém egy nagydarab fickó harsányan. Az egész szoba elcsendesedett. – Paul vagyok. Az én asszisztensem leszel. Ugye vágod a One Direction-t? - Hát persze. A felkapott fiúbanda… -
Fiúk illene bemutatkozni! –
nézett rájuk nyomatékosan Paul, mire azok engedelmesen odajöttek.
-
Lou –
nyújtott kezet a tengerészsrác. Szótlanul megráztam.
-
Szia,
Liam vagyok! – lépett előre egy másik. Nagyon szép szeme
volt és szélesen mosolygott. Visszamosolyogtam.
-
Melanie!
De szólíts csak Melynek.
-
DJ Malik!
-
vigyorgott egy sötétebb bőrű srác és meghajolt. A kis bohóc. Tuti arab. Ennek
is meglehet halni a pillantásától.
-
Kézcsók,
itt Niall Horan. – lépett
elő egy szöszi srác és tényleg kézcsókot adott. De édiii. Rá is villantottam
egy mosolyt. Hányan vannak még? Ahogy RÁ néztem hirtelen elkomorultam. Ő kissé
zavartan mosolygott rám. Nekem megint megdobbant a szívem. De reméltem, hogy ez
kifelé nem látszik, szóval megpróbáltam hűvös arccal szemlélgetni őt. Sőt még a
fél szemöldökömet is felhúztam a hatás kedvéért.
-
Harry
Styles. – nyújtott kezet némi hezitálás után. Nem
fogtam meg.
-
És Joe? –
kérdeztem gúnyosan mire még jobban zavarba jött.
-
Milyen
Joe? –
értetlenkedett Paul, mire feléje fordultam.
-
Tegnap
még az volt.
-
Nézd –
köszörülte meg a torkát zavartan. – Mondtam már, hogy az csak egy buta fogadás
volt. Sajnálom, ha megbántottalak. Nem állt szándékomban.
-
Hogyne. –
ha a tekintetemmel ölni lehetett volna Harry Styles már halott lenne. De a
szívem csak ki akart esni a helyéről. Mérges voltam magamra, hogy ennyire
elveszi az eszemet egy ilyen kishülye.
-
Elárulnátok
mi ez? – Liam kíváncsian nézett minket.
-
Tegnap
fogadtunk Harryvel, hogy úgysem meri megcsókolni Melyt. –
sóhajtott Lou. – De Harry mégis megtette, mire most Mely
mérges rá.
-
Mi? Csak
úgy odamentél és lesmároltad? – nevetett fel DJ Malik, de aztán észrevette a
mérges pillantásomat.
-
Ejnye,
fiúk. – nyomott el egy mosolyt Paul. – Mely nézd el nekik. Ezek mindig ilyen
bolondok lesznek. Majd megszokod. –
vonta meg a vállát. Én totál kiakadtam. Ha nem kellene sürgősen az állás, most
azon nyomban kifordultam volna a teremből és soha nem látnak viszont. Most
viszont kénytelen voltam lenyelni a békát.
-
Felejtsük
el. –
mondtam kelletlenül. Nem mertem Harryre nézni, mert akkor tuti elvörösödök.
Miért egy ilyen kis majomba?
-
Akkor
üljünk le. – intett Paul. Odasétáltunk mindannyian.
-
Várj,
Melanie! – mosolygott rám Niall és gyorsan kihúzott egy
széket. Hálásan rámosolyogtam.
-
Köszönöm
Mr. Gentleman. – hátrasandítottam Harryre, aki épp a babát
vette az ölébe, és megpróbálta kerülni a tekintetemet.
-
Nos
Melanie azért akartam, hogy a fiúk is itt legyenek az első találkozáskor, mert
ha tényleg elfogadod az állást, akkor szinte családtag leszel és szeretném, ha
első benyomásod jó lenne. Illetve csak szerettem volna. – nézett
jelentőségteljesen a két jómadárra mögöttem Paul. Azok meg se mukkantak. A
feladatod, hogy majd te segítesz nekem. Kell egy asszisztens, mivel ez már több
emberes munka, amit én csinálok. Ma már tudsz kezdeni?
-
Hogyne. –
bólintottam.
-
Okés. A
bátyád nagyon jó referenciát adott. – vajon Ronnie honnan ismerte őket? – Ez pedig az a piszkos anyagi. –
nyújtott nekem oda egy papírt.
Elolvastam rajta szereplő összeget. Nem is rossz.
-
Ez az
éves fizetés? – köszörültem meg a torkomat.
-
Nem. A
havi. –hirtelen elkezdtem köhögni
mivel félrenyeltem. Hogy mennyi?
-
Segítek. –
pattant fel Lou és olyan istenesen hátba vágott, mire lefejeltem az asztalt. – Oh, bocsi…
-
Várj,
hozok vizet! – pattant fel az arab srác és gyorsan
odahozott egy pohár vizet nekem. Bár a lényegét nem értettem, hogy mit tudna
segíteni egy pohár víz, hacsak a köhögés ellen nem hozta, ám ekkor Malik
megbotlott a szőke lábában, mire a pohár víz a ruhámon landolt. A szőke erre
ijedten felhúzta a lábát, és az arab srác eltanyált a földön. Liam utána
kapott, hogy segítsen, de Harryvel együtt nyúltak érte, szóval így jól
összefejelték egymást. Aztán hatalmas csönd. Mindenki nézett mindenkit.
-
Fiúk. –
sóhajtott egy nagyot Paul. – Miért kell mindig ilyen jó benyomást
tennetek a látogatókra? – a fiúk csak néztek értelmesen mire elkezdtem
nevetni. Pár másodperccel később már ők is feloldódva kacagtak velem együtt.
Niallt külön történet megnézni, ahogy nevet. Azt hittem, hogy bepisil. A végén
már azon nevetett mindenki, ahogy ő nevet. Ekkor belenéztem a kisfürtös
szemeibe. Nagyon nem kellett volna. Megint éreztem a puding effektust. A
fenébe. Ezt valahogy le kell majd küzdenem.
-
Na,
akkor, ha kimúlattátok magatokat, akkor talán elkezdhetnénk dolgozni. – mosolygott Paul, mire megpróbáltunk
elkomolyodni. – Szóval először a fiúk interjúra mennek…
--------
Naaaa??? Hogy tetszik?:))) Ugye azt már a bekezdésben említettem, hogy ez egy háromszöges szerelem lesz:P Szerintetek ki a másik srác, aki a főszereplő lesz?:) Tippeket várok:D Illetve véleménynyilvánításokat plíííz:D ha szar most mondjátok, mert akkor nem folytatom:)) Na, nagyon szeretek mindenkit, legyetek rosszak és ne feledjétek a GALAMB A BARÁTUNK.
with love, Nety XOXO
