Én veled, Te vele, Ő velem...

Ez a pár perc csak a miénk...

Sajnálom, sajnálom, sajnálom!:( Tudom, nincs mentségem, középkorban már lefejeztek volna... De talán ti kegyelmesebbek vagytok velem:D

Tehát itten a mostani rész. Nem lett hosszú, de tovább bonyolódik (ne már még ennél is jobban??) és megint rájöhetünk egy-kettő információ morzsára Mr. Anonim személyével kapcsolatban.

Őszintén szólva, nekem most nem tetszik annyira ez a rész. De rátok bízom:)

Na de nincs blablablah! Show must go on!♥

Előző részekben történt: 

-          Erről nem beszélhetsz senkinek. – szólalt meg csendesen pár perc múlva.

-          Tessék? – rökönyödtem meg.

-          Nem beszélhetsz erről egyelőre Niallnek. Sőt senkinek sem. Majd én beszélek Hannah-al.(Mel)

---------------------------

– Mindjárt itt vagyok. – viharzott ki. Nem tudom miért, de belém ütött egy baljós érzés. El kell innen tűnnöm. Noah megfogta az államat. Ha most itt hagyom, soha sem fogom többet viszont látni. Az a nő hibbant. Végül azon kaptam magam, hogy már tíz perce egy taxiban ülök és kezemben Noah. Azt hiszem, ezt hívják emberrablásnak... (Niall)
---------------------------

Ekkor meghallottam egy gügyögést a lábam előttről és valaki megfogta a térdemet. Ahogy meglepetten lepislantottam, hirtelen nagyot fordult velem a világ. Hátratántorodtam és a hátam a falnak ütközött. Ijedten kaptam a tekintetem Niallre, aki értetlenül szemlélte a reagálásomat. Először a nő… most meg a kisbaba… mindkettő benne volt az álmomban. De akkor… apa él? (Mel)
---------------------------

 

*Niall: - Vele minden jó, vele minden szép, ó ha foghatnám a kezét...:(

-          Hé Mel, minden okés? – hallottam meg mellőlem Zayn hangját. Ekkor vettem észre, hogy mindenki nagyon furán néz rám.

-          Ki ez a kölyök? – találtam meg végül a hangomat. Egyáltalán nem ezt akartam kérdezni és nem is ilyen hangsúllyal. Nem tehettem róla. Hirtelen úgy éreztem magam, hogy kicsúszott a lábam alól a talaj és minden, amit eddig biztosnak hittem teljesen összekuszálódott. Nem is gondolkodtam, csak mondtam, ami jött.

-          Ez a kölyök – nyomta meg gúnyosan Niall a szót – a kisfiam, Noah.

-          És mikor viszed vissza? – kérdeztem meg barátságtalanul. Niall arca megnyúlt.

-          Tessék?

-          Nekem ő nem kell. Miért nem az anyjával van?

-          Mert most nem lehet vele. – próbált válaszolni halál nyugodtan, de láttam rajta, hogy pattanásig feszültek az idegei.

-          Valaki csokit? – szólt közbe Lou, de nem tudta megállítani azt az érzelmi lavinát, ami ez után következett.

-          És ezért most idehoztad? – mosolyogtam el negédesen. – Talán bántani akarsz ezzel?

-          Melanie, most mi bajod van? – méregetett a szöszim. A többiek jobbnak látták, ha nem szólnak bele.

-          Semmi, édesem. Akkor hozod ide a kurváid gyerekeit, amikor csak akarod. – kacsintottam rá, majd sarkon fordulva berontottam a másik szobában. Szegény kicsi Noah, aki eddig a térdemen támaszkodott sikeresen eltaknyolt.

-          Melanie Gerson! – hallottam meg Niall ideges hangját mögöttem. Igen, követett a szobába. A többiek aggódva pislogtak az ajtó felől. – Mégis mi a fenét képzelsz, te magadról?

-          Mégis mi a fenét képzelnék? Mindenki Leilára gyanakszik, te meg elhozod a büdös kölkét? Eszednél vagy, ember?

-          Soha többet ne beszélj így Noahról. – lépett közelebb a fiú. Olyan halkan mondta ezt a mondatot, hogy átfutott a gerincemen a hideg.

-          Vidd őt vissza! – kezdtem el hátrálni. Talán életemben először mondhatom azt, hogy Niall nagyon mérges rám. De úgy isten igazából. – Nem hozzád tartozik.

-          Dehogynem.

-          Nem, Niall. Ő az anyjához tartozik. Miért nem viszed vissza?  

-          Mert Leila öngyilkos lett! – kiabálta a fiú bele az arcomba. Ösztönösen hátrébb húzódtam. Ijedten sandítottam az ajtóban ácsorgó Harryre, aki nagyon megfeszült.

-          És akkor mi van? – hallottam meg a saját hangomat. Niall arcán tisztán látszódott, hogy nagyon megütközött ezen a mondaton. – Mármint szomorú dolog, de a gyerek akkor sem a tied. Vissza kell vinned.

-          Az enyém a gyerek. És jobb lesz, ha hozzászoksz, hogy mi már ketten vagyunk. Én és a kisfiam! – közelebb lépett szikrázó tekintettel és megmarkolta a karomat. Nem tudtam tovább hátrálni, ott volt a fal. – Én is elfogadtam, hogy te is duóban jársz. – nézett hátra Harryre. – Te és Harry. Jól elleszünk így négyesben.

-          És nemsokára ötösben. – préseltem ki a fogaim közül és legördült egy könnycsepp. Niall arca egy pillanatra ellágyult. De csak egy pillanatra.

-          Igen. Ötösben. – sütötte le a szemét, majd elengedte a karomat. Hirtelen belevágott egy hatalmasat a falba, pont a fejem mellé, de úgy, hogy az egész berezonált. Ellökte magát tőlem és hátrébb lépett egy lépést, majd a többiek felé fordult.

-          Hogy érted azt, hogy Leila öngyilkos lett? – találta meg először Zayn a hangját. Niall odabattyogott a kanapéhoz és fáradtan leült.

-          Nem tudok semmi részleteset. Ma voltam náluk és Crystal új pasija mondta ezt nekem. Nagyon meglepődött rajta, hogy még nem tudtam erről. – új pasi? Talán apa…?

-          Mióta van pasija? – kérdeztem meg nagyon vékony hangon. Niall csak egy megvető pillantást vetett rám, de azt is csak futólag. Most már figyelembe sem vesz… Akkor inkább már utáljon.

-          Meg kell tudnunk, hogy miért lett öngyilkos. – vakarta meg a fejét Liam. – Csak akkor leszünk közelebb ehhez az egész dologhoz.

-          És mi van akkor, ha nem is kapcsolódik ehhez az egészhez Leila? – szólalt meg Harry. Mindjárt felpofozom… - Mármint gondoljatok bele… Mi értelme lenne ennek? Őt már úgysem hozza ez vissza.

-          Gusztustalan. – suttogtam, ahhoz elég hangosan, hogy a többiek is meghalják. Szomorúan néztem Niallre, aki inkább elfordította a tekintetét. Nos, a viszontlátást, nem egészen így képzeltem. Hirtelen még a levegő is fojtogató lett. Friss levegőre van szükségem. 

 

*Melanie: - Erről álmodik minden lány...♥

ZENE

Jól esett végre a szabadban sétálgatni egyedül. Feltettem egy napszemüveget és egy baseball sapkát is. Hátul távoztam, mert az arcom jelenleg nagyon népszerű a napi sajtóban. Annyira zavaros körülöttem minden. Meg részt veszek Harry hazugságaiban is. Ráadásul itt van a kétely apa halálával kapcsolatban… Mi van, ha az egész hazugság volt? Akkor tönkre tette anyát és nehéz helyzetbe sodort minket is. Ronnie miatta áldozta fel a sportkarrierjét is, pedig biztos, hogy sikerült volna neki egy szép pályát befutnia. És ilyenkor jön a következő kérdés. Miért kellett őt halottnak gondolnunk? Mit keres most Crystal mellett? Részt vesz Mr. Anonim harcában is? Vagy talán mégis csak rosszul kombináltunk és valami eszetlen módon ő az…? Leültem egy padra. Sikerült egy egész nyugodt helyet találnom. Előttem egy park terült el, ahol jelenleg most csak egy szerelmes pár sétálgatott eszembe jutatva, hogy még ezen a területen is mekkora lúzer vagyok. Bele mentem egy olyan csókba, ami sikeresen elmarta tőlem azt a személyt, akivel talán egy szép életet élhettünk volna együtt. Kezembe temettem az arcomat. Miért ilyen nehéz minden? Ekkor valaki rám terített egy kabátot. Eddig a pillanatig észre sem vettem, hogy mennyire fázok. Egy vékony kardigánban jöttem el a szobából. Meglepetten felnéztem és a szöszit láttam magam mellé leülni.

-          Niall? – dadogtam.

-          Nem akarom, hogy felfázz. – válaszolta, majd zavartan elkapta a tekintetét. Halványan elmosolyogtam magam, és rátettem a kezemet a kezére.

-          Köszönöm. – pár végtelennek tűnő másodpercig csöndben voltunk. Szívem szerint csak hozzábújtam volna, de tudtam, hogy most meg kell várnom, amíg Niall kezdeményez.

-          Miért csináltad? – nézett végül rám nagyon komolyan. Tudtam, hogy őszinte választ vár.

-          Nem tudom. Harry elmondta, hogy kedvel, vagyis… - helyesbítettem. – vágyakozik rám. Engem meg hirtelen megbolondított az egész. Egyik pillanatban még tök zavarban voltunk a másikban meg már… - zavart mosollyal elhallgattam. – De eltoltam magamtól.  Tudom, hogy ez most gyenge érvnek hangzik, de Niall szükség volt erre a csókra. Hogy végre tisztázódjanak bennem az érzések.

-          Pont az ilyen csókok zavarják össze az embert teljesen. – fordult el tőlem a szöszim zaklatottan kirántva a kezét a kezem alól. Vettem egy nagy levegőt. A legjobb az lett volna, ha nem mesélek tovább. De tudtam, hogy muszáj kiterítenem a lapjaimat.

-          Velem az ellenkezője történt. Az nem a te csókod volt. – fordítottam vissza lágyan az állánál fogva. – És ezt Harrynek is megmondtam, aki megértette. Soha többet nem lesz többet közünk egymáshoz, megmaradunk a baráti zónában, azt is csak azért, hogy egyikünket se veszítsd el. Kérlek Niall… Adj még egy esélyt és bebizonyítom, hogy bízhatsz bennem. 

-          Nagyon aggódtam érted. – suttogta a fiú, miközben szórakozottan kezdett el a kezemmel játszani. – Attól, féltem, hogy az én hibámból csinálnak veled valami őrültséget. Egyszerűen beleőrültem az egészbe. Hogy ott álltam tehetetlenül, azt sem tudva, hogy hol vagy… aztán amikor hívtál és elmondtad… akkor teljesen úgy éreztem Melanie, hogy te közelről sem úgy érzel velem kapcsolatban, mint én veled. Hogy te feleannyira sem szeretsz, mint amennyire én megörülök érted. Minden lehetséges módon próbáltam ezt elérni nálad, de te mindig Harry mellett kötöttél ki. Olyan volt, mintha tudat alatt mellette éreznéd biztonságban. – az a csendes sóvárgó hangja közben szíven ütött. Fogalmam sem volt róla, hogy Niall ezen megy át miattam. Szegénykém… - Nem tudom, hogy mihez kezdhetnék nélküled Melanie, de ha nem akarsz mellettem, lenni, akkor ideje elengednem.

-          Niall! – próbáltam félbeszakítani, de a fiú megmarkolta a kezemet erősen, mintha attól félne, hogy elrepít mellőle a szél. Csak, hogy nekünk kedvezzen az időjárás, az eső lassan elkezdett cseperegni. 

-          Nem kell attól félned, hogy valaha is egyedül hagylak a picivel. Mindig támogatni foglak benneteket. Semmiben sem fogtok hiányt szenvedni. Ezt megígérhetem.

-          Niall, én nem… - tiltakoztam, de a mutatóujját rátette a számra, hogy elhallgatasson. Közben az eső egyre jobban rákezdett. Niall szöszke haja teljesen lelapult. Megmernék rá esküdni, hogy egy könnycsepp is lefolyt az arcán, de ezt az eső miatt nem tudtam eldönteni. Egyszerűen elfogyott a levegőm. Nem akartam szakítani. Szeretem ezt a fiút.

-          Kérlek, Melanie. Én már nem bírnék benned többet megbízni. Meg biztonságban is akarlak tudni. Mellettem soha sem lennél abban.

-          Niall, ne… - de a fiú felállt. A kabát a víztől teljesen rám tapadt. Éreztem, hogy mindjárt sírni fogok. Kapkodtam a levegőt. Tudtam, hogy valamit nagyon gyorsan tennem kell. Nem hagyhatom, hogy így ki sétáljon az életemből. Niall zsebre tett kézzel és legörnyedt vállal elindult visszafelé. Utána rohantam, és megragadtam a vállánál fogva. Magamhoz forgattam és mielőtt ellenállhatott volna megcsókoltam. Kétségbeesetten tapadtam az ajkaira. Nem akartam, hogy elmenjen. Niall a csók közben egyre közelebb húzott magához, végül felkapott a lábaimnál fogva. Ekkor sem hagytuk abba a csókolózást. Lágyan beletúrtam a hajába. Talán még sohasem volt ennyire szenvedélyes csókunk. Minden nő ilyen romantikus csókot akar az esőben.

-          Szeretlek Niall… - suttogtam neki pihegve, miközben egy kicsit eltávolodtunk egymástól. – Szépen kérlek, ne hagyj el. Nagyon sokat jelentesz nekem. Úgy viselkedtem, mint egy agyatlan liba. Ez a pár nap nélküled sok mindenre rádöbbentett. Az egyik az, hogy nem szeretnék többet nélküled lenni. Nélküled felkelni, létezni, levegőt venni… És esküszöm, hogy soha nem fog Harry többet jelenteni nekem, mint a múltam egyik fontos része. Csak ennyi lesz, ígérem. – Niall nagyon komolyan fúrta a tekintetét az enyémbe. Még mindig nem tett le a földre, amit nem bántam. Olyan gyönyörű szemei vannak, istenem…

-          Én is szeretlek. – suttogta vissza. Legszívesebben felsikoltottam volna örömömben, de inkább viselkedtem. Elvileg anya leszek, vagy mi. Muszáj felnőnöm.  

-          Akkor ez most az jelenti, hogy…? – próbáltam higgadtan beszélni, de a hangom fel-le csúszkált izgalmamban.

-          Az eszem azt súgja, hogy szakadjak el tőled minél hamarább, de a szívem teljesen mást mond. – mosolyogta el magát bánatosan.

-          Mit mond? – kérdeztem meg annyira lágyan, amennyire csak tudtam.

-          Hogy melletted szeretnék ébredni hetvenévesen is. – felnevetettem és boldogan megcsókoltam. Tudtam, hogy a problémákat még távolról sem oldottuk meg kettőnk között, meg Mr. Anonim is belerondít a képbe. De itt és most csak ő van meg én. Csak mi ketten. Ez a pár perc csak a mienk.

 

*Melanie: - Mégis csak kéne az a  borotva...

-          Annyira kár, hogy nem láttátok Mr. Anonimot. – sóhajtott fel körülbelül ezredjére Liam. A tekintetem elidőzött rajta. Egy kicsit olyan ez a fiú, amikor nem mosolyog, mintha mindig szomorú lenne. A nagy kiskutya szemek csak rásegítenek a képre. Nem hiába szeretett bele több millió lány. Merengésemből Niall lágy szorítása zökkentett ki, aki kényelmesen elnyújtózkodott mellettem, és közben átölelt a nyakamnál fogva. Elkaptam Harry pillantását. Halvány mosollyal biccentett jelezve, hogy örül nekünk. Hát ajánlom is… Ha már ennyi kalamajkát okozott. Az ujjaimmal a nedves hajamat csavargattam, majd elnyomtam egy kaján vigyort. Mikor visszaértünk agyonázva Liam szigorú parancsának engedve vettem egy gyors, forró zuhanyt. Mivel napok óta nem fürödtem, körülbelül úgy nézhettem ki, mint egy sajt szagú csubakka. Igen, mert akit elrabolnak, az sajnos nem kap olyan luxus termékeket, mint a borotva. Sőt igazából fogkrémet sem. Tehát azt a kamu dolgot, mint amikor a filmekben látjuk, hogy az elrabolt csajszit a hős megmentője megcsókolja… nos, biztos, jó szájszaga lehet. Vagy a hajótörött nők a lakatlan szigeteken. A valóságban, ha valaki akár csak két hetet eltölt egy ilyen helyen, nem marad szép és kívánatos a bőre. Nem lesz szexin, szél által felborzolt haja, szép sima hónalja… hanem egy zsíros hajú, pattanásos, szőrős, fakó bőrű banyával találkozhatunk, aki valószínűleg bele őrül a helyzetébe. Magyarán, nem esik szerelembe Brad Pittel, mert maximum egy Columbo féle kaliberű pasival kerül össze. Jó, mondjuk, ha tíz évig lennének összezárva, akkor biztos, hogy a legszebbek lennének egymásnak. A másik egyébként, ha már témánál vagyunk, engem mindig érdekelt, hogy mi történik a főhősnővel, nos, ha éppen… megjön a mikulás. Mármint értitek, hogy mire gondolok. Nyílván nem túl esztétikus elvérezni az álom pasi mellett. No de elkalandoztam. A lényeg, hogy eléggé lerobbant állapotban voltam. Szinte a lelki szemeim előtt láttam, hogy úgy jön le rólam a kosz, mintha megpattanna egy réteg a bőrömön, és mint a kígyó levedleném. Már majdnem végeztem a tisztálkodással, amikor hirtelen húzatot éreztem a hátamnál, majd nagy kezeket a hasamnál. A lágy pusziból, ami a nyakamon csattant, megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy nem Zaynre jött rá az ötperc. Boldog mosollyal megfordultam és egy csókot nyomtam az én kis szöszim arcára.

-          Ezt biztos ő is élvezi. – mosolyogta el magát, majd megsimogatta a hasamat. Szerencsére még lapos volt, de nem sokára nagyobb leszek, mint egy bálna.

-          Most használd ki, hogy még szép vagyok. – biggyesztettem le a számat. 

-          Kezdődik… - harapott a szájába Niall, de amikor felnéztem, akkor láttam, hogy csibészesen villan a szeme.

-          Micsoda?

-          A hisztid, édesem! – adott egy puszit a számra.

-          Nem is hisztizek, hanem egyszerűen tudod, hogy fogok kinézni a szülés után? – nyavalyogtam, de igazándiból olyan boldog voltam, hogy nem is izgatott ez jelen pillanatban. Niall gyengéden nekidöntött a csempének, így mindkettőnket ért a meleg vízsugár.

-          Kicsim, és lógó csöccsel és szántó fenékkel is szeretni foglak! – kacsintott a srác.

-          Szántó fenék? – érdeklődtem.

-          Tudod, amikor egy nőnek olyan nagy, hogy már húzza maga után és felszántja vele a földet. – vigyorgott pimaszul Niall, mire nevetve megcsaptam. Tök dilis.

-          Halljátok! – hallottuk meg kintről Zayn vinnyogását. – Nagyon kéne intézkednem. Nem lehetne, hogy kicsit sietnétek?

-          Szívassuk meg! – sutyorogta vigyorogva Niall. Először értetlenkedtem, de aztán a huncut mosolyából ítélve, meg a keze matatásából hamar rájöttem, hogy mit is akar valójában. Nos… pasiból van. Így alig fél órával később már mindketten nyugodtan ücsörögtünk egymás mellett, miközben ment a nagy tanácskozás, hogy hogyan tovább. Niall elkezdett babrálni a hajammal, amit nem bántam. Nagyon szeret a hajammal játszani.

-          Nem akarsz nekem egy szendvicset csinálni? – suttogta a fülembe.

-          Dehogynem. – mosolyogtam rá, majd kicsoszogtam a konyhának kinevezett asztalhoz. Mivel hotelben vagyunk, nem igazán lehet itt főzni, de a fiúk bepakoltak ide egy csomó hideg kaját, így eggyel kevesebb indok, hogy miért kellene érintkezni a nagyvilággal. Miközben kentem a kenyeret, apró nyöszörgésre lettem figyelmes. Hirtelen semmi sem jutott eszembe, hogy mi lehet a hang forrása, így kíváncsian nyitottam be a mellettem lévő szobába. Ekkor láttam meg egy legörbült szájú pici fiút, aki elkeseredetten próbált kiszabadulni az összetolt székekből álló barikádon. A matracból és a párnákból ítélve, valószínűleg itt pihent. Megsajdult a szívem, hogy most mennyire idegen lehet neki minden és valószínűleg az ismerős arcokat keresi.

-          Gyeje ide! – nyöszörögte miközben a két kezecskéjét nyújtotta felém sírósan. Annyira aranyos. Óvatosan közelebb mentem és kiszabadítottam. Ő hálásan belebújt a karomba. Annyira érdekes, hogy ennyire megbízik a vadidegenekben. Noah még mindig nem hagyta abba a pityergést. Hamar rájöttem, hogy a baj forrásának az oka, hogy teli a pelenka. Természetesen Niallnek nem volt annyi esze, amikor elhozta a kisfiút, hogy hozzon neki alapvető cuccokat. Vagy megálljon valahol menet közben. Nem, a gyerek feküdjön csak egész nap a szarban.

-          Barátkoztok? – lépett be mosolyogva Niall. Csillogó szemekkel figyelte, ahogy próbálom megnyugtatni a kisbabát.

-          Niall, semmi cucca sincs. Kellene egy tiszta pelus is, mert még kikezdi a bőrét a kosz. Meg valami cumi se ártana, meg ruhácskák. Ezekre miért nem gondoltál?

-          Mert elfelejtettem. – vallotta be őszintén. Ráér mérgelődnöm, előbb meg kell oldani ezt a helyzetet, így lenyeltem a békát.

-          Akkor honnan hozunk?

-          Nem mehetünk boltba! – vakarta meg tanácstalanul a fejét Niall. – Azonnal felismernének, és lehet, hogy Greg is utánam jönne.

-          Nálunk vannak baba holmik! – jutott eszembe a kishúgom, Alisha. -  Valahogy el kell mennünk oda, és elhozni onnan pár holmit.

-          De akkor anyád meglát és…

-          Választhatsz Niall! Vagy hagyod a gyerekedet szenvedni, vagy vállalod ezt a minimális kockázatot. Amúgy is már aggódok a gyerekekért. Ronnie sehol és anyával vannak. Remélem minden rendben.

-          Oké, akkor menjünk. – adta meg magát Niall. Noah kezdett elszundítani a pityergés közben. Óhatatlanul is az futott át a fejemen, hogyha Niallel marad ez a kisbaba, akkor ő az én kisfiam is lesz. Lágyan megsimítottam az arcocskáját. Muszáj mostantól odafigyelnem rá. Leila miatt is. Ennyit csak megérdemel az a szegény lány…

    

 

*Leila: - Világ leghelyesebb srácával járok. Kell ennél több?:)♥

07.02.

Kedves Naplóm! 

Nemsokára kint van a gyerek. Már nagyon várom. Akkora hasam van, mint egy ház. Mondjuk, az lehet, hogy a sok csokitól is, amiket Harry küldözget. Istenem, annyira édes az a pali. Amióta szerelmet vallott nekem, azóta mintha minden könnyebb lenne. Ez a másfél hónap maga volt a mennyország. Egy bibi kivételével. Nos mi még… Nem izéltünk. Vagyis nem szexeltünk. Azt mondta, hogy nem akar engem terhesen megdugni, merthogy mégis csak Niall gyereke van bennem. Úgyhogy amint pocakmatyi kibújik, komolyabbra fűzzük a szálakat. Annyira hihetetlen, hogy itt van nekem Ő. Egyszerűen csodálatos. Tökéletes. És olyan figyelmes velem. Sokkal jobban, mint Niall bármikor. Valahol azért belezavar Niall a képbe. Nem szoktunk róla beszélni, de sokszor úgy érzem, mintha hátba döfném őt. És Harryn is látom néha, hogy nem könnyű neki. De Niall baszta el szóval… Aaah úgy görcsöl a hasam. Nemsokára mindenórás leszek. Remélem, hogy nem lesz semmi baj a szülésnél. Harry megígérte, hogy bent lesz velem a szülésnél. Annyira várom már…:)    

*Noah: - Apa lába is finom! Ja nem...

Kellett egy óra, mire odaértünk a házunkhoz. Niall kerülő utakon ment, hogy senki se kövessen bennünket. Mondjuk eddig eléggé profinak tűnt Mr. Anonim, szóval biztos tud rólam mindent. Mindegy próbáltam ezt a gondolatot elhessegetni a fejemből. Noah megint ébredezni kezdett.

-          Csss. – próbáltam megnyugtatni több-kevesebb sikerrel. Valószínű már éhes is. Na, majd nézünk neki valami ehetőt.

-          Jól bánsz a kicsikkel. – mosolyogott rám büszkén Niall, miközben beparkolt.

-          Mivel gyakorlatilag én neveltem a kishúgomat... –vontam vállat. Megvártam, amíg Niall kinyitotta nekem az ajtót és csak úgy szálltam ki.

-          Kell majd egy gyerekülés is. – motyogta csak úgy magának Niall. Én csak szó nélkül elindultam a panelház felé. Mivel tudtam a kódot, ezért pár másodperccel később már az ajtónkon kopogtattam. Anyu nyitott ajtót. Nála jobban csak én lepődtem meg. A haját levágatta fiúsra, smink nem volt rajta, de mégis… dögös volt. Kétségtelen, hogy a pia nyomott hagyott rajta, de mégis, mintha nem is ugyanaz az ember lenne, aki ott aludt a ház sarkában a legnagyobb hidegben.

-          Melanie… - dadogta anya zavartan és tekintete megállapodott a kíváncsian kukucskálódó Noahon.

-          Szia anyu, csak azért jöttem mert bajban vagyunk és kéne pár gyerekcucc a kicsinek.

-          Akkor gyertek be. – emberelte meg magát anya és szélesre nyitotta az ajtót. Beléptem rajta. Még az illatból is érzem, hogy itthon vagyok. Csak most eszméltem rá, hogy mennyire hiányzott ez a pöttöm lakás. Ronnie és a kicsik. Elszorult a szívem, amikor elsétáltam a régi szobám előtt. Nem is olyan régen még csak egy olyan tini lány voltam, akinek a legnagyobb problémája az volt, hogy vigyáznia kellett a testvéreire. Most meg itt állok egy hatalmas balhé közepette egy kisbabával a pocakomban, és zűrzavaros kapcsolatom van egy hírességgel. Ahogy megfordultam, láttam, hogy anya melegen átöleli Niallt, aki mosolygott. Valamiről lemaradtam?

-          A többiek? – szakítottam meg szándékosan a meghitt pillanatot.

-          Alisha alszik, a fiúk meg egy születésnapi bulin vannak. Ronnie meg… nos azt én is szeretném tudni. – komorult el anyu arca.

-          Nem is találkoztál vele azóta? – tettem fel gyorsan egy kérdést, hogy elrejtsem a csalódottságomat, amit az okozott, hogy a fiúk nincsenek idehaza. Már jó lett volna látni a huncut arcukat.

-          Körülbelül egy hete járt erre az éjszaka közepén… - fonta össze a karját fázósan anya. Niall szótlanul ráterített a kanapéról egy pokrócot.     

-          Mi? Itt volt? – lepődtem meg. Noah megint nyöszörögni kezdett.

-          Igen. – bólintott anyu hálásan mosolyogva Niallre. – Berakott egy pisztolyt az éjjeli szekrény fiókjába. Előtte megmutatta, hogy hogyan kell használni.

-          Tessék?

-          Azt mondta, hogy csak a biztonság kedvéért. Ha bárki betörne ide, akkor szó nélkül lőjem le. – Niallel összevillant a tekintetünk. Nem tetszik ez a történet. – Mibe keveredtetek? – nézett rám aggódva. Nem tehettem róla, de hirtelen megnehezteltem rá. Oké, hogy most itt van, de hol volt annyi ideig? Igen, még mindig képtelen vagyok megbocsájtani neki. Egy anya nem viselkedhet így.

-          Nem igazán beszélhetünk róla. – zártam rövidre a témát. – Lehet, hogy majd jönnek valakik és kérdezgetnek rólunk. Nem szeretném, ha neked lenne abból bajod, amiatt, ami körülöttünk folyik.

-          Melanie Gerson! – csattant fel anyu. Meg is lepődtem. Legalább 6 éve nem hallottam ezt a hangsúlyt. – Akár tetszik akár nem, az édesanyád vagyok. És jogom van tudni legalább nagyvonalakban a dolgokat. Már csak azért is, hogy tudjam, hogy a kicsiket hogyan tudom a legjobban megvédeni.

-          A lényeg, hogy egy örült próbál minket kicsinálni. – válaszolt gyorsan Niall, mielőtt elküldtem volna anyát a fenébe. Anya a szája elé kapta a kezét. – De biztonságban vagyunk. szóval ne aggódj.

-          És ugye Ronnie is veletek van?

-          Nem. – vágtam rá.

-          Akkor hol van?

-          Nem tudom. De sietnünk kell anyu. – válaszoltam kénytelenül. Anyu összezárta a száját, de láttam a tekintetén, hogy nagyon aggódik.

-          Mit szeretnétek? – szólalt meg pár végtelenségnek tűnő másodperc után.

-          Ő itt a kisfiam Noah. – lépett mellénk Niall. – Hosszú történet, de elkellett hoznom a nagymamájától, ahhoz, hogy biztonságban legyen. Viszont nincs semmilyen baba cuccunk, de neki még kell és…

-          És kéne pár cucc Alishától. – fejeztem be a mondatot.

-          Rendben. – bólintott anyu. – Niall vigyázz a picire, addig összepakolunk pár cuccot Melanieval. 

 

*Niall: - Na ezzel a mozdulattal hoztam össze Noaht!;)

-          Nagyon csendben vagy… - nézett rám aggódva Niall vezetés közben. Csak megvontam a vállam és hátranéztem a már békésen szundikáló Noahra. Szerencsére volt otthon gyerekülés is, így már lényegesebben könnyebb szállítani. Tisztába tettem, majd megetettem, szóval igazán király dolga van mellettem a kiskölyöknek. Igazából már most látszik, hogy hatalmas pofa lesz ha felnő. Tiszta csaj mágnes, mint az apja. Mondjuk rengeteget eszik. Mint az apja. Mennyi hasonlóság… Láttam, hogy a szemem sarkából Niall nagyon figyel. Nem volt kedvem elmondani, hogy valójában anyu kedvtelenített el ennyire. Miközben pakoltunk próbált beszélgetni, de én ridegen elutasítottam. Nem volt kedvem jópofizni vele. Nem is értettem, hogy miért. Látszik, hogy megváltozott. De ez most nem az periódusa az életemnek, hogy legyen még energiám arra is, hogy anyámat felügyeljem.

-          Nem lesz semmi baj. – tette a combomra a kezét Niall csendesen. Csak kinéztem az ablakon. Ha Niall tudná azt amit én, nem gondolná ezt. Jaj, istenem miért ilyen bonyolult az élet?       

 

---------------------------------------

Tudom, tudom nem volt hosszú és olyan izgalmas sem, de talán azért tetszett nektek:)

Legalábbis remélem:)

Csók mindenkinek♥

 

*Zayn: - És olyan vicces kommenteket tudnak írni, hogy beszarás, vágod?:D

Következő rész tartalmából:

-          Ez mi? – üvöltötte Niall, miközben Zayn próbálta lefogni. Harry értetlenkedve felnézett a földről és a vérző orrát fogta.

-          Meghülyültél? – érdeklődött nyugtalanul. – Mi bajod van?

-          Csak ez! – húzta ki a zsebéből Niall azt a kis könyvet, amit a dobozban talált. Hozzávágta Harryhez.

-          Ez micsoda? – vette fel a srác a földről.

-          Leila naplója… - sziszegte könnyes szemmel Niall, mire Harry arca megnyúlt. A fejemben megszólaltak a vészharangok. Éreztem, hogy most ez egy olyan pillanat, amire majd ötven év múlva is pontosan emlékezni fogunk…