Én veled, Te vele, Ő velem...

A bánatos szőke herceg

Jelentem megjöttem:D igen késtem, de tudjátok beteg voltam, nem volt ihletem blabla... Tudom most kicsit sem vagytok kíváncsiak a magyarázkodásomra, de legalább a rész, ha egy kicsit röviden is, de itt van:D

Szóval tessééééék:)

 

-          Nem, nem fog. – nézett bánatosan rám Zayn. – De talán jobb is így. Melanie ráébresztett, hogy talán mégsem ő az a lány, aki miatt érdemes ennyit vesződnöm. – Azt hittem rosszul hallok. A fiúk is meglepve pislogtak rám és Zaynre. Az arab herceg most szerelmet vallott nekem? 

----------------------------------

-          Hö? – nyögtem ki nagyon értelmesen. Mert ugyebár a valóság nem film, itt nem kezd el romantikusan zuhogni az eső, nincs rajtunk gyönyörű szép smink, ráadásul olyan, ami a patakzó könnyeinken keresztül is tökéletesen fent marad; nincsen tűzijáték, nincsen életveszély, hogy mindjárt felfal minket egy dinoszaurusz, egyáltalán semmi sincsen. Itt a valóságban az ember lánya szörnyes mamuszban, egy kissé elnyűtt pasi pólóban és alsógatyában, tölgyfa lombozatára hasonlító hajkoronával veszi tudomásul, hogyha egy leharcolt hippi bokagipszben két nyögés között kijelenti, hogy én döbbentettem rá őt, hogy mégsem az a ribanc az, aki miatt érdemes ennyit vesződnie.

-          Gyere közelebb Mel! – intett Zayn. Lányos zavaromban csak pislogtam, mire Lou felállt és nemes egyszerűséggel Mr. Feketeszemű karjaiba dobott.

-          Au. A bordám. – nyögött fel Mr. Malik nagyon romantikusan. Végül is ez egy olyan helyzet, nem? Miért nem azt mondta inkább, hogy ’ de finom illatod van’ vagy ’ elolvadok a szemeid sugarától’ vagy valami ilyesmit.

-          Hagymás volt a hamburgered kicsibogár? – mosolyodott el Zayn, miközben az arcába bámultam. Éreztem, hogy rákvörös leszek. Igen. Tiszta romcsi.

-          Szeretem. Ad neki ízt. – vontam vállat, mintha nem érdekelne, de valójában még a fülem is éget. Gyorsan odapislogtam a göndör Imádottamra, aki egy széles mosollyal az arcán szemlélte, miközben egyre mélyebbre kerülök.

-          Jól van, na. Most nem azért mondtam. – simogatta meg bocsánatkérően Zayn a karomat. – De tényleg köszönöm!

-          Mit? – annyira reménykedtem benne, hogy valami nagyon szépet válaszol, amire majd bőgők egy sort, aztán kijelentem, szigorúan csak munkakapcsolat. Szegény Zayn. Össze fog törni.

-          Azt, hogy rámutattál a lényegre. Perrivel már rég nem olyan a kapcsolatunk, mint amilyen az elején volt. Ezért csak magamat hibáztattam, azt hittem tényleg én tolom el. De talán… mégsem. És olyan jól éreztem magam, miközben egyszer végre már felhőtlenül buliztam egyet. És te segítettél ebben. Köszönöm. – adott egy puszit az arcomra. Kétségbeesetten próbáltam elrejteni a csalódottságomat. Mikor érem el egyszer az életben, hogy egy srác romantikusan odasúgja nekem, hogy én vagyok az élete értelme, és ha én nem lennék, akkor az élete egy üres hűtőhöz hasonlítana? Szerintem soha…

-          Nincs mit. – nyögtem ki végül.

-          Szerintem Mel úgy értette, hogy belezúgtál. – szólt közbe villámgyorsan a nagyon köcsög Lou.

-          Mi? – nézett nagyot mosolyogva Zayn, miközben rám nézett.

-          Nem dehogyis… - szabadkoztam zavartan. Próbáltam flegmán beszélni, de az valahogy ilyenkor sohasem az erősségem.

-          Jaj, jól van akkor. – nevetett fel Zayn. – Lou te mindig mindent félreértesz.

-          Nem értek én félre semmit. Vannak női megérzéseim.

-          Hogy micsodáid? – nevetett fel Harry.

-          Nem emlékszel, hogy lánynak vártak engem mielőtt megszülettem? És akkor Hattie lett volna a nevem. Ezért kifejlődtek bennem a női megérzések is. – mosolygott büszkén. Hirtelen kirobbant mindannyiunkból a nevetés. Lou közben csak rám nézett mindentudóan, miközben mosolygott. Én meg csak azt éreztem, hogy ismét elpirulok. 

-          Na, akkor kiszállsz? – nógatott Niall. Én csak kifelé néztem az ablakon. Igazából nem sok kedvem volt, most Ronnie elé állni.

-          Nincs kedvem hazamenni. – válaszoltam csendesen. Niall rátette a combomra a kezét.

-          Nagyon le fognak szidni a szüleid? – én csak néztem tovább. Igazából semmi kedvem sem volt beszélni az enyhén sem túl rózsásnak titulált családi helyzetemről.

-          Köszönöm, hogy hazahoztál. – sóhajtottam, majd puszit nyomva az arcára kiszálltam a kocsiból.

-          Vigyázz magadra! – szólt utánam. Én hátranéztem és intettem neki egyet. Miközben a bejárat felé siettem, egyszer csak valaki megragadta a karomat. Hirtelen kirázott a hideg, ahogy megláttam a kezét a támadómnak. Föl sem kellett, hogy nézzek, mert abból az erős alkoholfelhőből már azonnal vágtam, hogy ki az.

-          Engedj el! – próbáltam elhúzni a karomat, de az anyám meglehetősen erősnek bizonyult. És részegnek. De ő nem volt olyan mókás, mint Zayn. Sőt szabályosan megijedtem az eszelős tekintetétől.

-          Kicsim, Melanie. Pénz kellene. – hadarta értelmetlenül. Nekem könnyes lett a szemem. Miért nem lehet egy normális anyukám, aki csak lecsesz, mert a bárpult tetején táncoltam? Miért nem aggódik értem, hogy nem érkeztem haza időben?

-          Miért nem vagy az elvonón? – kérdeztem meg sírós hangon.

-          Pénz kellene. – ismételte anyám újfent.

-          Elnézést. – jelent meg Niall és határozottan kitépte anyám kezéből a karomat. – Segíthetek valamiben?

-          Ő a lányom! – mutogatott felém anyám és próbált közelebb kerülni hozzám, de Niall miatt nem tudott. Niall kérdőn hátrafordul, mire én csak annyit válaszoltam:

-          Nem az anyám. Sose láttam. – azzal sarkon fordultam, és felrohantam a lakásunkba. Szinte berobbantam a bejárati ajtón, mire Ronnie kisietett a konyhából.

-          Hé, mi a baj? – lépett gyorsan oda hozzám, de én csak elhúzódtam és bezártam a szobám ajtaját. Sírva leültem az ágyam mellé. Gyűlölöm az anyámat és gyűlölöm az életem. Ráadásul egy olyan srácba zúgtam bele, aki anyám korabeli nőkkel hancúrozik az ágyban. Pluszba még híztam két kilót is. Nagyon egyedül éreztem magam és a világ legszerencsétlenebb emberének. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a bátyám dörömbölését, ám ekkor meghallottam a csengőt. Lehet, hogy Niall az. Villámgyorsan odakúsztam az ajtómhoz és lélegzetvisszafojtva hallgatóztam. A bátyám járásából hallottam, hogy ideges.

-          Édesem! Pénz kéne! – hallottam meg anyám hangját mire elöntött a méreg és visszafutottam az ágyamhoz majd rávetettem magam. Ekkor megrezgett a telefonom. Smst kaptam a múltkori embertől. Harry smst írt?

Nagyon remélem, hogy jól vagy. Kérlek, írj vissza valamit, hogy ne aggódjak, oké?

Honnét tud ő bármiről is? Nagy nehezen összeraktam, hogy az sms küldője valójában Niall lehet. Gondoltam egyet és megcsörgettem.

-          Melanie? – szólt bele azonnal.

-          Igen. – köszörültem meg a hangomat.

-          Minden rendben? Ki volt az a nő?

-          Az… - nagyot sóhajtottam. – Valami csöves. Csak megijedtem tőle, ne haragudj.

-          Semmi baj. De legközelebb inkább a kocsimba rohanj jó? Tényleg aggódtam.

-          Olyan rendes vagy Niall. – sóhajtottam egy hatalmasat. Hazza miért nem tud néha ilyen kedvesen beszélni velem?

-          Veled mindig. – hallottam meg az édes választ a vonal másik végén. 

 

-          Mi van ma? – néztem körül álmosan a fiúk szintén félkómás arcán.

-          Megbeszélés a holnapi négy napos koncert-interjú sorozattal kapcsolatban, Franciaországban. – Paul úgy nézett rám, mint egy földönkívülire. Zavartan kutattam az emlékeim között.

-          Tudod, ezt azelőtt beszéltük ezt meg, mielőtt elvitted Zaynt leitatni. – emlékeztetett Paul. Valószínűleg ezt már életem végéig megkapom. De ez van. Halványan már derengett valami. De igazából a köd mélyen ült most a fejemben. Éjszaka nem sokat aludtam. Igazából egy órán keresztül beszélgettem telefonon Niallel, utána pedig kimentem beszélgetni a még mindig bosszús Ronnieval, aki először megölelt, majd letolt a bárpultos incidensért, habár elnéző volt Niall kegyes hazugsága miatt, miszerint parancsból részegedtem le. Aztán körülbelül hajnali háromig lelkiztünk anyáról, a felelősségtudatos életünkről, hogy miért vagyunk emberek, vannak-e szellemek, meg ilyenek. Csupa olyan téma, ami tök semmit mondó, mégis képesek vagyunk fennmaradni és utána elaludni a munkahelyünkön. Rajtam kívül Zayn és Niall feje volt szexin zombis, a többiek szerintem tudtak aludni.

-          Na, akkor Mel? – várta türelmetlenül a választ Paul.

-          Legyen. – sóhajtottam nagy kegyesen. Ronnie valószínűleg iszonyatosan boldogtalan lesz nélkülem, hogy neki kell a kölyköket igazgatnia pár napig, de ez van. Tekintve, hogy most az én fizetésem hozza a legtöbbet a konyhára, neki kell elnézőbbnek lennie.

-          Na, csak haladunk valamerre. – sóhajtott elégedetten Paul, majd kipipált valamit az előtte lévő lapon. Vajon mi lehetett ráírva? Az alkoholista ribanccal egyeztetetés, hogy eljöjjön a franciákhoz? – Harold! – csattant Paul hangja, mire az érintett felnézett a mobiljából.

-          Igen? – kérdezte reszelős hangon, hogy egyem meg.

-          Mi újság Cintiával? – emelte fel Paul a szemöldökét várakozóan. Óh, az a 32 éves banya. Fúj. Az álom pasimmal hempereg. Mászna rá inkább George Clooneyra, ha mindenképpen híres fütyi kell neki…

-          Semmi. – vont vállat Mr. Angyalfürt.

-          Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de nem tudom, meddig tudjuk lefizetni az újságírókat. Egyre többen szaglásznak e körül. Nagyon nem vetne most jó fényt, ha… 

-          Megoldom, nyugi! – vágott közbe Hazza.

-          Épp ez a baj, hogy nem vagy Superman. Nem tudod megoldani. Tudod, milyenek ezek a vérebek, mindent felmarcangolnak és…

-          Paul, ez maradjon az én dolgom. Ha kiderül, onnantól kezdve azt csinálsz, amit akarsz, de most még egyelőre hadd intézzem úgy, ahogy akarom! – állította le Harry határozottan, de úgy, hogy teljesen elolvadtam. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy a kislányunkért is így áll ki az óvodában, akit csúfolnak a többiek, mert túlságosan szép és irigykednek rá.

-          Oké, de ne felejtsd el, hogy utána az lesz, amit én akarok! – figyelmeztette Paul, majd az éppen szendvicset majszoló békés szőkéhez fordult. – Nem fogsz most örülni Niall, de… - köszörülte meg a torkát, mire Niall nyugtalanul felnézett.

-          Igen?

-          Nem fogsz énekelni egyik koncerten sem. – Paul szavait súlyos csend fogadta. A fiúk hitetlenkedő arccal összenéztek, Niall pedig teljesen megzuhant.

-          Én azt hittem, hogy ezen már túl vagyunk Paul. – szólalt meg Liam.

-          Igen, de, felmérések bizonyítják, hogy tizenkét százalékkal megnőtt az aktív rajongók száma, amikor mindenki sajnálta Niallt, hogy nem énekelhet és elkezdtek petíciókat írni, trendelni és sokkal többen foglalkoztak velünk akkor.

-          De én szeretek énekelni! – hajolt előre bánatosan a szőke, nekem meg a szívem szakadt meg.

-          Értem Niall, de te is értsd meg engem… Ha most kipattan a balhé Harry körül, kell egy másik téma is érted?

-          Hé, ezt most ne rám kend! – csattant fel Hazza.

-          Fiúk! Én csak annyit mondtam, hogy Niall nem énekelhet. Majd gitáron kísér titeket. Pont. – emelte fel a kezét Paul.

-          Kérlek Paul! – fogta könyörgőre a dolgot Niall. – Semmi sem fogható ahhoz az érzéshez, amikor ott kint állok a színpadon és éneklek! Ez nagyon fontos nekem! Kérlek!

-          Sajnálom. Így döntöttünk.

-          Ez így tényleg nem fair! – csattant fel Zayn is. – Mindig Niall van megszívatva.

-          Igen! – csatlakozott Lou is. – Akkor teljes az egész, ha ő is velünk énekel.

-          Ezért vagyunk One Direction! – fűzte hozzá Liam.

-          Ne haragudjatok srácok. – vont vállat Paul. – Néha az álmaink áldozatokkal járnak. Ma még lesz három interjútok, de szétszedünk benneteket. Kettőre megy Lou és Harry, a többiek pedig mennek a harmadikra. Holnap hajnali négykor indulunk innen, szóval érjetek ide, mert nagy seggberúgás lesz. Mel, te most velem jössz, kismillió dolgunk van. De várj egy kicsit, még beszélek valakivel! – azzal kirohant a teremből. A többiek szép lassan felálltak. Tapintani lehetett a feszültséget. Niall mellé sétáltam és leguggoltam a szomorú ír fiúhoz.

-          Nem lesz semmi baj szöszibogyó. – nyomtam egy puszit az arcára és felborzoltam a haját.

-          Ha te mondod Mel. – mosolyodott el bánatosan és a szemembe nézett. – Neked elhiszem… 

Jó komment, negatív komment mindennek örülök:) nagyon feltudja vidítani a napomat, szóval plíííííz:) with love, Nety XOXO