Én veled, Te vele, Ő velem...

Súlyos titkok

Vasárnap van, így itt a friss rész:)) 

A mai részben gyakorlatilag egy fontos beszélgetésre kerül sor két szereplő között, aminek már régen meg kellett volna történnie. Illetve a végén az egyik főszereplőnk egy hatalmas titkot árul el Melanienak. 

Vajon mi lehet az? 

 

Előző részekben történt: 

 

 

-          Apa… Apa él. – dadogtam. Zayn felvonta a szemöldökét.

-          Honnan veszed?

-          Láttam. Egy szobában. Most az előbb. – összevissza mutogattam. Zaynnek nem kellett megszólalnia. El tellett még pár másodperc, amikor rájöttem, hogy csak egy álom volt. De mégis láttam őt… Az apukámat. Annyira életszerű volt. (Melanie)

------------------------

-          És Leilával legalább beszélhetek? – emeltem fel a kezemet megadva magamat.

-          Nem akar látni. Úgyhogy leszel szíves békén hagyni a családunkat. Már elég fájdalmat okoztál. – a szeme hirtelen könnyes lett. Én lepődtem meg a legjobban, hogy ennek a nőnek vannak érzései.

-   De Tobynak sikerült begyógyítania, vagy nem? – folytattam habozva a kérdezősködésemet. Muszáj kicsikarnom belőle információkat. Én nem Leilára, hanem Tobyra gyanakszom, de a többiek ellentmondanak nekem. De Leila nem lehet Mr. Anonim. Ahhoz túl ártatlan.

Tobyval már másfél éve nem találkoztam. – a nézése nagyon hideg volt.   

------------------------

-          Sikerült Mr. Anonim terve. Nyilvánosan leckéztet meg bennünket.

-          Szerinted ezt akarta elérni?

-          Egy pszichopata, Mel. A pszichopaták meg már csak ilyenek.

------------------------

-          Elfelejtettél védekezni. – horkantott fel Niall, majd megfordulva farkasszemet nézett velem. – lehet, hogy még nem késő, hogy közöljem veled… Ha így folytatod, kurva szar anya leszel, Melanie. – azzal elsétált. Nem tudtam megszólalni. Éreztem, hogy sírok. Hogy mondhat ilyet? Hogy alázhat meg folyamatosan így? Miért nem érzi, hogy szeretem?

------------------------

-          Melanie? – hallottam meg egy rekedtes, elgyötört hangot. De ezt a hangot ismerem…

-          Harry. – fordultam meg ledöbbenve. Szinte sokkolt a látvány. Harry nagyon rossz állapotban volt. Látszik, hogy napok óta be van zárva ide. De ez a szag elviselhetetlen. Viszont most csak annyi jutott el a tudatomig, hogy a kis göndör él. Bár ki tudja meddig.. 

------------------------

 

*Zayn: - Igen, ezt elszúrtam, nem is kicsit. De én már kezdek sejteni valamit...

Niall szemszöge:

 Végig rohantam a kórház folyosóján. Már rég nem kaptam levegőt, de nem érdekelt. Hogy lehettem ennyire barom? Ha itt vagyok mellette, akkor még mindig itt lenne… Mel szobája előtt rengeteg ember volt. Rendőrök, nyomozók rohangáltak összevissza. Bent a szobában ült az egyik legjobb barátom nyúzottan Mel ágyán. A szeménél egy jókora monokli volt. Hannah mellette telefonált.

-          Hol a fenében van Melanie? – dörrentem rá hangosan, mire Zayn majdnem lefordult ijedtében az ágyról. Hannah csak mérgesen nézett rám, majd odébb húzódott. 

-          Tesó, ne haragudj én… - emelte fel a kezeit, de én megragadtam a pólóját és neki nyomtam a falnak dühösen.

-          Csak annyira kértelek, hogy vigyázz rá! Hogy ne mozdulj el mellőle, tarts távol tőle mindenkit és…

-          Niall, azonnal álljon le! – éreztem Hannah kezét a vállamon. Rá se hederítettem.

-          Hirtelen jött a hapsi és vagy öt méter volt. – hadarta Zayn. – Villámgyorsan leütött egy ütéssel! Aztán az ágy alatt ébredtem.

-          Akkora egy barom vagy! – sziszegtem, mire Hannah megunta a közjátékot.

-          Most már elég lesz! A legjobbakkal is megesik néha, hogy lankad a figyelmük. Mr. Anonim úgy döntött, hogy kivár.  – nézett mélyen a szemembe, de nem tudott lehiggasztani. Legszívesebben őrjöngtem volna, de tudtam, hogy az nem segít. – Hallja, amit mondok? Szándékosan ez volt a taktikája. Zayn napok óta őrködött a barátnője mellett. – nyomta meg szándékosan Zayn nevét. Mintha provokálni akarna, hogy nem én vigyáztam a tulajdon barátnőmre.

-          Most hibáztatni akar? – vontam fel a szemöldökömet vicsorítva.

-          Akinek nem inge nem veszi magára. – vágott vissza a lány, mire felfortyantam.

-          Szerintem meg maga ne szóljon ebbe bele, Hannah. Nem tudja, hogy miért csináltam ezt.

-          Igaza van. – bólintott kegyesen Hannah. – De akkor sem fogom eltűrni, hogy Zaynt hibáztassa. Nem ő a felelős ezért.

-          Akkor ki?

-          Azt próbálnám kideríteni, de maga a közjátékával feltart. Elnézést. – lépett tovább emelt fővel. Hüledezve vettem észre, hogy Zayn vigyorgott.

-          Mi olyan vicces?

-          Megnézném ezt a csajt domina jelmezben, ahogy helyre rak ostorral. Nyami. – röhögött fel. Megforgattam a szemeimet.

-          Én meg megnézném Melaniet még élve. – vágtam vissza csendesen, mire az arab fiú arcáról lelohadt a mosoly.

-          Niall, tényleg sajnálom én…

-          Nem a te hibád. – fojtottam bele a szót. – Nekem kellett volna itt lennem.

-          Te sem tudtad volna kivédeni.

-          Nem tudom. – zavarodtam össze, majd leültem Mel ágyára. Zayn mellém telepedett.

-          Egy dolgot nem értek. – szólalt meg váratlanul.

-          Mit? – fordultam feléje.

-          Miért pont Melaniet vitték el? – nem válaszoltam neki, pedig ez a kérdés izgat engem azóta, amióta felhívtak, hogy Melaniet elrabolták. Miért pont őt? Nem illik bele a képbe. Múltkor zavaró tényező volt Harry mellett az okés… De most? Eddig azt hittem, hogy nálam jobban senki sem ismeri ezt a történetet. Mégis most úgy érzem, hogy egy nagyon fontos kirakós darabka hiányzik.

-          Megkövezhetsz Niall, de… - szakította félbe a gondolataimat Zayn aggódó hangja. Felnéztem rá. A tekintete is olyan komor volt, mint a hangszíne. – van egy olyan érzésem, hogy Melanie valahogy kapcsolódik ehhez az egész dologhoz. Hogy ez a történet nem csak pár hónapja kezdődött el azzal, hogy Harry felcsípte abban a bárban. Melanie valahogy összefüggésben van a múltunkkal.

-          Miért vagy ebben ennyire biztos? – fordultam el zaklatottan.

-          Nem tudom. Mr. Anonim miért várna ennyit Melanie elfogására ilyen nagy türelemmel?

-          Talán mert tudja, hogy nekem ő a legfontosabb ezen a világon. – böktem ki.

-          Lehet. – bólintott Zayn. – És lehet, hogy azért is, mert valamiképpen Ronnienak is köze van ehhez a dologhoz. Mégis… mintha Mr. Anonim más miatt is el akarná tüntetni Melaniet.

-          Ez hülyeség. – morogtam.

-          Nagyon remélem, hogy neked van igazad. – sóhajtott Zayn lemondóan, azzal többet nem szólt hozzám.

 

*Harry: - Pedig szerintem igazán cukik lennénk együtt, nem gondolod?

Melanie szemszöge:

Remegve simultam neki az ajtónak és hüledezve néztem a nagyon rossz állapotban lévő fiút. Ő meg csak egykedvűen gubbasztott ott.  

-          Mi van rosszul áll a hajam? – futott át egy félmosoly az arcán, mire hirtelen láttam megint egy kicsit a régi Harryt visszatérni. De amint a mosoly abbamaradt, megint csak egy összetört fiút láttam ott.

-          Azt hittem, hogy bajod esett. – nézett fel rám csendesen. – Azt mondták, hogy meghaltál.

-          Rólad is. – futotta el könny a szememet, majd nem bírtam tovább és szorosan átöleltem. A szorításából éreztem, hogy fél. El sem akart engedni. Percekig csak öleltük egymást. Olyanok voltunk, mint két büntetésben lévő kisiskolás az igazgató irodája előtt. Nem tudtunk mi vár ránk, de legalább együtt lehettünk. Harry a kezemnél fogva leültetett a matracra.

-          A többiek? – kérdezte meg óvatosan. Láttam rajta, hogy teljesen ki van éhezve az információkra. Nem csodálom. Ennyi ideig bezárva lenni itt… Kész elmebaj.

-          Mindenki jól van. – mosolyogtam bátorítóan. – Mondjuk… - lett felhős az arcom. – Zaynnel nem tudom, hogy mi van.

-          Ezt hogy érted?

-          Ide csaltak. – még mindig szégyelltem magam, hogy ilyen könnyen bedőltem a csalinak. Harry noszogató tekintete miatt kénytelen kelletlen elmeséltem az egészet. Amikor végeztem és felnéztem rá, láttam, hogy magában kuncog.

-          Mi olyan vicces ebben? – húztam fel a szemöldököm.

-          Vicces, hogy még felcsinálva is ilyen naiv vagy. – kuncogása nevetésbe ment át.

-          Paraszt. – reagáltam le dühösen, bár hamar elillant a haragom. Jó volt végre nevetni látni, és tudni, hogy jól van. Egyelőre.

-          Jó, tudod, hogy csak hülyülök. – fogta meg mosolyogva a kezemet. Az érintése egy pillanatra előhozta belőlem a régi emlékeket, amikor még az ő közelségére vágytam. Mennyivel egyszerűbb is volt minden… Amikor a kocsiban azon remegtem, hogy le ne taperoljam azonnal. Vagy amikor kitörte a benzinkút vécéjének az ablakát, hogy Niall ki tudjon jutni onnan. A másik kezemmel öntudatlanul megsimogattam a hasamat. Milyen érdekes, hogy most már a szöszi kisbabája van a méhemben és az előttem ülő fiú nem más, mint egy kellemes emlék… Oké, hogy voltak rossz pillanataink és azt hittem egy-egy elvakult másodpercben, hogy gyűlölöm, de mégis… Sosem tudtam rá haragudni, úgy isten igazából. Talán ezért féltékeny még mindig Niall. Érzi ezt a dolgot.

-          Hogy ellágyult a tekinteted… - fordította el a fejét még mindig mosolyogva Styles. Ekkor vettem észre magamat, hogy a fél kezemmel szorongatom a kezét, miközben elmélyültem a szemeiben. Nos, ezért senki sem hibáztathat… Utasításba kéne adni, hogy az összes nőneműnek kötelező felvenni a bakancslistájára azt, hogy bele nézzen élőben Harry Styles szemeibe. Még a fényképek sem tudják vissza adni ezt, ami ebből a szempárból árad.

-          Csak eszembe jutott, hogy mennyivel egyszerűbb volt, amikor még te voltál a legnagyobb komplikáció az életemben.

-          Emlékszem milyen mérges voltál rád, mert egyfolytában bömböltél utánam. – kuncogott fel.

-          Azért ennyire nem voltam rémes. – próbáltam gyorsan védekezni, de ő nagyon jól mulatva közelebb rántott magához.

-          Ezt sosem bírtad kezelni. – az orrunk pár milliméterre volt egymástól. Meg kell hagyni, hogy Styles sokad naposan, mosdatlanul is nagyon szexi. Sőt, valami férfias erő áramlott belőle. Oké, hogy piszkos volt, meg borostás, de valahogy… Nem tudom megfogalmazni. – Mindig beleremegtél… izgatottan kezdted el kapkodni a levegőt és mindig olyan voltál, mint egy kislány, aki az ajándékát várja türelmetlenül. – halkult le a hangja lágyra. Olyan erősen szorított magához, hogy elbódultam a közelségétől. Mi történik most? Harry szemei szomorúvá váltak. – Aztán egy nap megutáltál és eltűnt minden felém irányuló kedvesség a szemeidből.  

-          Azért tettél róla, hogy így legyen. – suttogtam. – Mindent elkövettél annak érdekében, hogy eltüntessél magatok mellől. Utáltál Harry! Cintia miatt…

-          Amiatt utáltalak, hogy Niall szeretett. Már az elejénél fogva. Amikor beléptél az első munkanapon abba a terembe. Hogy csak állt ott és nézett. Utána mindig úgy nézett rád. Előző este még meg akartalak fektetni, de másnap már tudtam, hogy nem lehet. Mert Niall sosem bocsájtaná meg nekem. De néha megőrjítettél. Egy lány, akihez nem érhetek hozzá, pedig a tekintetében minden vágy benne volt. És valahol kibaszottul jól esett, hogy mindig visszajössz hozzám. Akármit is csinálok.

-          Harry, te Cintiába voltál szerelmes. – emlékeztettem lágyan. Fogalmam sincs, hogy most mi folyik kettőnk között, de már feladtam az agyalást. Kíváncsi voltam, hogy mi sül ebből az egészből ki…

-          Persze. – bólintott. – Cintia a leggyönyörűbb és izgalmasabb nő, akivel csak valaha találkoztam. De te meg egy örök rejtély maradsz.

-          Tessék?

-          Hiába bántottalak meg minél többször és egyre jobban, mindig visszajöttél… Niall csinálhatott bármit.

-          Szeretem Niallt. – közöltem vele határozottan.

-          Tudom. – bólintott. – És engem is. – elnémultam. Olyan egyszerűen mondta ki, annyira természetesen. Mintha azt mondaná, hogy Angliának királynője van. Vagy, hogy az ég kék. És az volt a legborzasztóbb, hogy valahogy hitelesek voltak a szájából a szavak. Hogy a fenébe érezhetek én még iránta valamit?

-          Ez nem szerelem. – fürkésztem a szemét.

-          Persze hogy nem az. – mosolyogta el magát. Úgy éreztem magam, mint egy naiv ötéves kislány. – Ami köztünk van Melanie az csupán vágy. Nem több. Viszont annak eléggé erős.

-          Ez vágy lenne? – morfondíroztam hangosan.

-          Sosem akartalak bántani. Sosem akartam elhinni, hogy te lennél a rosszfiú. De tényleg bíztam Cintiában. – nézett rám szomorúan. – És látod? Ez a bizalom hozott el ide. – intett a szobára a fejével, majd finoman eltolt.

-          Niall tudta, hogy vágyakozol utánam? – tettem fel egy számomra oly fontos kérdést.

-          Persze hogy tudta. – bólintott megint. – Nincsenek titkaink egymás között. Niall tudta, hogy annyira szeretem, hogy lemondok rólad. Viszont azzal nem számolt, hogy túl nagy falat vagy neki Melanie.

-          Ezt hogy érted?

-          Amikor megtudtad, hogy terhes vagy nem hozzá mentél, hanem hozzám. – húzta fel a szemöldökét. Komolyan mondom, megőrjítenek. Semmi tudatosság nem volt abban a cselekedetben. Ha volt is, akkor a tudatalattim kurva jól működik.  – Kisbabátok lesz Melanie. Ez a legnagyobb intim kapocs két ember között, akár tudatosan akarnak babát, akár nem.

-          Összezavarodtam. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak neki… - hajtottam le a fejemet. Zayn ugyanezeket mondta nekem nem is olyan régen, csak más szavakkal. Ha ennyi ember mondja már csak igaz, nem? És akkor nem hibáztathatom Niallt, hogy nem bízik meg bennem. 

-          A lényeg, hogy még mindig nem nyerte el nálad a bizalmat. Amit te önként nekem adtál már az első napon.    

-          Én ezt nem így látom. – dacoskodtam, pedig az volt a fájó, hogy tényleg voltak igazságok a szavaiban. És ez felidegesített.

-          De köztünk nem fog történni semmi, kislány. – emelte meg az arcomat az államnál fogva. – Leküzdjük ezt magunkban, okés? Én nem tudnálak boldoggá tenni. Arra csak Niall képes. – a tekintete fogva tartotta az enyémet. – Bár lemaradsz arról a jelenetről, hogy isteni vagyok az ágyban. – az arca huncuttá vált, én meg felkacagtam. Magam sem tudom, hogy min, csak egyszerűen jól esett.

-          Jó téged mosolyogni látni. – nézett rám nagyon kedvesen Harry. Én csak zavartan beleharaptam az ajkamba. Esküszöm nem direkt volt. A következő, amire emlékszem, az volt, hogy Harry ajkai vadul becézték az enyémeket.  

 

*Liam: - Halálos veszély? Túléljük!

*Lou: - Így foglak kiütni Mr. Anonim! 

*Niall: - Én így fogok tojást feltörni a sütihez, ha ennek vége!

*Zayn: - Ki ez a jó paliii? Hát én!

Niall szemszöge: 

Csak róttam az utcákat. Reméltem, hogy hátha lesz valami elrejtett jelzés, vagy célzás arra nézve, hogy merre van az a lány, aki teljesen felbolygatta a világomat. Aki képes volt arra, hogy végre kilépjek a komfortzónámból és komolyan érdekeljen valaki is. Eddig csak arra voltak jók a lányok, hogy nem éreztem olyan egyedül magamat. És vele, meg amikor együtt vagyunk minden olyan… meseszerű. Imádok vele lenni. És most érkezik egy harmadik személy is az életünkbe. Ha egyáltalán Melanie úgy dönt, hogy szeretné. Elszomorodtam. Annyira fáj ez az egész. Már annyi féleképpen küzdöttem érte. Nem lehetne egy kicsit jobb, most már? Egy kicsit egyszerűbb, egy kicsit boldogabb? Hogy a fenébe tudnék előre lépni vele kapcsolatban? Ha egyáltalán megtalálom. Zaklatottan fordultam be a sarkon. Az sem érdekelt, hogy legalább már tizenöt fotós jött utánam. Nem érdekelt semmi. A zsivaj már hatalmas volt, és kérdések tömkelege zúdult rám.

-          Niall! Igaz a hír, hogy Harry pedofil volt?

-          Niall! – üvöltötte egy másik. – Milyen színű csokor lesz Harry sírján?

-          Zayn tényleg apa lesz?

-          Melanie fizetett prostituált? – ekkor hirtelen bekattant valami. Éreztem, hogy az agyamat ellepi a düh és nem tudtam koordinálni magamat.

-          Tessék Mr. Anonim! – fordultam meg és beleüvöltöttem a kamerákba. – Itt vagyok! Kapj el most! Nincsenek testőrök körülöttem, senki! Büntess meg! Rohadék! – elnémultam és bámultam az én mozdulataimat firtató tömeget, akik izgatott morajlással fogadták a kitörésemet. Miért vagyok ennyire érdekes nekik? Mi van bennem, ami ennyire izgatja őket? Mi van bennem, ami Melaniet még sem izgatja? Tudom, hogy szeret. Tudom. Érzem. De mégis mintha elválasztana minket egy éles fal. És tudom mi ez a fal. Vagy ki.

-          Nincs itt semmi látnivaló. – lépett mellém Liam, majd elrángatott. Nem figyeltem, hogy merre visz. Azt is alig érzékeltem, hogy belökött egy fekete színű terepjáróba. Alig tudta becsukni az ajtót a fotósok lerohanásától. Liam fürkésző tekintettel végig mért, majd előhúzott egy szendvicset.

-          Egyél. – nyomta a kezembe, mire szótlanul elkezdtem enni. Jól esett bár lelkiismeret furdalásom volt. Mi van ha Melanie nem kap enni és most is éhezik?

-          Nem vagy normális. – sóhajtott Liam feszülten. Amikor felnéztem rá láttam, hogy együtt érző a tekintete. – Szeret téged. – mondta ki azokat a szavakat, amire most nagy szükségem volt, hogy halljam.

-          Akkor miért nincs itt?

-          Adj neki egy kis időt. Gyereketek lesz, ami nagy dolog. Az, hogy agyal az csak megerősítés arra nézve, hogy nem akar rosszul dönteni, hiszen tudja, hogy nagy feladat egy ilyen dolog.

-          Mi van, ha mégis Harry áll közénk?

-          Nem fog. – mosolyogta el magát nyugtatóan Liam. – Még ha lesz is egy-két olyan pillanat, Mel fogja elutasítani Harryt, higgy nekem. Ő az a fajta csaj. – ekkor megállt a kocsi és bepattant egy vadul hadonászó Lou. Látva a meglepett arcunkat, azonnal magyarázkodni kezdett.

-          Ezek a szúnyogok. Baszott idegesítőek. Még a fenekembe is bemásztak. – olyan komoly fejjel mondta, mintha most nyert volna egy autót. Nem hittem, hogy valaha újra valami nevetésre fog késztetni, de most sikerült. Imádom ezeket a barmokat.

-          Hol jártál? – váltott témát Liam, mire Lou arcán perverz vigyor terült szét.

-          A hercegnőmnél. – aztán kissé álmataggá vált a tekintete. – Már egy ideje alig látom, és nagyon hiányzik. – bukott ki belőle. – Már tényleg csak pár napig bírom nélküle, úgyhogy keressük meg Mr. Anonimot és rúgjuk seggbe.

-          Ha az olyan egyszerű lenne. – fintorogtam, majd megpaskoltam a combját. – De annak örülök, hogy körülöttetek minden rendben van.  

-          Veletek is minden rendben lesz apu! – mosolygott bátorítóan. Milyen fura… apu. Ha hatalmas szerencsém lesz, akkor nemsokára hallhatom ezt a saját gyerekemtől is.

-          Vajon Paul mit fog szólni ehhez az egész gyerektémához? – morfondírozott hangosan Liam.

-          Semmit. – vontam vállat. – Lehet, hogy balhézni fog, de törvényileg már nagykorúnak számítok, úgyhogy olyan sokat nem tehet ellene. Nyilván megnehezítheti a dolgomat, de nem fogom azt engedni.

-          Ez a beszéd. – kurjantotta Lou. – Én is akarok egy gyereket. Már beszéltem is Ellel.

-          De hiszen te magad is egy gyerek vagy… – húzta el a száját incselkedve Liam, mire Lou felhorkantott.

-          Akkor Niall kisbaba, mégis már két kiskölyök van a rendszerben! – nem vágtam vissza, hiszen jogos volt. A kocsi megint megállt, de most Zayn pattant be elég idegesen.

-          Probléma van tesó? – kíváncsiskodott Lou.

-          A fene vigye el az összes nőt, de most már komolyan. – morgott, majd felnézett ránk. – Alapból ki vagyok bukva, hogy elrabolták ma Melaniet, és azt sem tudjuk, hogy mi van vele. Bocs tesó! – jött zavarba, mikor rám nézett. Én csak legyintettem. – Na, szóval, találkoztam Berrievel, vittem neki virágot meg most tényleg szükségem lett volna egy kis szeretgetésre, mert Mel az utóbbi napokban teljesen kikészített. Na, szóval… már egész jól ellazultunk, és épp kezdtem levetkőztetni meg minden, a blúz már lent van, szoknyácska lent van, de a bugyikánál leállított. Szerinte összekeverem őt valamelyik lotyó barátnőmmel. Azt akarja, hogy harcoljak meg érte…

-          Magyarán nem akart dugni? – vigyorgott Lou. – Benézted!

-          Nem azt mondom, hogy a legjobb megközelítés volt hozzá, de basszus… Tényleg jól esett volna, ha egy kicsit lekezel.

-          Hogy te mekkora egy köcsög vagy. – nevetett fel Liam.

-          És most hol van? – kérdeztem meg mosolyogva. Igen, Zayn barátunkat nem sűrűn koptatják le. Nincs is hozzászokva. Imádom Berriet. De komolyan!

-          Szerintem otthon. – vont vállat bánatosan. – De komolyan az elmúlt napok után hero vagyok. Ezt meg is mondtam neki.

-          Erre ő? – nyújtózkodott Lou.

-          A kezembe nyomott egy Supermanes köpenyt, majd kidobott, mint macskát szarni. – konyult le a szája. Hármunkból pedig kitört a röhögés.

 

*Harry: - Azt hitted, hogy már mindent tudsz? Tévedtél... Nem kicsit. 

Melanie szemszöge:

-          Állj, Harry, állj! – toltam el magamtól a fiút, de csak nagyon nehezen engedte. Láttam is a szemében a neheztelést. Bár mennyire is jól esett ez a csók, ez nem Niall csókja. És mit tagadjam? Niallét jobban élvezem.

-          Melanie, lehet, hogy meg fogunk halni… Legalább élvezzük egy kicsit a dolgot… - próbált megint közeledni, de hátrébb löktem.

-          Niall a pasim, neked meg a testvéred. – állítottam le határozottan, mire megjött az esze. Láttam a megnyúlt fején, hogy most van elgondolkozni valója. Ahogy nekem is. Akkora egy hülye ribanc vagyok…

-          Ne haragudj. – távolodott el tőlem és a fejét hátra csapta a falba. – Én… nem gondolkodtam.

-          És én sem. – bólintottam keserűen. Igen, a csók jó volt. De mellette ez az érzés… Meg ráadásul valahogy mégis csak a gyerekem előtt műveltem ezt. Borzalmasan szégyelltem magam. Ha ezt Niall megtudja, akkor egy örök életre elveszítem a bizalmát, hiszen pont ez volt a vita forrása állandóan. Ha meg nem mondom el neki, akkor meg lesz egy olyan titkom előtte, amiért mindig retteghetek, hogy mikor tudja meg. Mondjuk, tudom, hogy Harrynek nem járna el a szája… Ha valaki ő tud titkot tartani, ezt már tapasztaltam. Persze, mondhatnátok, hogy miért csinálok ebből nagy dolgot, hiszen ez ,,csak” egy csók volt. Niall nem a csókot találná nagy problémának, hanem azt a személyt, akivel elkövettem. Tisztában vagyok azzal is, hogy Harrynek csak testi szinten kellek. Ő maga mondta… hogy tudtam ennyire elveszíteni a fejemet?

-          Ne haragudj.  – ismételte meg mellettem a göndörke és bocsánatkérően nézett. – Ez a magány elvette az eszemet.

-          Nem kenheted csak a magányra. – válaszoltam enyhe éllel a hangomban. Igen, egy kicsit dühös voltam. Harry próbálja összemosni ezt az egészet, hogy minél kevesebb lelkiismeret furdalása legyen. De ha azt nézzük, hogy ő volt a kezdeményező, akkor valamit kéne éreznie.

-          Igazad van. – hajtotta le a fejét bánatosan.

-          Harry megcsókoltál és én viszonoztam. És ez kurva gáz. Főleg Niallel szemben.

-          Igen. Főleg vele. – bólintott fáradtan. – Ő a legjobb neked, és én meg elszúrom folyamatosan… Sajnálom.

-          A sajnálat egy dolog.

-          Tudom. De most nem tudok mást csinálni. Ha lenne módom, segítenék, hidd el. – pár percig nem válaszoltam, csak malmoztam a kezemmel.

-          Valahogy mégis segített ez a csók. – morfondíroztam hangosan.

-          Miben? – lepődött meg.

-          Rájöttem, hogy kit kell választanom, igazából. Ez a valaki, Niall. Kész vagyok lezárni ezt a dolgot, már ha valaha meg fogja ezt nekem bocsájtani… - sóhajtottam. Harryn láttam, hogy rosszul esik neki, de mégis… Az arca olyan kifejezéstelen volt. Mintha nem is itt lenne. Mintha az elmúlt pár percben másik világba csöppent volna át. Ha nem ismerném, azt mondanám, hogy skizofrén. Valami nagyon nyomasztja. És nem csak ez a csók, vagy ez a helyzet. Eszembe jutott valami. Már szidtam is magamat azonnal, hogy miért nem jutott eszembe ezt megkérdezni egyből, amint megláttam őt.

-          Harry?

-          Igen?

-          Te tudod, hogy miért vagyunk itt?

-          Azt igen, hogy én miért, de rólad fogalmam sincs. – válaszolt halál nyugodtan. Felhúzott szemöldökkel néztem rá:

-          És ezt most csak így mondod? Miért nem mondtad ezt el eddig?

-          Mel, én így is-úgyis meg fogok halni. – vont vállat flegmán. – De szerintem veled valamit szerveznek.

-          Tessék? Beszélj már értelmesen, ember! Szerveznek velem valamit? Lehet, hogy ide akarják csalni Niallt… - mondtam ki a legnagyobb félelmemet, hogy Mr. Anonim egyszer fegyverként fog használni ellene.

-          Dehogyis. – nyomott el egy mosolyt, de én nem tudtam ezt mire vélni. Hogy a fenében tud ilyenkor mosolyogni?

-          Most te komolyan murisnak találod ezt a helyzetet? Mert én kurvára nem. – förmedtem rá, mire újra elkomolyodott. Komoly lett és mély hallgatásba burkolózott.

-          Harry, nem akarsz valamit nekem mondani? – a fiú nem felelt, csak nézte a vele szemközti falat. Titkol valamit. De baromi ügyesen. Megráztam a vállát. – Harry! Mond el, kérlek!

-          Mi a fenét, Mel? – nézett rám bosszúsan. Nem tudom mire vélni ezt a folyamatos hangulatingadozást. – Nem tök mindegy már?

-          Nem, Harry, nem!  - csattantam fel, majd könyörgőre fogtam. – Harry, terhes vagyok Niall gyerekével. Ki kell innen jutnunk. Kérlek… - a végét már csak suttogva mondtam el.

-          Téged ki is foglak juttatni. – nézett vissza a falra. – De én jogosan vagyok itt és megérdemlem.

-          Tessék? Ezt hogy érted? – értetlenkedtem.

-          Mert nem Niall a fő célpont, hanem én.

-          Mi? Miért? Hát nem Leila volt a probléma? – sürgetően kérdeztem, de ő nem felelt jó sokáig. Már azt hittem, hogy a gondolatai annyira lekötötték, hogy nem is hallotta. De amikor megszólalt, soha sem fogom elfelejteni azt a halk, mégis kegyetlenül nyers mondatot, ami elhagyta a száját.

-          Melanie, én megöltem valakit.        

 

----------------

Tessék? Megölt? WTF? Ugye ezt ti is olyan elképzelhetetlennek tartjátok, 

mint én? 

Nos, komentben kifejthetitek;)

Csók, puszi Nety voltam♥

xxxxx 

 

 

 

*Harry: - Természetesen, csak Nety történetében vagyok ilyen seggfej. A való életben cuki vagyok;) És imádom a kommenteket♥

 

Következő rész tartalmából:

 

-          Kit vettél el tőle? – álltam fel nagyon lassan.

-          Leilát. – túrt a hajába frusztráltan, majd megint megváltozott a tekintete. Most nagyon bánatos lett. Félve közelebb mentem hozzá és megemeltem az állánál fogva a lehajtott fejét.

-          Meséld el. Kérlek. – Harry bele nézett a szemembe, gyengéden megfogta a kezemet, majd bele kezdett egy hátborzongató történetbe.