Én veled, Te vele, Ő velem...

A legnagyobb ellenségekből lesznek a legnagyobb szeretők... - törvényszerű a dolog?

Üdvözlet minden kedves olvasómnak;) Hogy miért van mostanában gyakran rész?:D Rossz volt az internetem, így volt időm a ZH-ra való felkészülések helyett nektek írni. De most már jó a net, szóval már senki sem tud megakadályozni abban, hogy felrakjam nektek a friss részt:)) Kivéve persze, ha most lesz áramszünet. Nos, az dühítő lenne. 

A mai fejezetben a játék lesz előtérben. No, persze nem az a játék, ami alatt a gyerekeknek szánt holmikat értjük, hanem olyan játék, ami a kapcsolatokban áll fel. Trükközés, szenvedés, nyerni akarás...:) Természetesen ebben a játékban a nők jobbak, de azért inkább győződjetek meg erről ti magatok is. 

Hú, ez baszott mély monológ lett:DD Bár nem illendő csúnya szót használni a bevezetésben...:D 

Röviden-tömören: Mel csatája anyukájával, Harryvel és egy a történetünkben egy új fontos szereplővel. Zayn pedig a tegnapi randevú után igen csak letörten... 

Na szóval? Mire vártok?:)   

-          Tudom. – suttogta vissza. – De egy nap rájössz, hogy a mesebeli herceg sokszor a patakból ugrik elő és nem a ló hátán érkezik. És majd onnan fogod tudni, hogy megérkezett, hogy a szíved dobbanása kihagy egy pillanatra és örökké azt akarod, hogy abban a pillanatban legyetek csak ti ketten…

--------------------------------------------------------

- Nekem még a fogam is finom... Megkóstolod? 

-          Ezt te nem érted. – válaszolta gyenge hangon. Ideges lettem. Ronnie elzavart otthonról. Mármint nem szándékosan, csak megint elővette a hisztis oldalát, amit reggelente nem nagyon díjazok… Tekintve a tegnap estét. Ma elég a fiúkhoz, csak délután bemennem. Úgyhogy most itt vagyok.  

-          Akkor elmagyarázhatnád. – vágtam rá. – Lily.

-          Szépen kérlek, ne hívj így. – suttogta könnyes szemmel, miközben rám nézett. – Az anyád vagyok.

-          Te egy senki vagy. – tromfoltam le. – Az anyám meg halt akkor, mint az apám.

-          Ez nem igaz. Tudom, hogy követtem el hibákat, de… - a keze óvatosan megkereste az enyémet. Kirántottam. – Szeretlek.

-          Ne mond ki ezt a szót. Azt se tudod mit jelent. – fordítottam el a fejem. Az anyám teljesen legyengülve feküdt ott az ágyon. Az arca beesett volt és a szemei alatt a karikák csak erősebbek lettek. Bár megfürdették, és nyomaiban emlékeztetett arra a gyönyörű nőre, aki az életem nagy részében a példaképem volt. Volt.

-          Ha nem tudnám, nem feküdnék itt. – az arcán legördült egy könnycsepp.

-          Ezt hogy érted? – szaladt fel a szemöldököm.

-          Annyira szerettem apádat, hogy ez lett belőlem. – újra a szemembe nézett. Nem bírtam tovább.

-          És mi? – pattantam fel. – Mi soha nem számítottunk semmit? Öt gyereket világra hoztál, hogy utána elhagyd őket? Milyen anya vagy te? Egy állat jobban vigyáz a kölykeire az ösztönei miatt! Egy senki vagy, és ha valaha is szeretted volna apát, mellettünk maradsz, ahogy ő akarta volna!

-          Kicsim…

-          Ne szólíts így! – kiabáltam toppantva egyet a lábammal. – Egy alkoholista hajléktalan vagy…

-          Ígérem, hogy megváltozok, befekszem a… - vágott közbe kétségbeesetten. Mind szép és jó lett volna, ha ez a párbeszéd nem 325-re ismétlődött volna meg. Az elmúlt évek rádöbbentettek arra, hogy egy alkoholistának van a legrosszabb lelkiismerete, amikor józan.

-          Gyűlöllek, hát nem érted? – hajoltam fölé hunyorítva. A hangom remegett a méregtől. Anya szeme elé kapta a kezét és hangos zokogásban tört ki. Aljasnak éreztem magam, pedig nem nekem kéne így éreznem. Ekkor egy meleg kéz átölelt hátulról. Az illat…

-          Niall… - suttogtam és a fiú nyakába fúrtam magam.

-          Szerintem jobb lesz, ha most magára hagyjuk az édesanyádat. – megpróbált biccenteni felé, de anya megfordult a másik oldalára, hogy ne lássa, ahogy sír.

-          Ő nem az anyám. – néztem rá dacosan, majd kimentem. Mint mentem? Menekültem. A következő pillanatban már azon kaptam magam, hogy a kórház előtt támaszkodok a falnak és a levegőt kapkodom.

-          Ez miben segít? – lépett elém Niall komoran.

-          Micsoda? – néztem rá értetlenül.

-          Szerették egymást. Anyád nem tudta feldolgozni és hibát követett el.

-          Otthagyott… - mondtam nyomatékosan a szót és közelebb mentem Niallhoz.

-          Tudom. De szerintem komolyan változni akar.

-          Mindig ezt mondja, ugyanígy. Régebben bedőltem neki, de soha többet. Neked sem kéne naivnak lenned. – húztam fel cinikusan a szemöldökömet.

-          Szüksége van rád. – fogta meg finoman a karomat Niall.

-          Az anyámnak két üveg vodkára van szüksége. – sziszegtem az arcába.

-          Mellette kell állnod. – makacskodott Niall. – Segítek neked. Melletted leszek, és együtt segítünk anyukádnak.

-          Tényleg nem érted? – léptem hátra csalódottan. – Utálom őt.

-          Dehogy utálod. – mosolyogta el magát tétován a fiú.

-          Mert te már csak tudod… - horkantottam fel. – Végül is, egész életben szerető család vett téged körül és maximum az volt a nagy dráma, ha nem adtak neked vacsorát büntetésből… Az én életem az elmúlt években… - elcsuklott a hangom, ahogy megrohamoztak az emlékek. Niall közelebb lépett és megölelt. El akartam magamtól lökni, de jól esett. Belesimultam az erős karjai közé, mintha egy kiscica lennék. A keze a hajamat becézgette. Persze, hogy az idő is kedvezzen a kedvemnek, elkezdett esni az eső. Megint begöndörödök…

-          Engedd meg, hogy segítsek… - suttogta lágyan.

-          Ebben az ügyben nem kérem a segítséged! – toltam el magamtól a fiút. – Bármi másban szívesen osztozkodom veled, de ezt a témát hanyagoljuk!

-          De Melanie…

-          NEM! – vágtam rá. Niall furcsa fénnyel a szemében vizsgált engem, de végül felsóhajtott.

-          Legyen, ahogy akarod. Viszont mennünk kéne, mert elkésünk. Hívok taxit.

-          Nem kell. – vontam vállat, miközben az eső egyre jobban rákezdett. – Közel van az iroda. Inkább gyalogolok. De te menjél csak nyugodtan…

-          Dehogyis. – mosolyodott el. – Veled megyek. Kíváncsi vagyok, mikor változol át sellővé. – bökött meg játékosan. Nem tehettem róla, de elmosolyogtam magam. Niall szó nélkül átkarolta a vállamat és úgy mentünk tovább. Ami a legcsodálatosabb volt senki sem vett minket észre a nagy rohanásban. Mi voltunk azok a bolondok, akiket nem zavart, ha agyon áztatott minket az eső…

- Pedig Berrie még a tükrömet is megkaphatta volna... 

-          Öö, Niall nem tudom, hogy tudod-e, de ott egy kicsit vizes vagy. – mutatott Lou az agyonázott Niall pólójára, aki felnevetett.

-          Csak leteszteltem magam. És képzeld vízálló vagyok!  - nevetett édesen.

-          Az szupeeeer. – vigyorgott Lou miközben hátba vágta, majd rám nézett.

-          Na és te megbuktál a vizsgán?

-          Később Lou. – sóhajtottam. – Most nincs kedvem. – azzal leültem Harry mellé a kanapéra.

-          Tönkre teszed. – nézett rám utálkozóan Harry. – Átáztatod.

-          Majd megszárad. – vontam vállat.

-          Ja, hogy csak ennyi? Végül is, te a dolgok tönkre tevésében vagy profi, nem Melanie? Vagy kapcsolatokéban…

-          Befognád végre? – csaptam mérgesen a combomra.

-          Kilépnél végre?  - vágott vissza az a srác, aki a szívemben egy igen előkelő helyet foglal el. Dacosan farkasszemet néztem vele. Az egész teremre súlyos csönd telepedett. Harry nem kapta el a tekintetét, nekem meg nem volt kedvem veszíteni.

-          Csak én érzem úgy, vagy most tényleg van egy kis feszültség? – próbálta Lou viccesedéssel megtörni a kínos szituációt, de nem jött össze. Ekkor lépett be Paul.

-          Még nincs vége. – fordult el Harry. Közelebb hajoltam hozzá.  

-          Nem fogom engedni, hogy bármikor is véget érjen. – suttogtam a fülébe. Harry csak mérgesen visszanézett. Nekem furcsamód kezdett tetszeni a játék. Hisz végül is a legnagyobb ellenségekből lesznek a legnagyobb szeretők, nemde? Na, tessék, már megint a szexen jár az eszem. Ajj, olyan rossz vagyok.

-          Hülyék vagytok? Fel akartok fázni? – nézett rám és Niallre Paul úgy, mintha elmebetegek lennénk. – Nyomás átöltözni! – Mi csak szó nélkül felpattantunk és átnyargaltunk a styles szobájába. Nem volt itt, de legalább a ruhák megvoltak. Még mindig néma csöndben válogattunk a ruhák közül, amikor Zayn becsörtetett.

-          Niall… beszélnem kéne Melanieval. – Niall kérdőn nézett rám, majd vállat vont és felkapott pár ruhát.

-          Majd odabent találkozunk. – azzal kisétált. Csak most vettem észre, hogy milyen rossz állapotban van Zayn. Az arca teljesen beesett volt és szomorú.

-          Mi történt? – léptem közelebb hozzá és finoman megérintettem a mellkasát. A fiú csak lehajtotta a fejét.

-          Szórakozott velem. – nem értettem.

-          Kicsoda?

-          Hát Berrie… - hirtelen eszembe jutott a levél, meg a találka, meg úgy minden.

-          Lekoptatott?

-          El se jött. – nézett fel rosszkedvűen, majd felmászott a kanapé tetejére és ráült. Én lehúztam a gatyámat és felvettem egy szoknyát, amit ott találtam. Már csak egy felső kellene…

-          De miért nem?

-          Ha én azt tudnám. – vont vállat flegmán. – Biztos ő is csak a szokásos libacsaj. Vagy nem tudom. – megdörzsölte a szemét. – Még soha sem vártam egy lányra sem ennyit. Érted, már ott voltam négykor álruhában meg minden, de semmi. Kilencig maradtam aztán eljöttem.

-          Öt órát vártál rá? – mosolyogtam el magam. Kezd egyre szimpatikusabb lenni ez a csaj. Valószínű megleckézteti őméltóságát, amiért pucéran kergetett egy csajt a címlapokon.

-          Igen, de ez nem hiszem, hogy olyan vicces. – morogta dühösen, majd a lábát kezdte el figyelni. Én gyorsan felkaptam egy blúzt és egy pulcsit, majd közelebb léptem hozzá.

-          Dehogy találom viccesnek. Azt viszont igen, hogy itt nyavalyogsz anélkül, hogy becsatlakoznál a játékba.

-          Mi van? – nézett rám úgy, mint egy eszelősre.

-          Berrie valószínűleg csak meg akarja tudni, hogy tényleg komolyan gondolod-e a flörtölést, meg ezeket a dolgokat. Nyilvánvalóan ő is ott volt tegnap és téged figyelt. Kíváncsi volt, hogy mennyit áldozol rá.

-          És mi van, ha nem? Egyszerűen csak szórakozik?

-          Ne legyél már ilyen kishitű Zayn. Egy lány szereti, ha egy herceg legyőzi érte a hétfejű sárkányt. Én is tuti ezt csináltam volna, főleg a címlap után.

-          Ez egy próba volt? – rakta össze egy kissé lassan a dolgokat az én zseni arab hercegem.

-          És szerintem lesz még próba. – kacsintottam rá. – De talán ezért a csajért megéri.

-          Szerintem is. – futotta el végre egy mosoly az arcát. – Remélem, hogy igazad van.

-          Olyan biztos ez, mint a havi női baj. – nyújtottam ki a nyelvemet incselkedve, mire Zayn már felnevetett. Én vele nevettem. Nem volt túl sok mosolyogni való az életemben, de nem akartam velük foglalkozni. Egyszerre csak egy probléma. És aki jelen pillanatban előttem tornyosul: Harry…

- Ebből nem kapsz Melanie... Ez csak Cintiáé! 

-          Mi a fenét akarsz? – dohogta egy zöld arcú szörny. Nos, első ijedtség után rájöttem, hogy a zöld szín az arcpakolásnak köszönhető és alatta rejtőzik valahol az a nő is, akit a szívem legmélyebb bugyraiból utálok. Szemtől szembe magával az ördöggel álltam szemben, aki hempereg a pasimmal. A leendő pasimmal. Aki hazugságokat sugdoss a leendő férjem fülébe, akitől majd lesz egy kisfiam és egy kislányom. Meg egy közös cica is, meg pónilovak. Igen, szeretnék lovakat. Szerintem megnyugtatják az embert és olyan szépek. Igaz, akkor azt jelentené, hogy ki kellene költöznünk Londonból. Nos, Harryt a munkája ide köti, szóval valami Londonhoz közeli helyet választanánk… Egy kis vidéki paradicsom… na de egy kicsit elkalandoztam. Először is ki kell iktatni egy kis bibit. A bibi szó itt Cintiát jelöli. De a bibit én mindig lekaparom, szóval…

-          Neked is szép napot! Én is jól vagyok köszönöm! – mosolyogtam hamiskásan, majd határozott léptekkel elléptem mellőle és kényelmesen elhelyezkedtem a heverőre.

-          Mondanám, hogy érezd magad otthon, de nem akarom, hogy bekoszold a nappalimat. – gyilkos mosollyal ült le velem szembe. Érti a játékot. Hiába, ő is Éva lánya…

-          A család? – mosolyogtam rendületlenül.

-          Ó, gyerekek külön foglalkozáson, a férjem pedig üzleti úton. – kacsintott. – Kávét?

-          Igen, két cukorral és sok tejjel. – húztam fel a szemöldököm. Cintia odabiccentett az ajtóban álló szobalánynak, aki azonnal elrohant a konyhába.

-          Nos, miben nem segíthetek? – tette keresztbe a lábát. Igazán elbűvölő volt a zöldséges-maszkban.

-          Harryt is ilyen fejjel szoktad kényeztetni? – böktem a feje felé.

-          Ó, nem. Az ilyen fej azért kell, hogy Harry sose szeressen ki belőlem a végeredményt látva. Mindjárt leírom neked, hogy mi a keverék neve, rád is rád férne. – tette hozzá tetetett aggódással.

-          Köszönöm, de majd ráérek aggódni, ha a botox már tönkre tette az arcomat. – vágtam vissza. – Azért vagyok itt, hogy megkérdezzem, mi a célod ezzel az egész spiclis dologgal?

-          Milyen ,,spiclis”? – nézett ártatlanul.

-          Harry elmondta aranyszívem, hogy te azt állítottad, hogy én küldtem rátok az újságírókat, és hogy beépített tégla vagyok.

-          Harry biztos tévedett. – mosolygott értetlenül. De láttam a szemén, hogy hazudik. Sőt. Direkt túljátszotta a szerepét, nehogy véletlenül is elhiggyem, amit mond. Cintia felállt és odalépett egy gyönyörű üveg tálka elé majd finoman elkezdte lehúzni a maszkot a vizes keze segítségével. Tulajdonképpen gyönyörű nő ez a Cintia. Egy lehelet vékony selyem köntös volt rajta, így tisztán lehetett látni a hosszú, kellemes barna combjait. A haja védelmező fátyolkén borult rá a hátára és körülbelül olyan selymes volt, mint a rajta lévő köntös. A szeme gyönyörűen világított az arca közepén. De utálom. Mindjárt hozok egy fűnyírót oszt átmegyek a fején. Akkor már nem lesz ilyen szép.

-          Miért mondod ezeket rólam?

-          Nem mondok semmit kedvesem. – nézett vissza mosolyogva, miután már leszedte a maszkját. Smink nélkül is tökéletes bőre volt. Határozottan közelebb lépett. – Unom már, hogy folyamatosan Harry körül sertepertélsz. Mikor érted már meg, hogy egy ilyen fiúnak nem kell egy olyan liba, mint te? Láthatóan még öltözködni sem tudsz rendesen. Meg a hajad… mintha egy bokor lenne. – vihogott fel, nekem meg összeugrott a gyomrom. Összehunyorította a szemét. – Adok egy tanácsot édesem. Maradj távol tőle, különben pokollá teszem az életed! – tette harciasan a csípőre a kezét. Nagyot nyeltem.

-          Ha pokollá teszi, akkor magammal rántom, mert maga pályát tévesztett. Megpályázhatná a pokol királynője címet. – az arcunk pár centiméterre volt egymástól. Körülbelül úgy nézhettünk ki, mint a vicsorgó kutyák.

-          Takarodj a házamból. – adta ki az utasítást.

-          Örömmel. – indultam el, majd az ajtónál megfordultam. – Csak azért jöttem, hogy bemutatkozzam. Úgyis olyan sokat fog még rólam hallani. – mosolyogtam, majd kilibbentem. Vettem egy nagy levegőt. Ez a Cintia nem könnyű falat. Ahogy elsétáltam a házuk előtt és befordultam a bokornál a nagy szétszórtságomnak köszönhetően leesett a táskám.

-          A fenébe. – hajoltam le, ám ekkor egy autó leparkolt a ház elé. Kíváncsian leskelődtem a bokor mögül, ekkor nagy megrökönyödésemre Harry szállt ki belőle. Sietős léptekkel felsétált a lépcsőn és becsöngetett. Cintia nyitott neki ajtót. Ami ez után következett sokkal rosszabbul esett, mint az a tény, hogy híztam két kilót. Szenvedélyes csókban forrtak össze. A kezemben volt a telefonom. Három másodperc és a kezemben volt az a bizonyíték, amivel tönkre tehettem Cintiát.      

-Utálom, ha kevés kommentet kap Netyke. Legyetek már jó arcok és biggyesszetek oda valamit. 

Köszi, örök láv meg minden...

---------------------

Oups. Melanie minden eszközt bevet azért, hogy Harry szíve csak az övé legyen. Nem túlzás ez egy kicsit? Csók, puszi Nety voltam:) XoXo