Én veled, Te vele, Ő velem...

Vízilovak, autókázás és a végén egy hiszti...

Na hali csajszik:))) Itt a következő rész:)) A twitteresek legtöbbje már egy információmorzsából rájöhetett, hogy ki lesz a másik főszereplőnk;) A lényeg, hogy a mostaniban megtörténik a nagy békülés, utána a végén pedig megint egy kicsit borúsra fordul a szitu... 

Na de nem dumálok, majd a végén;) Jó olvasást:))

-          Banda, nem banda, banda, banda, nem banda – mondtam fennhangon, miközben szétszortíroztam a lapokat, amiket Paul adott. Már nemsokára vége a munkaidőmnek. Elégedetten felsóhajtottam. A szemem már X-ekben állt. Ma a megbeszélés után nem is találkoztam a fiúkkal, aminek külön örültem. Mármint jó fejnek látszanak meg minden, de Harry jelenléte még mindig idegesített. Nem tudom miért. Még mindig haragudtam rá a pöcsfejsége miatt, de… igazából az zavart, hogy… amilyen hatással volt rám.

-          Az a bandába tartozik. – szólalt meg mellettem egy mély hang, mire ijedtemben kiejtettem a lapokat a kezemből. Szemrehányóan néztem a hang forrására.

-          Ne haragudj! – mosolyodott el bocsánatkérően. – Valahogy mindig rossz belépőt alkotok. – nem szóltam egy szót sem, hanem inkább lehajoltam, hogy felszedjem a papírokat. – Várj, hadd segítsek… - ráhagytam. Így gyorsabban végzünk. Mikor felegyenesedtünk kikaptam a kezéből a lapokat és villámgyorsan folytattam a szortírozást. Csak el innen minél előbb!

-          Melanie… - szólalt meg halkan a fiú. – Melanie, kérlek, nézz rám. – nem akartam, de a szavai úgy hatottak rám, mint egy mágnesre. Dacosan a szemébe néztem. – Sajnálom. Tudom, hogy megbántottalak. De egyáltalán nem olyan vagyok, mint amilyennek gondolsz.

-          Ugyan már. – hallottam meg a saját hangomat. – Mit érdekel téged, hogy én mit gondolok?

-          Rossz tulajdonságom. – mosolyodott el megint. – Sajnos, néha túl sokat is törődök azzal, hogy milyen embernek tarthatnak engem. – elkomolyodva vizslatta a szememet. Remélem, a szememből nem tud olvasni…

-          Jó Harry, felejtsük el. – vontam meg a vállam. – Talán én is túlreagáltam.

-          Hazza.

-          Tessék? – érdekes fejet vághattam.

-          Hívj csak Hazzának. Ez a becenevem. – mosolygott rendületlenül.

-          Okés… Hazza. – vontam fel a szemöldököm.

-          Akkor tényleg nincs harag? – tette fel újra a kérdést.

-          Nincs, mondtam már. – forgattam meg a szemeimet.

-          Szuper! – csillant fel a szeme és egy cuppanós puszit adott az arcomra. Meghökkent arcomat látva elnevette magát. – Tessék Bambi, ezt neked hoztam, hogy megenyhítselek. – azzal elegánsan letérdelt és odanyújtott nekem egy szál vörös rózsát. – Remélem Melanie kisasszony, ezután már rám is mosolyog majd! – totálisan elolvadtam. Jézusom, Mel mondj már valamit!

-          Tudtad, hogy a vörös a szerelem jelképe? – mikor meghallottam a saját kérdésemet, majdnem kettéállt a fülem. Hogy tudok ilyen ostobaságot kérdezni? Hazza elnevette magát.

-          Tudom! De én minden lányba szerelmes vagyok. – kacsintott. – Mikor mész haza? – váltott gyorsan témát és felült az asztalra. Az se zavarta, hogy a papírokon ül.

-          Amint befejeztem ezt. – intettem a feneke alatt lévő papírokra.

-          Hajrá. – vigyorgott. – Utána elvihetlek haza, ha szeretnéd. – fejemben megszólalt a vészcsengő. Lelki szemeim előtt láttam, hogy totális extázisban leszaggatom magamról a ruhát, és Harryre vetem magam. Aki így nem lát semmit az útból és beleütközünk egy fába. És mind meghalunk. Utána az újságok címlapján a következő szalagcímek futnak: Harry Styles utolsó pillanataiban melleket látott… Harry Styles gyors menetet szerette minden szempontból… Vajon egyben ki tudnának szedni a kocsiból? Mennyire ciki lenne már, ha mindenki látna ruha nélkül…

-          Melanie! – csettintett a szemem előtt Hazza. Bocsánatkérően elvigyorodtam és elfordultam, hogy ne lássa az elvörösödött arcomat.

-          Bocsi… csak elbambultam… - nagy levegőt véve visszafordultam felé. – Egyáltalán vagy már elég idős a jogsihoz? – csipkelődtem.

-          Hahahaha! – játszott meg egy műnevetést Harry herceg. – Na, most komolyan, haza vigyelek?

-          Nem kell… - ráztam meg a fejem mosolyogva. – Itt lakom a közelben. – Az ,,itt” csak körülbelül 40 perc tömegközlekedéssel. De muszáj valahogy leszerelnem az ipsét.

-          De láttad már kint az időt? – biccentett az ablak felé. Nagy bánatomra odakint úgy döntött az időjárás, hogy megszívat engem. Mintha dézsából ömlött volna a víz, úgy esett. Mondjuk ez London baby… Megszokod vagy megszöksz.

-          Tényleg nem kell Harold. – mosolyogtam rá.

-          HAZZA! – vágta rá, mire kinyújtottam a nyelvem.

-          Nekem Harold maradsz! És készen is vagyok! – sóhajtottam fel győzedelmesen, miután leraktam az utolsó papírt is.

-          Akkor viszont tényleg búcsúzok. – pattant le az asztalról és szorosan megölelt. Az illata… Óh… Éreztem, hogy most játszom el a ,,Kaparj fel a földről Bébim” számot. Még szerencse hogy Harry erősen fogott. – Viszlát, holnap Mel! – kacsintott, majd kiment. A fejem körülbelül egy értelmes elefántéra hasonlíthatott.

-          Mi a baj? Előttem nyugodtan engedhetsz galambokat. – meglepődötten felkaptam a fejem. Niall állt mellettem vigyorogva.

-          Mi van? – nyögtem ki.

-          Kicsit be van feszülve a testtartásod. Én fingás előtt szoktam így koncentrálni.

-          Fúj Niall! – nevettem el magam. Akkora bolond ez a szöszke fiú. Remélem majd az ikrek is fognak rá hasonlítani, ha egy kicsit nagyobbak lesznek. Minden esélyük meg van rá, mert olyan tejföl szőkék, hogy az csak na.

-          Kicsit borúsra vált az időjárás. – nézett ki ő is az ablakon.

-          Igen… Niall, nincs kocsid? – csillant fel a szemem.

-          De van. – harapott bele egy almába. Hogy honnét vette elő azt ne kérdezzétek. Nem tudom.

-          És… esetleg nincs kedved haza vinni? – néztem rá boci szemekkel.

-          Jaj, ne nézz így rám! – nevette el magát. – De van kedvem.

-          Szuper! – dobbantottam egyet a lábammal.

-          De nem tudlak.

-          Tessék? – görbült lefelé a szám. – Miért?

-          Mert szervizben van. – magyarázta készségesen a szöszibogyó.

-          De ezt nehogy elmond elsőre. – dohogtam.

-          Ezt kérdezted? – vonta fel a szemöldökét.

-          Hülye. – löktem oldalba. – El fogok ázni.

-          Hazza még nem ment haza. – elkezdte előkotorni a telefonját. – Szóljak neki?

-          Ne! – tettem rá a kezemet a kezére. – Megy valahova. Ezért nem tudott ő sem elvinni. – kamuztam.

-          Valahova? – nevette el magát megint. Egyre jobban imádom a nevetését. – Inkább Valakihez! – kacsintott rám. 

-          Mi ez a jókedv? – lépett be Lou.

-          Semmi extra. – vonta meg a vállát Niall. – El tudod vinni Melaniet haza?

-          Nem megy sajnos. – rázta meg a fejét a fiú. – Most adtam oda Joshnak az autómat. De… - elgondolkodva az ablak melletti szekrényhez sétált. – Még lehetek a megmentőd. Csak hova is raktam… Meg van! – mászott elő a szekrényből. Diadalmasan átnyújtott egy rózsaszín esernyőt.

-     -     Ez mi? – nyitottam ki azt a szörnyűséget. Az esernyőn pluszba még zöld vízilovak is voltak, akik sárgarépát rágcsáltak. Szegény divattervező, aki megtervezte valószínűleg épp idegösszeomlást kaphatott.

-     -     Nem tetszik? – háborodott fel Lou. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy most komolyan gondolja-e, vagy csak megjátssza magát. – Én terveztem! – húzta ki magát peckesen.

-          Óh. Csúcs. – néztem rá cinikusan.

-          Hát, ha nem tetszik, akkor nyugodtan el is ázhatsz. Miss Vizi banya. – húzta fel az orrát. Nem tehettem róla, de már elnevettem magam. Niall az majdnem bepisilt. Akkora forma ez a gyerek!

-          Mel nem hagytam itt a telefonom? – lépett be Hazza, majd odasietett az asztalhoz. – Meg van! – mosolyodott el megkönnyebbülten, majd felnézett ránk. – Mi a nevetés tárgya?

-          Kiröhögték az ernyőmet. – szipogott Lou.

-          Mert az egy fos. – nézett rá kötekedve Hazza.

-          Ki ne mond még egyszer, hogy fos! – kiáltott fel Mr. Tengerész.

-          Fos! – nyújtotta ki a nyelvét pimaszul a srác. Lou kinyitotta az ernyőjét.

-          Rettegj a vízilovaimtól! – azzal megkergette Harryt. Mi csak nevettünk Niallal. Mikor a két srác elunta a futkározást, Lou félresöpörte a haját.

-          Hazza nem tudod kidobni Melyt hazafelé menet? – érdeklődött, miközben elrakta az ernyőt. Harry kérdőn rám nézett.

-          Meggondoltad magad? – sakk-matt. Muszáj voltam belemenni.

-          Igen. Hazaviszel? – néztem rá könyörgő tekintettel.

-          Naná. – megrázta a haját.

-          Nem kell menned sehova? – érdeklődött Niall.

-          Nem. Megyek haza aludni. Álmos vagyok. – elkaptam Niall hunyorgó pillantását. Esküszöm mintha a vesémbe látott volna. Álltam a tekintetét. Nyilván nem érti, hogy miért kamuztam. Mindegy, nem is nagyon érdekelt, hogy mit gondol. De azért rendes, hogy nem buktat be. És az tény, hogy gyönyörű kék szeme van…

-          Mehetünk, hölgyem? – nézett rám kérdőn a göndör hajúak hercege.

-          Persze. – bólintottam és a pillangók ismét elkezdtek bukfencezni a gyomromban… Mi lesz még itt?   

-          Nem fázol? – nézett rám Harry, miközben hármasra váltott.

-          Nem. Pont jó! – vágtam rá vacogva. A fürtös vigyorogva bekapcsolta a fűtést, de nem fűzött hozzá kommentárt. Csendben voltunk egy darabig.

-          Biztos tudod, hogy hova kell menni? – kérdeztem bizonytalanul. Mindent, csak ne kussoljunk…

-          Persze. – bólintott. – Egy saroknyira lakik tőled az egyik haverom.

-          Hogy hívják?

-          Bill. Egy suliba jártunk, évfolyamtársak voltunk. Néha lenyomjuk a játék maratont, ha úgy hozza a helyzet.

-          Aha, értem. – csönd.

-          Az itt, az nem is olyan közel van. – jegyezte meg.

-          Ha gond, gyalogolok. – ajánlottam fel készségesen, bár nem sok kedvem volt agyon ázni.

-          Jaj, dehogyis nem azért kérdeztem. Csak… bent azt mondtad, hogy pár percre laksz.

-          Nem akartalak zavarni.

-          Engem soha sem zavarsz. – kacsintott rám. Jaj, istenem, ugye nem pirulok? Éreztem, hogy remeg a kezem. Miért szórakozik velem folyton?

-          Na és… van barátod? – fordult be egy utcába.

-          Öhm… - na, most mit mondjak? – Nem panaszkodok.

-          Ez jó! – kuncogott fel. – Megjegyzem, ha kérdeznek az újságírók! Kitűnő kerülő válasz.

-          Tudom. – mosolyogtam vissza. – Neked barátnőd?

-          Igen van. – válaszolta halálosan komolyan. Nekem meg kettérepedt a szívem. Óh, szívem szerelme ne hagyj el… Vajon a barátnője mit szólhat ahhoz, hogy élete párja más lányokkal csókolózik a bulikban? – Lou.

-          Tessék? – nevettem fel meglepődötten. Még egy pofon. Ezek buzik? Akkor inkább foglalt legyen.

-          Nyugi csak viccelek. – vigyorodott el megint, majd újra elkomolyodott. – Nemrég szakítottunk. Meg csalt Eleanorral.

-          Az ki? – érdeklődtem, mert már rég elvesztettem a fonalat.

-          A barátnője. – mosolygott rám.

-          Igen? Helyes?

-          Hát… - megint felnevetett. – Ennivaló segge van.

-          Harold! – csattantam fel, majd elkuncogtam magam. Tehát Hazza gyengéje a szép fenék. A csudába… Tudtam, hogy nem kellett volna bezabálnom azt a csokis sütit a buli közben. Milyen kár, hogy fenékre megy. – És valakinek még a bandában van barátnője?

-          Aham. Liamnek ott van Dani, Zayn pedig Perrivel kavar. – húzta el a száját.

-          Mi a baj? Nem kedveled? – puhatolóztam.

-          Hosszú történet. – legyintett kedvetlenül. Most érzékeny területre tapintottam?

-          Hazza – tettem a combjára a kezem gondolkodás nélkül – Bocs, ha megbántottalak.

-          Jaj Mel… - rázta a fejét mosolyogva. – Semmi baj, nem te vagy a hibás. Majd megismered Perriet és rájössz, hogy mi bajom.

-          Okés. –gyorsan visszahúztam a kezemet. Pedig szívesen megmasszíroztam volna ott még dolgokat…

-          Melyik ház? – nézett körül.

-          Óh pont ez az! – mutattam a háztömbünkre. – Tökéletes! Köszönöm Hazza.

-          Ugyan már, nekem volt a megtiszteltetés. – adott gyorsan két puszit én meg kiszálltam. Muszáj mindig ilyen édesen beszélnie? Aranyos volt, mert addig nem is ment el, amíg be nem mentem a kapun. Vigyáz, hogy nehogy bajom essen. De aranyos… Harry Styles elraboltad a szívemet! 

 

-          Minden ok, Mel? – állt meg Ronnie a fürdőszoba ajtóban és lazán neki támaszkodott az ajtónak.

-          Persze, miért ne lenne? – válaszoltam szétszórtan. Igazából Harry körül forgolódtak a gondolataim. Iszonyat hülyén kezelem a helyzetet. A kocsiban is tiszta cikin viselkedtem.

-          Csak mert a szaros pelenkát raktad vissza gyerekre. – jegyezte meg a bátyám kuncogva. Értetlenül lenéztem Alishára, aki gurgulázva tömte a szájába a törölköző végét.

-          Basszus tényleg… - mérgelődtem. Fáradtan megtöröltem a homlokom. Csorgott róla az izzadság.

-          Hagyd majd én. – tolt el finoman, majd átcserélte a pelust. Leültem a fürdőkád szélére.

-          Ma nehéz napod volt? – kérdeztem tőle, miközben ő épp vicces arcokat vágott kicsire.

-          Tűrhető. Viszont te nagyon elfáradtál. – nézett rám.

-          Áh. – legyintettem. Ekkor eszembe jutott egy kérdés – Honnan ismered őket?

-          Mármint kiket?

-          Paulékat. Ő mondta, hogy jó referenciát adtál rólam.

-          Jah az hosszú történet. A lényeg, hogy Pault már régóta ismerem és felhívott engem, hogy kell neki egy megbízható ember.

-          Tényleg? – valami sántított a sztoriban, de most nem volt kedvem gondolkozni így inkább ráhagytam.

-          Aha. Na, gyere fektessük le őket! – emelte fel Tündérkét a mosogatógépről.

-          Anyáról van valami hír? – mentem utána.

-          Csak a szokásos. – fordult hátra Ronnie. – Azt üzeni, hogy szeret.

-          Aha persze. – fintorogtam egy sort. – De egy Martiniért habozás nélkül lecserélne…

-          Melanie! – figyelmeztettet a bátyám. – Ő az édesanyád. Tisztelettel beszélj róla!

-          Ez az egész helyzet miatta van! – intettem körbe. – Te már rég valami menő focicsapatban játszhatnál, és nem kellene egész nap gürcölnöd értünk. Mindenki életét elcseszte.

-          Mel! – csattant fel a fiú.

-          Tudod mit? Nem is érdekel, hogy mi van vele. Egy anya tanuljon meg áldozatvállalóbb lenni. Ne azok a kölykök tegyék meg ezt helyette, akiket a világra hozott.

-          Melanie most már fejezd be! – kiabált rám Ronnie mérgesen. Ekkor vettem észre, hogy az ikrek ott figyeltek megszeppenve az ajtójuk mögül. Hirtelen elszégyelltem magam. Nem előttük kellett volna egy hisztit lecsapnom. Frusztráltan beletúrtam a hajamba és kérdőn a bátyámra néztem, aki csak dühösen elfordította a fejét.

-          Senkinek sem könnyű. Ne nehezítsd a helyzetet. Inkább menj lefeküdni.

-          De Ronnie segítek…

-          Nem. Nyomás aludni. – azzal elsétált mellettem. Jobbnak láttam, ha engedelmeskedek. Fürdés nélkül bezuhantam az ágyba. Majd holnap fürdök. Per pillanat csak arra volt erőm, hogy a gatyát letoljam magamról. Pedig le kéne mosnom a sminket. Eszembe jutott az összes divatújság figyelmeztetései. Tudom, ki fog hullani a szempillám, foltos lesz az arcom és hamarabb fogok ráncosodni. Majd holnaptól jobban odafigyelek… Ekkor megrezzent a telefonom. Egy SMS. Kíváncsian megnyitottam. Egy ismeretlen szám:

Nagyon örülök, hogy nálunk dolgozol. Szerencsésebbnek érzem magam, hogy megismerhettelek. Szép álmokat Melanie(L) 

Hüledezve néztem az üzenetet, majd elöntötte a fejemet a vörösség. Annyira édes a Harry. De nem írok vissza neki. Még csak az kéne. Chh… a kis huncut. Vigyorogva tettem le a fejem a párnára és hamar az álmok birodalmában találtam magam. De arra nem is gondoltam volna, még álmomban sem, hogy ezekben a percekben egy buzgó kék szempár izgatottan lesi a telefonja kijelzőjét az üzenetemre várva…  

  

------------

Alohaaa.... na? nagy kiakadás van?:) Tudom egy valaki jobban örült volna, ha nem ez a bizonyos fiú lesz a másik főszereplő, de neki csak annyit súgnék, hogy messze van még a vége;):D Na kinek hogy tetszett?? Légyszi írjatok komikat, mert azt látom, hogy rengetegen olvassátok, de véleményt már kevesebben hagytok:)) Szerintetek Harrynek bejön Mel? 

Na legyetek rosszak, igyekszem a következővel;) minden jót, Nety XOXO