Én veled, Te vele, Ő velem...

Minden nő a szíve mélyén mindig kislány marad... 

Igen, itt vagyok megint. Hoztam részt bár kicsit rosszul esik, hogy nem nagyon kapok kommenteket, holott feltűnően sokan látogatjátok a blogomat. Szóval kérleeeeeek. Egy komment. Nem több:D Plíz. Nagyon boldoggá tesztek, és egész nap ti fogtok a fejemben járni. Köszönöm a megértéseteket. 

A mai rész inkább Mel édesanyjáról fog szólni. Tudom, mindig azt ígérem, hogy majd vicces lesz, meg minden, de bocsi. Ilyen volt a hangulatom. 

Szóval kedves olvasóim: kommentre fel!:) 

-          Pár perc múlva már Niall arcát figyeltem hálásan. Nála jobb barátot nem tudok elképzelni. Annyi mindent megtesz értem. Olyan önzetlen.

-          Köszönöm. – suttogtam a mélyen alvó fiúnak, majd csatlakoztam mellé az álmok világában.      

------------------------------------------

...Lou úgy nevetett… – Lou ne már…

-          Nagyot csalódtam benned. – hallottam körülbelül Ronnie sóhajtását negyvenedszerre.

-          De mondtam már, hogy hogyan volt és… - próbáltam kimagyarázni, de a fafejű bátyámat nem érdekelte.

-          Leszarom. Te ott dolgozol és nem egyetemi buliban vagy. Teljesen megörültél? Arra nem gondoltál, hogy az összes ismerősöd ezen fog csámcsogni?

-          Nem érdekelnek az ismerősök. – motyogtam kedvetlenül. Niall finoman megsimogatta a fejem tetejét.

-          Pedig nem ártana. A tesóidra nem gondolsz? Az ikreknek mutogatták a haverjaik a képeket. Szerinted nekik ez hogyan esett? Azóta is kérdezgetnek.

-          Nem akartam őket is belekeverni. – tényleg mérges voltam magamra.

-          Nagyon szépen és utoljára kérlek Mel, tartsd a távolságot tőlük. Belevisznek már másodszorra a hülyeségbe. Dolgozni vagy ott és nem barátokat szerezni.

-          De Ronnie ez nem ilyen egyszerű. – Zayn nyugtatólag küldött egy mosolyt az asztal másik végéről.

-          Mel ez volt az utolsó húzásod. Még egy baki és felmondasz.

-          Nem hiszem, hogy most olyan helyzetben vagyunk, hogy ezt megengedhetjük magunknak. – jegyeztem meg.

-          Akkor elmész takarítani kisszívem! – kezdett el kiabálni Ronnie, mire a hirtelen kiszűrődő zaj hatására a többi fiú is felkapta a tekintetét. – Az én húgom nem fog pornót nyomni semmilyen szennylapban, remélem elég világos voltam?! – annyira felhúzta magát, hogy kinyomta. Ilyenkor meg kell nyugodnia. Bátyám volt és mindig vigyázni akart rám. Nem féltett ő a szórakozástól, de azt nem szerette, ha veszélybe sodrom magam. A fiúk kíváncsian néztek rám.

-          Nagyon kiakadtak a szüleid? – nézett rám Harry együtt érzően. Én csak lesütöttem a szememet. Igen, a fiúk még mindig semmit sem tudnak a magánéletemről. Még Niall sem. Eszembe jutott, amikor múltkor a saját anyámtól kellett, hogy megvédjen. Néha úgy hiányzik anyu. Annyira rossz, hogy tulajdonképpen számomra mind a két szülőm halott. Pedig néha annyira jó lenne, ha anyu ugyanúgy tanácsot adna, mint régen. Lehet, hogy még arra is lenne ötlete, hogy hogyan érjem el Harrynél, hogy megkedveljen ÚGY.

-          Hé, miért sírsz? – hajolt közelebb Niall és puszit nyomott a homlokomra. Észre sem vettem, hogy könnyezek. Lehet, hogy terhes vagyok, vagy nem tudom, mi van velem, de mostanság túl sokat pityergek.

-          Nincsen semmi baj. – suttogtam, majd felálltam és átmentem a szobámba. Nem volt kedvem magyarázkodni. A fejemre húztam a takarót. Megint dedós kislánynak éreztem magam. De nem érdekelt. Szerintem minden nő a szíve mélyén mindig kislány marad. Halottam, hogy nyílik az ajtó halkan. Önkéntelenül is elmosolyogtam magam. Niall olyan édes. Igazi megértő barát. Az ágy nyikorgása jelezte, hogy valaki lefeküdt mellém. Mosolyogva kibújtattam a fejemet a takaró alól és egy nagy puszit nyomtam a vendégem szájára. A legnagyobb megdöbbenésemre Lou nézett vissza rám, akinek szintén elakadt a szava. Éreztem, hogy elvörösödök.

-          Ez aztán a meleg fogadtatás. Mindig is tudtam, hogy értem döglenek a csajok… - vigyorgott, mint akinek most jelentették be, hogy egy csokoládégyárat örökölt.

-          Ne haragudj… - dadogtam zavartan. – Azt hittem, hogy Niall vagy és…

-          Mi? Ti Niallel csókolóztok? – ült fel meglepve Lou nagy mosollyal az arcán, majd felpattant és elkezdett ugrálni az ágyon. – VÉGRE ÖSSZEJÖTETTEK! VAN IGAZSÁG! – majd lepattant mellém. – És hogy? Mikor volt az első csók? Mindent tudni akarok.

-          Lou. – vettem egy nagy levegőt, de a palinak be nem állt a szája.

-          Annyira klassz, hogy Niall végre elmondta neked, hogy fülig beléd zúgott. – elakadt a szavam.

-          Tessék? – most rajtam volt a meglepődés sora.

-          Beléd habarodott, mint Pista a szalonnába. – nézett rám Lou még mindig mosolyogva, de amikor meglátta az értetlen arcomat, lelohadt az arcáról a vigyor. – Nem tudtál róla? De akkor az előbb ez a… Mi volt?

-          Ez bonyolult. – ültem fel én is. – Niall szerelmes belém?

-          Hát. – Lou tanácstalanul megvakarta a haját. – Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én utoljára az oviban csókoltam meg a barátaimat, azóta inkább csak a barátnőim érdemlik ezt ki. – ez a gyerek nem komplett. Hüledezve néztem rá, erre megint elvigyorogta magát. Szóval csak viccelt. Oké.

-          Azt hittem, hogy Harry vagy. – hazudtam. Újabb fordulat, Lou megint eltöprengett. Sokáig nézett rám komolyan, mire kinyögte.

-          Szerintem most te hazudsz.

-          Mert? – húztam el a számat. Lou megfogta a kezemet és megsimította.

-          Ugyan már… Hisz Niall nevét mondtad ki első meglepetésedben. Harry meg amúgy sem csókolózna veled. Mármint szándékosan, nem úgy, mint ma hajnalban.

-          Ezt te honnét tudod? – Lou nem engedte el a kezemet. Nagyon aranyos volt amúgy. Most teljesen úgy viselkedett, mintha Ronnie lenne.

-          Előbb Niall és Harry összeszólalkoztak. Megint.

-          Mi? Miért?

-          Amikor kimentél, Harry és Niall egyszerre álltak fel, hogy utánad jöjjenek. Harry szerint jobb lett volna, ha Niall engedi őt egyedül menni, de Niall megkérdezte, hogy esetleg a tűzoltó készüléket nem akarja magával vinni? Erre Harry totál kiakadt, és visszavágott, hogy neked már semmi bajod sincs vele, meg hogy ma hajnalban is átmentél, megbeszéltétek és te olyannyira nem haragszol, hogy megcsókoltad elbúcsúzáskor. Niall erre felpattant és sértődötten kirohant a szobából, Harry meg utána szaladt. Én meg gondoltam, hogy nem hagylak egyedül.

-          Édes vagy. – suttogtam. Niall mire sértődött meg? Lehet, hogy tényleg érez valamit irántam? De én erről miért nem tudok?

-          Mi van közted és Niall között? – kérdezte meg óvatosan Lou miközben oldalra billentette a fejét.

-          Barátság. Asszem.

-          Na, jó, most lehet, hogy köcsög leszek, de… - Lou beleharapott a szájába és láttam, hogy azon filózik, hogy folytassa-e. – Tegnap jöttem megnézni, hogy hogyan érzed magad, mármint, hogy magadhoz tértél-e már és… nos, elég érdekes pózban munkálkodott rajtad Niall.

-          Jesszus Lou! – kaptam a szám elé a kezem. – Te ránk nyitottál miközben…

-          Igen. – bólintott és próbálta visszatartani a nevetését. – Nyugi láttam már ilyet, sőt én is szoktam csinálni méghozzá istenien, csak eléggé meglepő volt és… Nem is tudom. – lenyelte a nevetését és inkább mosolyogva folytatta. – Niall viszont azt mondta, hogy nem történt köztetek semmi. Ezért próbáltam úgy színészkedni az előbb, hogy azt hidd, tőled tudom azt elsőre meg, hogy összejöttetek. De azért az érdekes, hogy a szex után fél órával már Harryvel hemperegsz.

-          Nem hemperegtem csak… - nyögve beletemettem az arcomat a tenyerembe.

-          Nyugi, nem ítéllek el. – emelte le a kezemet az arcomról. – Csak lehet, hogy jobb lenne, ha beszélnél róla.

-          Niall tényleg… szóval tényleg bejövők neki? – nem akartam, hogy azt mondja, hogy igen.

-          Hát. Én már nem tudom.

-          De az előbb… Az előbbi is csak színészkedés volt?

-          Igen. – vágta rá Lou, mire megkönnyebbültem. Niallt imádom, de nem úgy.

-          De akkor mire sértődött meg?

-          Ezt tőle kéne megkérdezned. – adott puszit a kézfejemre. – De te is tartozol egy történettel. Miért szexelsz a barátommal?

-          Csak… megvakarta ott ahol más nem tudta. – Lou felnevetett. Nem csodálom. – És azt beszéltük meg, hogy ez csak amolyan barátok közti dolog. Hogy segít nekem. – elvörösödtem. Lou úgy nevetett… – Lou ne már…

-          Bocsáss meg. – emelte fel a kezét, de még mindig röhögött. -  Remélem, engem nem akarsz ilyen baráti szívességre megkérni. Mert sajnos El ezt nem díjazná. Inkább kapsz egy vibrátort.

-          Lou… - hajtottam le a fejem szégyenlősen.

-          Nyugi, mondtam már, hogy nem ítéllek el. Csak ez olyan poén. Minden fiú álma ez, hogy egy szexi csaj ilyen jellegű kérést kérjen tőlük.

-          Szexi vagyok? – csodálkoztam el.

-          Te ezt komolyan nem érzed? – húzta fel a szemöldökét. – Persze, hiszen ronda csajt nem engedtük volna, hogy Paul felvegyen. Te ízig-vérig nő vagy, annak az összes előnyével és hátrányával. És igen, szexi vagy. Nekem elhiheted. Elég finnyás vagyok ezen a téren. – tette hozzá tetetett komolysággal. Megmosolyogtatott.

-          Miért ilyen nehéz ez az egész? – nyögtem fel, és az állam alá húztam a térdeimet.

-          Szép a bugyid.

-          Köszi. – komolyan nem értem, hogy miért veszekszik rajtam Niall és Harry. Már a múltkor is fura volt az a lekváros dolog, most meg ez… De én érezném, hogyha Niall szerelmes lenne belém… Sőt! Most jut eszembe, hogy van egy csaj aki tetszik neki, csak az egy másik fiút szeret. Ennyi. Elmosolyogtam.

-          Na? Újabb perverz titok? – lökött meg játékosan Lou.

-          Nem. De most már tudom, hogy tényleg nem tetszem Niallnek, és tényleg csak barátnak tekint. Hál istennek.

-          És ezt miből kockáztad ki? – kuncogott fel Lou.

-          Azt mondta nekem a múltkor, hogy tetszik neki egy lány, de a lánynak nem merte még elmondani, mert a lány egy másik fiúba habarodott bele. – győzedelmesen néztem Loura, aki egy kicsit cinikusan mosolygott rám.

-          Mi az?

-          Csak annyi, hogy neked még a butaság is jól áll. – azzal egy puszit nyomott a homlokomra. Most mi van? – Kezdj el pakolni. Megyünk haza! Repülővel. Végre…

-          Rendben van. – valahogy nincs kedvem hazamenni Ronniehoz. De muszáj lesz.

-Nehéz az élet két fiúval Melanie? Én csináltam már egyszerre négy lánnyal is...

-          Niall, kérlek… - könyörgőn néztem a fiúra, mire az rám nézett. Igaz, teljes elutasítással, de mégis csak rám nézett. – Nem értem, hogy miért haragszol…

-          Azért, mert hagyod magad megalázni. Harry kis híján leütött és te fittyet hánysz rá és azonnal bújsz hozzá. – a fiú finoman hátrébb lökött, hogy odaférjen a tükörhöz. Igen, a repülőgép férfimosdójában kucorogtunk. Csak itt tudtam elérni, hogy Niall meghallgasson.

-          De ez téged miért zavar? – tettem csípőre a kezem, mire Niall dühösen hátrafordult.

-          Mert sokkal jobbat érdemelnél, mégis ragaszkodsz ahhoz, hogy rosszat kapj.

-          Harry igenis…

-          HARRY MÁST SZERET. – hangsúlyozta ki a szavakat. – Megígértem, hogy segítek megszerezni neked, nem? Harry akar a lány után futni, különben a könnyű prédát nem tekinti barátnőjelöltnek, hát nem érted?

-          De miért vagy dühös? – rosszul estek a szavai. Talán mégsem kellett volna az első adandó alkalommal odadobni magam Harrynek.

-          Mert rosszul esik, hogy látom, hogy szenvedsz. – suttogta a fiú miközben a szeme szomorúvá vált.

-          Niall… - nagyot sóhajtva leültem a vécére. – Annyira elegem van ebből az egész témából. Én csak jól akarom érezni magam. De olyan nehéz, már azt sem vágom, hogy mi van. Érzel valamit irántam?

-          Tessék? – jött zavarba. Most miért?

-          Szeretsz engem? – néztem a szemébe. Niall állta a tekintetem.

-          Nem. – mondta végül. Felsóhajtottam.

-          Ennek örülök, mert téged nagyon nem akarlak szenvedni látni.

-          Aha. – fordult meg és tovább nézegette magát a tükörben.

-          De akkor mit csináljak?

-          Ne hagyd, hogy Harry ennyivel megússza. Hadd teperjen egy kicsit. Nő vagy Mel. Egy nőért mindig harcolni kell, még akkor is, ha nem vagyunk belé szerelmesek.

-          Ez édes. – öleltem meg mosolyogva. Visszaölelt. – Ígérd meg, hogy nem veszekszünk ezen. Kérlek.

-          Jó rendben. Csak ne hagyd magad Melanie. – fúrta bele a fejét a nyakamba.

-          Úgyis itt vagy, hogy megvédj. Olyan vagy mintha a bátyám lennél.

-          Igen. A bátyád. – suttogta halkan.

-          Gyerekek dugtok éppen, vagy most már bemehetek? – hallottuk meg Harry hangját a túloldalon. Éreztem, ahogy Niall megfeszül.

-          Nyugi. – suttogtam miközben a mellkasára tettem a kezét. Semmi értelme, hogy a fiúk miattam összekapjanak. Gyorsan kinyitottam az ajtót.

-          Bocsi. – néztem rá bocsánatkérően, mire Harry elmosolyodott.

-          Rád soha sem tudnék. – olyan szívdöglesztően mosolygott. A válla hanyagul az falnak volt támaszkodva és szemtelenül végig mért. Azt hiszem elpirultam. Talán mégis csak hatott a csók hajnalban.

-          Ja, hogy nálad a szeret kimutatása annyiból áll, hogy fogsz egy tűoltókészüléket, és bumm. Megnyerő. – jegyezte meg cinikusan Niall, mire én óvatosan megmarkoltam a tökét, jelezve, hogy el ne rontsa a végre kialakult flörtömet Harryvel. Éreztem, ahogy a szöszi megrándul.

-          Melanie, nincs kedved mellém ülni? Szeretnék megmutatni neked egy verset. Ma hajnalban írtam a csók után. - folytatta Harry figyelembe se véve Niall beszólását. Én teljesen elvesztem. Írt nekem egy verset? És Cintia? Ilyen gyorsan? Vagy ez most mi? Harry továbbra is a szemembe fúrta a tekintetét. Teljesen zavarba jöttem.

-          Melanie marad mellettem, mert szeretném, ha elmondaná mi a véleménye az új dalról, amit írtam. – kotyogott közbe Niall. Mindjárt eltöröm a tökét a szerencsétlennek, de tovább makacskodott. Eszembe jutott, hogy mit mondott az előbb. Hagynom kéne, hogy Harry teperjen utánam. De ez most egy soha visszatérő alkalom! Ha most elhalasztom, akkor egy banyának fogja csapni megint a szelet.

-          Ugyan már. Mel jobban szeretne egy kicsit levegőhöz jutni, nem édes? – mosolygott rendületlenül a fürtös herceg. Niall hirtelen kipattant mellőlem és lekevert egy hatalmasat Harrynek. Mire észbe kaphattam a két fiú egymással hempergőzött a földön. Paul odarohant és szétszedte őket.

-          Mi a fene van veletek? – üvöltötte.

-          Csak Niall nem engedett be maga elé a mosdóba. – vágta rá Harry.

-          Igen, mert már majdnem bepisiltem. – nyögte ki Niall. Az egyiknek az orra vérzett, a másiknak a szája. Paul még mindig a nyakuknál fogva tartotta a fiúkat. Rám nézett villámló tekintettel.

-          Igaz ez?

-          Nincs közöm hozzá . – emeltem fel a kezemet és elléptem mellőlük. Az út további részben inkább Lou mellett ültem.

- Kinek számítok én valamit? 

Fáradtan kerestem a kulcsomat. Odabent vár egy jó kis beszélgetés Ronnieval. De várom… Remélem, érzitek az iróniát. Az igazság az, hogy semmi másra sem vágyom, csak egy forró fürdőre és kiráz attól a hideg, hogy holnap reggel kilenckor megint mehetek be a fiúkhoz. Miközben lépkedtem fel a panel főbejáratához vezető lépcsőn egy alakot pillantottam meg a sarokban. Nagyon ismerős volt… remélem, hogy…

-          Anya? – suttogtam miközben közelebb léptem ahhoz az embermaradványhoz, akit évekkel ezelőtt a legjobban imádtam a világon. Lágyan félretoltam a haját. Tényleg anya volt az. Az arcán a kosz teljesen rászáradt. Bár a szeme csukva volt mégis látszottak a karikák a szeme alatt. És tessék. Megint sírok. Dacosan felálltam, és hátrafordulva felnéztem a már lenyugodóban lévő napra. Miért segítsek neki? Ő tehet arról, hogy ide került.

-          Mindenki másképp gyászol. – hallottam meg a bátyám hangját mögülem. Megfordulva együtt érző szemekkel találtam szembe magam. – Gyere ide. – nyitotta szét a karját. Hálásan belebújtam, mint egy kiscica. Ronnie csak szorosan ölelt. – Gyere. Vigyük be a kórházba.

- Mégy egy menetet, hölgyem? De előtte bekapok még valamit...

Szórakozottan játszottam a kávéspohárral, amit az előbb vettem az automatánál. Nekitámasztottam a fejemet a csempének. Ronnienak el kellett mennie. Maradni akart, de valami közbejött. Tényleg fontos lehetett, mert tudom, hogy soha nem hagyna itt egyedül ilyen állapotban.

-          Miss Gerson? – fogta meg egy idősebb orvos kedvesen a vállamat. Kinyitottam a szememet és lassan felálltam. – Az édesanyja…

-          Az ott nem az anyám. – közöltem vele. – Valaha az volt, de számomra halott.

-          Nos, akkor az a hölgy, akit a bátyjával behoztak elég súlyos alkoholmérgezést kapott, továbbá teljesen legyengült a kint töltött időszaknak köszönhetően.

-          Vagyis?

-          Az édesanyja, ha akár még egy órát kint marad a hidegben, nagy valószínűség szerint belehal, annyira legyengült az immunrendszere.

-          Szuper. – sóhajtottam, majd beletúrtam a hajamba. – Mit kell tennünk?

-          Először is, körülbelül egy hétig tart, amíg rendbe jön a gyomormosás és a gyógyszerek után. Utána ajánlanánk egy rehabilitációs központot és…

-          Már volt ott. – vágtam közbe. – Nem használt.

-          Azt ajánlanám, hogy amikor az édesanyja felébredt beszéljen vele. Szüksége van rá, akármennyire is nem mutatja ki.

-          Na persze. – morogtam fáradtan. Az orvos csak elnézően mosolygott.

-          Jelen pillanatban viszont azt tanácsolnám, hogy most menjen haza és pihenje ki magát. Még csak az kéne, hogy maga is ágynak essen.

-          Tökéletesen igaza van. – bólintottam automatikusan. A doki megfordult, hogy elinduljon. – Hé, doktor úr. – szóltam utána. – Köszönöm.

-          Nincs mit. – mosolygott. Én újra lerogytam a székre és a kezembe temettem az arcomat. Itt helyben álomba zuhantam volna. Ekkor éreztem, hogy valaki mellém ült. Felnéztem. Annyira megörültem, amikor megláttam. Most tényleg rá van szükségem.

-          Mit keresel itt? – suttogtam.

-          A kórház előtt sétáltam, amikor láttam, hogy bejöttetek ide. Gondoltam jól esne most egy kis támogatás.

-          Jó sokáig tartott, amíg megtaláltál. – mosolyogtam szelíden.

-          Mert hoztam neked egy kis kaját. – emelte fel a jellegzetes McDonald’s zacskót. – Nem nagyon ettél ma, eltaláltam?

-          Óh, szóval a bunyó után tudtál erre is koncentrálni? – csipkelődtem, miközben elvettem a kaját.

-          Ki az a nő, akit behoztatok? – dőlt hátra a fiú.

-          Hosszú történet. – vontam meg a vállamat.

-          Van időm.

-          Nem akarlak ezzel fárasztani. – ráztam meg a fejemet.

-          Pedig a barátok nem titkolnak semmit sem egymás között.

-          Niall…

-          Melanie. Szeretnék közelebb kerülni hozzád és megfejteni. De nem engedsz. Pedig már ruha nélkül is láttalak. – hajolt előre miközben a kék szemeivel az enyémeket fürkészte.

-          Miért akarsz megfejteni? – húztam fel a térdemet.

-          Olyan vagy, mint egy kiscica. – mosolyodott el. – Látszik, hogy valaki vagy valami régen megsebzett és ezért nehezen fogadod bizalmadba az embereket. Építettél magad köré egy falat. – finoman elsimított egy rakoncátlan hajszálat a fülem mögé.

-          Ő az anyukám. – hajtottam le a fejemet. Niall nem szólalt meg, de amikor felnéztem ugyanolyan lágyan nézett rám. Így hát beleavattam őt a szomorú történetembe.        

- Ha küldünk puszit is, írtok Netykének egy kis kommentet?

------------------

Remélem azért élveztétek:) Na, komment? Csók, puszi Nety voltam:) XoXo